DR. FENYVESSY ZOLTÁN
DR. FENYVESSY ZOLTÁN
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közszolgálatban dolgozók kiválasztásának, helyzetének, alkalmasságának, továbbképzésének, összeférhetetlenségének vizsgálata és elemzése, fejlesztése minden kormányzat kiemelt teendői közé tartozik. A közszolgálati tisztségviselők ugyanis sajátos szerepet töltenek be, engedélyeznek, nyilvántartást vezetnek, közrendet biztosítanak, szociális rendszert működtetnek, az egészségügyet és az oktatásügyet szervezik, illetve működtetik és így tovább.
E feladataik ellátásakor bírságolnak, büntetnek, megtiltanak, előírnak, elzárnak, büntetést hajtanak végre, adót állapítanak meg, kisajátítanak, korlátozásokat rendelhetnek el. Közreműködnek továbbá a politika kidolgozásában, illetve végrehajtják a törvényes döntéseket.
A ma is létező közszolgálati rendszerek hosszú történelmi folyamat eredményeként alakultak ki. Az európai fejlődésre különösen a francia és a porosz minta volt a legnagyobb hatással. Ez a két, egymással ellentétes rendszer terjedt el a polgári államokban, egyrészt az úgynevezett zárt közszolgálati rendszer, valamint a nyitott rendszer. Az első legfőbb értéknek a stabilitást tekintette, ezért részletesen szabályozza a közszolgálatra való alkalmasság, az előmenetel, a felelősség, a díjazás, a képzés és továbbképzés követelményeit. Az utóbbi szorosan kötődött a politikai rendszer változásaihoz, és ezért olyan jogszabályi környezetet alakított ki, amelyben csak rövid időszakra alkalmazhatók a közhivatalnokok. Például az Egyesült Államokban találkozhatunk ma ezzel a megoldással.
Ennek az a lényege, hogy a választásokon győztes párt bizalmi alapon választhatja ki főleg a magas beosztású közhivatalnokokat, mivel csak ily módon látja biztosítottnak elképzelései megvalósítását. Természetesen ha a soron következő választás a kiválasztott közhivatalnokok számára kedvezőtlen eredménnyel zárul, az új kormány megalakulásával távozniuk kell a közszolgálatból.
Napjaink államaiban nincsenek tisztán nyitott vagy tisztán zárt közszolgálati rendszerek. A demokrácia nyomása miatt a nyitott, a szakszerűség nyomása miatt a zárt elvek keveredése a jellemző.
A különböző közszolgálati rendszerek korántsem egységesek abban, hogy kiket tekintenek köztisztviselőnek. Általánosságban köztisztviselőnek tekintik azt, aki állandó munkaviszonyban áll az állammal, az önkormányzattal vagy azok intézményeivel. Nem rendelkeznek általában köztisztviselői jogállással viszont azok, akik a versenyszféra szabályai szerint működő közintézményekben dolgoznak.
Számos esetben következetlen szabályozásokkal is találkozhatunk, mivel egyes országokban a piaci logika szerint működő állami vállalatok munkavállalóit is köztisztviselőnek tekintik - a közlekedés, a vasúti szolgáltatás, a postaszolgáltatás és az energiaszolgáltatás területén -, mivel állami tulajdonról és közszolgáltatásról van szó. A magyar fogalommeghatározás ezeket nem tekinti köztisztviselőnek, mivel csak azokat a munkavállalókat tekinti annak, akik munkájuk révén a közigazgatáshoz, valamint a hatalom gyakorlásához közvetlenül kapcsolódnak, és szerepük van a politika megvalósításában.
(12.20)
Az újkori magyar közszolgálat zárt közszolgálati rendszernek indult. Az 1874-ben elfogadott pénzügyi szolgálati szabályzat megalkotása a zárt közszolgálati rendszer alapjait vetette meg, a germán befolyást nem nélkülözve. Innen számolhatók a kezdetek. Az átfogó törvényi szabályozás gondolata azonnal felvetődött, de sajnos már akkor is keservesen ment a koalíciós meg a pártközi egyeztetés. Ennek ellenére az 1885. évi XI. törvénycikkbe foglalt úgynevezett nyugdíjtörvény, az 1883. évi I. törvénycikkbe foglalt minősítési törvény, az 1893. évi IV. törvénycikkbe foglalt illetménytörvény, az 1912. évi LXV. törvénycikkbe foglalt újabb nyugdíjtörvény, és végül, de nem utolsósorban az 1934. évi I. törvénycikkbe foglalt nyugdíjnovella lassú folytatását jelentették a megindult folyamatnak.
A második világháború kitöréséig kialakult egy olyan rendszer, amelyben a köztisztviselő biztosított életpályát tudhatott magáénak. Hacsak valami nagy baklövést nem követett el, akkor amikor bekerült ebbe a rendszerbe, tudhatta, hogy nyugdíjba vonulásáig körülbelül milyen karriert érhet el.
A második világháború befejezését követően a koalíciós pártok közötti kiélezett politikai harcok rányomták bélyegüket a közszolgálati rendszer fejlődésére, a korábbi zárt rendszer egyre inkább fellazult. A háború előtti köztisztviselők nagy része a korábbi rendszerhez fűződő kapcsolatai miatt politikailag ellehetetlenült vagy emigrálni kényszerült.
A kommunista párt hatalmának kiteljesedését követően nyitott rendszer alakult ki a közigazgatásban. Ez elsősorban a képesítési követelmények fokozatos lebontásában, illetve csaknem teljes felszámolásában nyilvánult meg. A szakmai követelmények háttérbe szorultak. A szakmai színvonal zuhanása évtizedekre, máig kihatóan megrendítette az állampolgárok közigazgatásba vetett bizalmát. A szakmaiság érvényesítésében valódi áttörést a 25/1977. számú minisztertanácsi rendelet hozott, mivel 1945 óta ez volt az első olyan jogszabály, amely a központi közigazgatás vezetőire és ügyintézőire képesítési előírást állapított meg. Ezt követően apránként mindig növekedett a köztisztviselőkkel szemben támasztott, de rendesen soha meg nem fizetett igény. Egyre határozottabban fogalmazódott meg a köztisztviselőkre vonatkozó önálló törvényi szabályozás megalkotásának szükségessége.
Az Antall-kormányzat idején megalkotásra került a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény. Ez a jogszabály azonban nem bizonyult hatékonynak, és a politikai konjunktúrák változásai ellen nem védte meg kellőképpen a köztisztviselőket. Mostanra megteremtődtek a feltételei a közszolgálat szakmai és erkölcsi feltételekhez kötöttebbé és zártabbá tételéhez. Adottak tehát a most előterjesztett törvényjavaslat elfogadásához bizonyos igények. Ugyanakkor a feltételek nem teljesek, hiszen van ellenállás is a közszolgálat erősödésével szemben.
Könnyű volt annak idején a zárt rendszerből nyitott rendszert csinálni 1945 után, nehezebb azonban most egy nyitott rendszerből zártat kialakítani, hiszen kiterelni egy meglévő rendszerből oda nem való embereket sokkal nehezebb, mint be sem engedni őket oda. Az ilyesmi nagyszámú végkielégítési igényekkel, pereskedésekkel és politikai torzsalkodással jár, ráadásul további problémaként jelentkezik a közszolgálatra esetleg szakmailag és erkölcsileg alkalmas emberek nagyszámú felkutatása, tekintettel arra, hogy korábban nem ez volt a fő követelmény. Talán ezekre a feltételekre is figyelemmel a törvényjavaslat tételes tartalma óvatosan változtató, és a kivitelezhetőséget is figyelembe veszi. Emiatt, mint jeleztem, nagy változásról nem lehet beszélni. A törvény szabályozását követően ugyanis meg kell jelenniük mindazoknak a jogoknak és kötelezettségeknek, amelyek ennek a javaslatnak az elfogadása esetén életbe lépnek. Ennek elmaradása esetén lehet ugyan beszélni közszolgálati életpályáról, de a gyakorlatban nem lehet elvárni annak komolyan vételét.
A magyar jogrendszer egy szétszórt anyag ezen a területen, nem pedig kellőképpen egységes és megfelelő színvonalon kodifikált. A közszolgálatban dolgozók jogállását sajnos nem egységes törvény szabályozza, hanem több, egymástól független törvényi és alsóbb szintű jogszabály is vonatkozik erre a területre. Az érintett személyi kör közhatalom-gyakorlásban való részvétele, valamint a politikával való közvetlen kapcsolata alapvetően különbözik.
A Magyar Igazság és Élet Pártja célszerűnek látta volna, ha a közszolgáltatásban dolgozókra, így a közalkalmazottakra és a köztisztviselőkre is egy kódex jellegű, egységes szabályozás irányába mozdult volna el az előterjesztő. Ennek sajnos most az ellenkezője történt, aminek az lehet a következménye, hogy a köztisztviselői kar a közalkalmazottak felé fog elszívó hatást gyakorolni, hiszen nem vitatva a köztisztviselők szerepének kiemelt fontosságát, legalább ilyen fontos egy pedagógus vagy más közalkalmazott tisztességes fizetése, kiszámítható életpályája. Ez most a közszolgálatban dolgozók egyik részében jó irányba mozdul, a másik részében pedig változatlan marad. Ez a része a tervezetnek szembeállítja a közalkalmazottat a köztisztviselővel, ami aligha lehet egy kormány szándéka.
A törvényjavaslat tartalmában nem is egy hosszú távú és a véglegesség hatásának elérésére irányuló szándékot látunk - ilyen irányú újításokat vezet be. Megpróbálom számba venni ezeket az újításokat. Bevezeti a pályakezdő köztisztviselő fogalmát. Mivel a javaslat gondolata a kiszámítható köztisztviselői karrier megteremtésének gondolatával kacérkodik, ezért ebben nem látunk gondot, hiszen ezt a karriert egyszer meg kell kezdeni, és nagyon jó, ha az, aki ezt választja, nagyjából előre látja a jövő lehetőségeit.
A tervezet kiveszi továbbá a jelenlegi szabályozás hatálya alól az ügyviteli és fizikai állományú dolgozókat. Véleményünk szerint ez is indokolt. Ezeknek a személyeknek a jogviszonya általános munkaviszonynak fog minősülni, ami helyes, hiszen ők ügydöntő tevékenységet nem végeznek.
Több képviselőtársam elemezte már a vagyonnyilatkozat-tétel kötelezettségével kapcsolatos fejezetrészt. Szerintünk helyes az, hogy a tervezet a vagyonnyilatkozat-tétel kötelezettségét kiterjeszti a köztisztviselővel egy háztartásban élő közeli hozzátartozókra is, és általánossá teszi a vagyonnyilatkozat adásának kötelezettségét. Ezt azért helyeseljük, hiszen a köztisztviselők jelentős hányada olyan munkakört tölt be, amely másokat arra ösztönözhet, hogy anyagi ellenszolgáltatás vagy egyéb előny fejében jogtalan vagy tisztességtelen előnyöket kérjenek. Az üvegzsebű köztisztviselő ennek a csábításnak a kockázatát csökkentheti.
Az előterjesztés a jegyzőkre vonatkozóan szigorítja a képesítési előírásokat. Ezt is indokoltnak tartjuk, mivel a különböző elsőfokú, alap-közigazgatási eljárások címzettje és hatáskörének birtokosa rendszerint a jegyző. Tudjuk, hogy ma mennyi probléma van bizonyos jegyzői döntések miatt, éppen azért, mert - mint említettem - korábban elsősorban nem a megfelelő képesítés volt a kritérium, hanem más szempontok.
A központi közigazgatási szerveknél a javaslat, így a Miniszterelnöki Hivatalnál, minisztériumoknál, egyéb központi közigazgatási szerveknél a főosztályvezetői szinteken bevezetni javasolja a pályázati rendszer kényszerét. Jelenleg hatályos közszolgálati rendszerünk a pályázatra csak mint lehetőségre tartalmaz szabályokat, de nem kötelező a pályázat kiírása.
(12.30)
Ez alól csak a jegyző személye jelent most kivételt, akiket az önkormányzat képviselő-testülete csak pályázat útján nevezhet ki.
A személyre szóló jelentősége ennek a változtatási javaslatnak abban áll, hogy nem köthető ki próbaidő pályázat útján elnyert ilyen tisztség esetén. A puding próbája persze az evés, és majd kiderül, hogy a pályázatok hogy fognak szólni, vajon személyre szóló pályázatok lesznek-e vagy sem, de mindenképpen a kötelező pályáztatási rendszert a MIÉP támogatja.
Kicsit bővített formában módosul az eskü szövege. Ennek alapvető jelentőségét mi nem látjuk, de nem is kifogásoljuk.
A tervezet a 70. életév betöltésében állapítja meg a közszolgálat betölthetőségének a felső korhatárát, amit mi túlságosan magasnak tartunk, és nincs is összhangban a többi munkavállaló nyugdíjkorhatárával, egyedül a bírákéval. Már a bíráknál is jeleztük, amikor a bíróságról szóló törvény volt terítéken, hogy magasnak tartjuk a 70 éves korhatárt. Most a tervezet, ahelyett, hogy azt leszállította volna az általános nyugdíjkorhatárra, és a többi munkavállalóval egy szintre hozta volna, a köztisztviselőkét is felemeli a bírákéhoz, és így szétszakítja a nyugdíjba menés időpontját akár a közalkalmazottakéval szemben, akár a többi munkavállalóval szemben. Ezt nem tartjuk helyesnek.
A javaslat bevezeti a köztisztviselői életpálya fogalmát. Változnának az automatikus előléptetési határidők és titulusok. Az új titulusok: gyakornok, fogalmazó, tanácsos, vezető tanácsos, főtanácsos, vezető főtanácsos. Középfokú végzettség esetén: előadó, főelőadó, főmunkatárs. A jelenlegi szabályozáshoz képest ez inkább egyszerűsödést eredményez. Az előmenetelt a törvény közigazgatási alapvizsga, illetve közigazgatási szakvizsga letételéhez köti. Az első kategóriás titulusoknak a tervezet a címzetes változatait is átnevezi. A javaslat a jegyzők vonatkozásában bevezeti a címzetes főjegyzői titulust is. Ez évi egyszeri címadományozási juttatással is járna, amit a központi költségvetés fizet.
A tervezet megteremtené a kiemelt főtisztviselői kar intézményét. Az induló létszám három fő, de ez később még bővülhet. Ezek kiválasztása pályázat útján történne, de be lehet oda kerülni a közigazgatáson kívülről is. Ez a kör miniszterelnöki döntéssel mozgatható. Feladatkörük változása esetén, ha felmentésre kerülnek, akkor számukra a kormány rendelkezési állományt működtetne, ez a Miniszterelnöki Hivatalnál kerülne betöltésre. Véleményünk szerint ez az egyik legkritikusabb pontja ennek a törvénytervezetnek. Ez a megoldás alkalmat adna a pártklientúrák kialakítására a köztisztviselői karban, amit messzemenően helytelenítünk.
A tervezet módosítja az illetményrendszert is. Van növekedés, de annak későbbi alakulása az intézményalap alakulásának a függvénye. Emelkedne a nyelvpótlék mértéke is.
A tervezet bevezetné az etikai vétségek vizsgálatát is, a fegyelmi és kártérítési felelősség szabályainak lényegi megtartása mellett. Szerintünk ez nem szükséges. A köztisztviselői etikai kódex nem jogszabály. Mivel a köztisztviselői hivatalnoki kar helyzete továbbra is instabil marad, ezért a rossz légkörű munkahelyeken parttalan vádaskodások is kialakulhatnak. Az etikai bizottságok elmarasztalása egyébként sem lenne jogi következményekkel bíró. A törvényjavaslat ezt az új eskü szövegéből vezeti le. Ebben a köztisztviselő az etikus magatartás megtartására tesz ígéretet. Maga az igény, az "etikus köztisztviselő" fogalom elvállalható, de szerintünk nehezen definiálható.
Összességében: a Magyar Igazság és Élet Pártja támogatja ennek a törvényjavaslatnak a fő irányvonalát, a kiszámítható köztisztviselői életpálya irányába történő előrelépését, de nem támogatjuk a párklientúrák megteremtésének a lehetőségét, s a nyugdíjkorhatár elszakítását a munkavállalók zömének nyugdíjkorhatárától. Ezekre módosító indítványokat is benyújtottunk.
A fentiek összegezéseként a MIÉP az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartja, de attól tesszük majd függővé, hogy a végszavazás során támogatjuk-e a törvényt vagy nem, hogy a módosító indítványainkhoz az előterjesztő miként viszonyul.
Remélem, hogy logikus és a köztisztviselői kar érdekében előterjesztett módosító indítványaink az előterjesztőnél támogatásra találnak.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
