DR. KÓRÓDI MÁRIA
DR. KÓRÓDI MÁRIA
DR. KÓRÓDI MÁRIA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Miniszter Úr! A köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslatot, de általában is a köztisztviselők helyzetét, a közigazgatás megbecsülését az SZDSZ rendkívül fontos ügynek tartja.
Ahhoz, hogy országunkban, lakhelyünkön, ahol élünk, ahol ügyeinket intézzük vagy intéznünk kell, biztonságban érezzük magunkat és ne kiszolgáltatottnak, ahhoz, hogy ne csak a szlogenekben, de a hétköznapi ügyek intézése során is úgy láthassuk, hogy az állam igazgatási szervei, eljáró hatóságai értünk vannak és nem ellenünkben, ahhoz nagyon fontos, hogy az ott dolgozókat megbecsüljük, a szó minden értelmében, anyagilag, hivatástudatukban, feladataikban és személyiségi jogaikban egyaránt.
A köztisztviselők ugyanis zömében arra kapnak felhatalmazást, hogy valamilyen módon beavatkozzanak életünkbe, sőt, ha szükséges, velünk szemben vagy érdekünkben igénybe vegyék az állam kényszerítő eszközeit is. Nem mindegy tehát, hogy a köztisztviselői kar milyen képességű, képzettségű, műveltségű, látókörű emberekből áll. Mi, a állam adófizető polgárai, befizetett adóforintjaink fejében joggal várhatjuk el, hogy e forintjainkkal az állam jól gazdálkodjon, például azzal is, hogy szakmailag jól felkészült, az emberek ügyeit szakmai és humánus szempontból egyaránt áttekinteni képes, kiegyensúlyozott, presztízsében megbecsült közigazgatási gárdát hozzon létre.
Éppen ezért elfogadjuk és támogatjuk a javaslat azon rendelkezéseit, amelyek magasra emelik a szakmai követelményeket, általánossá teszik a pályázati rendszert, megkövetelik a szakvizsgát, átlátható és vonzó karriert rajzolnak fel, előírják a teljesítményértékelést, hiszen a javaslat ezen elemei megfelelnek a modern közigazgatással szemben támasztott követelményeknek.
Nagy kár, hogy ezeket a jogintézményeket a javaslat elmulasztja kiterjeszteni a rendvédelmi szervek hivatásos állományára is. Így további sérelmet szenved a rendvédelemnek a civil közigazgatáshoz való közelítése, pedig ez a közszolgálat alkotmányos működésének egyik feltétele.
De visszatérve a köztisztviselőkre megfogalmazott elvárásokhoz, azt is látnunk és tudnunk kell, hogy a többletelvárásokat többletjuttatásokkal kell honorálnunk, azaz meg kell emelni a fizetésüket. Persze azt is tudjuk, és a köztisztviselők is tudják, hogy javadalmazásuk soha nem volt és nem is lesz ugyanakkora, mintha a versenyszférában dolgoznának. Köztisztviselőnek lenni azonban nemcsak munka, hanem életforma is, amelyben a hivatás szeretetét kiegészíti az a biztonság, amelyet a kiszámítható életpálya, áttekinthető és garantált karrierrendszer és néhány olyan kedvezmény jelent, amelyben csak az állami alkalmazottak, adott esetben a köztisztviselők részesülnek.
Ez a biztonság azonban csak akkor ér valamit, ha az illetményrendszer tisztes, társadalmilag a köztisztviselőtől elvárt és elfogadott minőségű életszínvonal fenntartását lehetővé teszi - nem többet, és nem kevesebbet. A köztisztviselők korrekt díjazása rendkívül fontos, hiszen ha alulfizetjük őket, közös ügyeink intézése szenvedhet csorbát, közállapotunk romlik, és az ebből fakadó negatív következményeket nagyon jól ismerjük nem olyan régmúlt gyakorlatokból is.
Ezért nagyon jónak és üdvözlendőnek tartjuk, hogy most, amikor az előző kormány által megalapozott gazdasági eredmények lehetővé teszik, sor kerül a köztisztviselők illetményének növelésére. A törvényjavaslat e célkitűzéseit és rendelkezéseit az SZDSZ támogatja. Reméljük, hogy ezek a célkitűzések ténylegesen is megvalósulnak, bár e vonatkozásban van némi kételyünk. A Fidesz ugyanis az elmúlt hónapokban lassan körbeígérte az országot, aztán nem teljesítette az ígéretét. Ígért a lakásépítőknek támogatást - nagyon kevesen jutottak hozzá -, az egészségügynek minimálbért - nincs meg a fedezete -, a pedagógusoknak béremelést - megemelte az óraszámukat -, és nagyon sok mindent, amit nem teljesített. Mire a becsapottak észbe kaptak, addigra az ország másik fele újabb ígéretek reményével telik fel, és remélik, hogy ha ők nem is, de valaki tán végre megkapja, amit a kormányzat ígért neki.
A köztisztviselők arra kaptak ígéretet, hogy az idén júniusig 20 százalékot emelkedik illetményük, majd ezt követően három év alatt felemelkedhet akár 70-80 százalékkal is; bár az önkormányzati bizottság előtt is, mint hallottuk, a költségvetési bizottság előtt is a kormány képviselői nem tudták megmutatni, hogy a kétéves költségvetésben hol van ennek a reménybeli béremelésnek a fedezete.
Tisztelt Országgyűlés! Jó lenne azonban, ha legalább ebben a kérdésben nem csapná be a kormány a köztisztviselőket, mert van ebben a törvényben éppen elég olyan probléma, amely súlyos új feszültségeket okoz a jövőben.
Én az SZDSZ-frakció nevében négy olyan kérdéskört szeretnék megjelölni, amelyeket koncepciójukban vagy megvalósítási formájukban nem lehet elfogadni, mert bevezetésük kiszolgáltatott helyzetbe hozza a közszolgálatot. Ezek: a törvény személyi hatálya, a vagyonnyilatkozat ügye, a főtisztviselői kar létrehozása és az etikai ügyek néhány kérdése. Olyan változásokat tartalmaz a törvény e vonatkozásokban, amelyek megítélésünk szerint a közszolgálat résztvevőit egymással szembefordítják, kontraszelektálják, gyanúba keverik, és ahelyett, hogy eltávolítanák mindenféle pártpolitikától, a politikai komisszárok engedelmes végrehajtóvá teszik őket.
(11.50)
Nézzük a törvény személyi hatályára vonatkozó javaslatot! A törvény személyi hatálya szűkülni fog, kikerülnek belőle az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak. Ezzel a megoldással nem értünk egyet. Az ügykezelők azok az emberek a közigazgatási szervezetben, hivatalokban, akik elősegítik, hogy az ügyintézők az érdemi munkát el tudják végezni. Ahogy egyik képviselőtársam fogalmazott az önkormányzati bizottság előtt, egy osztályvezető úri menedzser ahhoz a hihetetlen követelményhez képest, ami egy ügykezelőre hárul. Szaladgálnak naponta, emeletről emeletre, pincéből pincébe és mindenhová - mondta az a képviselőtársam, aki polgármesterként dolgozik. Ezek az emberek a jövőben nem a közszolgálati törvény, hanem a munka törvénykönyve hatálya alá tartoznak. Látszólag. Mert a valóságban egyik törvény sem fog érvényesülni esetükben, így mindenfajta törvényi védettséget nélkülözniük kell. Ugyanis maga a közhivatal nem alkalmas jogállásában arra, hogy a piaci viszonyokra épülő munkatörvénykönyv rendelkezéseit integrálja szervezetére.
Természetesen lehet és adott esetben kell is különbséget tenni a közhatalmi jogosítványt ténylegesen gyakorolók és az ilyen feladatokat el nem látók vonatkozásában, de ezt csak átgondolt, a munka világát és az állami alkalmazás teljes rendszerét átfogó, kiérlelt koncepció mellett lehet megvalósítani. Ilyen megoldás azonban, amit a kormány javasol, nincs; más országok gyakorlata sem ismer ilyen megoldást. Ha megvalósítjuk, ha elfogadjuk ezt a javaslatot, akkor deformáljuk a közszolgálati viszonyokat. Éppen ezért ezt a változtatást az SZDSZ nem fogadja el.
A következő nagy kérdés a vagyonnyilatkozat köre. Szeretném leszögezni, hogy az SZDSZ rendkívül fontosnak tartja a korrupció elleni harcot. Úgy ítéljük meg, hogy nagyon nagy társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a köz alkalmazottai ne keveredjenek indokolt vagy indokolatlan gyanúba. Az utóbbi időben a magyar politikai közvélemény a korrupcióellenes harc csodafegyverének kiáltotta ki a vagyonnyilatkozatot. Azt mondja, hogy ha átláthatóvá tesszük azok vagyoni viszonyait, akik a közszolgálatot ellátják, akkor azok valóban a köz, és nem a saját érdekükben dolgoznak majd. Csak az adatvédelmi biztos és a korrupciós bűnözés nemzetközi tudományában jártas professzor szólalnak meg csendesen, talán kicsit feszengve is, hogy megfogalmazzák kételyeiket.
Kérdéseik: indokolt-e az alkotmányosan garantált személyiségi jogok ilyen mértékű korlátozása? Elkerülhetetlen-e ez a korlátozás a közélet tisztaságának megóvása szempontjából? A vagyonnyilatkozat korlátozásait meddig és milyen törvényes alapon kötelesek elviselni a köztisztviselők családtagjai? Szavatolja-e ez az eljárás a nyilatkozatban foglalt adatok valódiságát, ténylegesen mit is tesz átláthatóvá?
A közel 250-300 ezer ember vagyonnyilatkozata olyan irdatlan halmaz, olyan irdatlan adatállomány, amelynek birtoklása közbiztonsági veszélyeket is rejthet magában. Van-e e veszélyek ellen garancia? Kell-e, szabad-e létrehozni egy olyan új belügyminiszteri hivatalt, ahol összegyűjtik ezeket az adatokat, és ahol - egyelőre meghatározatlan eljárási rendben - ezek ellenőrzését is elvégzik? Valóban ez-e a korrupcióellenes harc hatékony eszköze?
Nos, a korrupciós bűnözés nemzetközi és hazai tapasztalatai azt igazolják, hogy a köz szolgálatában nem a rejtett vagyongyarapodás a meghatározó oka a vesztegetési cselekményeknek, hanem a hivatali bürokrácia ésszerűtlen működése, az ügyféli jogok elégtelen érvényesülése, a lélektelen és kiszolgáltatottságot fokozó mechanikus jogalkalmazás. A rendvédelmi szervek esetében ehhez hozzájárul a túlzottan merev hierarchia, a végletes centralizáció, a külső szakmai kontroll elégtelensége, a civil ellenőrzés teljes hiánya, az eredményesség hajszolása, az erőszakos, embertelen beavatkozások tolerálása.
A közszolgálat minden területére igaz, hogy ha a növekvő követelményeket nem követi a biztonságot nyújtó hiteles, tiszta megélhetést biztosító jövedelem, akkor a korrupció veszélye növekedik. Az ismertté vált esetek azt igazolják, hogy a bűncselekményt elkövető hivatalnokok nem nagyon jutnak valódi és jelentős vagyoni előnyökhöz, vagyongyarapodásuk nemigen mutatható ki.
Ha részletesen megvizsgáljuk a szabályozást, furcsa dolgokat tapasztalhatunk. Azokat ugyanis, akik ténylegesen érdemi döntéseket hoznak például a közbeszerzési ügyekben, őket kevesebbszer kötelezzük vagyonbevallásra, mint másokat.
A javaslat vagyonnyilatkozatra vonatkozó szabályait az előbb elmondott okok miatt nem tudjuk elfogadni. Ez a rendszer így nem alkalmas a korrupcióellenes küzdelemre. Arra azonban nagyon is alkalmas, hogy tovább rombolja azokat az értékeket, amelyek hatásosabb eszközei lehetnének a korrupció elleni küzdelemnek, így a szakmai rangot és a hivatás morális tekintélyét.
A harmadik fő koncepcionális kifogásunk az úgynevezett főtisztviselői, főtiszti kar létrehozása. Ez a javaslat pontosan megmutatja, mit ért a Fidesz-kormány hatékony állam alatt: azt az államot, amely kizárólag a Fidesz és klientúrája érdekeit szolgálja ki. Csak emlékeztetni szeretnék Stumpf István szavaira, amit a ciklus kezdetén mondott, ugyanis akkor azt mondta, hogy újra kell definiálni, mely köztisztviselőket kell lecserélni. Amikor a Fidesz jött, nem volt fontos a köztisztviselők stabilitása, csak most, amikor remélhetőleg távozásra kényszerülnek. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
Ez a javaslat, a főtisztviselői karra vonatkozó javaslat a kormányklientúra gazdasági vállalkozásra nem alkalmas tagjaiból elit csapatot kíván létrehozni, amikor a civil közszolgálatban a kiemelt köztisztviselői kar, a rendvédelemben pedig a központi tiszti kar létrehozását javasolja. Ez a kezdeményezés ellentmond a tervezet mindazon rendelkezéseinek, amelyek a közszolgálati életpálya és karrier kiépítését teszik lehetővé. Kiderül ugyanis, hogy a legsikeresebb szolgálati életút sem teszi alkalmassá a magas közszolgálati rang viselőjét arra, hogy stratégiai döntésekkel és programokkal, valamint az európai integrációval összefüggő feladatok végrehajtásával foglalkozzon. Erre külön elit gárda szükséges, amellyel szemben a szakmai követelmények lényegesen lazábbak, mint a kiemelt státusba nem került kollégák esetén.
A tervezett státus nehezíti annak a követelménynek a megvalósítását, amely szerint a modern közigazgatás a szaktudáson alapul, a teljesítmény értékelése személytelen és nem lehet kiszolgáltatva a hierarchia kénye-kedvének, a munkamegosztás rendjén világosan elválnak egymástól a szakmai és politikai tevékenységek, az állami és pártfeladatok.
A kiemelt főtisztviselői és tisztikar azoknak az érdekeit sem szolgálja hosszú távon, akik oda kinevezésre kerülnek. Ha a tervezett törvény hatályba lép, minden felkészült köztisztviselő arra fog törekedni, hogy távol maradjon a kiválasztottaktól, akik pedig odavágynak, hiányzó szakmai erényeiket kívánják majd az így megszerzett pozícióval helyettesíteni. Ez nem más, mint maga az intézményesített kontraszelekció. Az "utánam az özönvíz" taktikájának megfelelően ebben az esetben is elképesztő terheket ró a kormány az utána következő kormányra azáltal, hogy a felmentett főtisztviselőknek úgynevezett rendelkezési állományt biztosít, amely alatt a munkát nem végző, szinekúrában pihenő főtisztviselő öt éven keresztül megkapja az alapilletményét, kedvezőbb politikai széljárásra várva.
Nem tartjuk szerencsésnek azokat a szabályokat sem, amelyek az etikai eljárásra vonatkoznak. Az etikai és a jogi normák nem azonosak. Ezek keverése sok veszélyt rejt magában, különösen egy olyan rendszerben, ahol az előmenetelhez szükséges minősítés óhatatlanul is tartalmaz szubjektív elemeket. Én például máig nem tudom értelmezni az 1986-ban készült minősítésemben előírt azon feladatomat, hogy legyek elégedettebb az akkori politikai berendezkedéssel. Ilyen minősítési kategóriákra szubjektív elemek mentén ma is sor kerülhet.
A szabályozás tartalma néhány egészen durva lehetőséget is tartalmaz, mint például a rendőrökre vonatkozó azon szabályt, hogy a rendőrnek jelentkező és közeli hozzátartozója kifogástalan életvitelű kell hogy legyen, és ezt az életvitelt titkosszolgálati eszközökkel is ellenőrizni lehet. De hogy mit jelent a "kifogástalan" és kinek mit jelenthet a kifogástalan életvitel, azt nem mondja el a javaslat.
(12.00)
"Hölgyeim és Uraim! Ez a törvényjavaslat rossz; rossz, s ráadásul csalafintán rossz, mert egyes részeit, megoldási módjait elfogadhatónak tartjuk és támogatjuk, a törvény egésze azonban ebben a formában elfogadhatatlan számunkra." A fenti szavakkal Deutsch Tamás utasította el 1992-ben az Antall-kormány köztisztviselőkre vonatkozó törvényét, ma pedig ugyanezt az irányt, amit akkor elutasítottak, kicsit rosszabb irányba viszik el.
Az SZDSZ a rossz javaslatot akkor sem és most sem támogatja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
