BAUER TAMÁS

Full text search

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is Isépy Tamásnak arra a kérdésére szeretnék visszatérni, amit körülbelül háromnegyed órával ezelőtt tett fel. Azt a kérdést tette fel, hogy miért sérti a vallásszabadságot az, ha az állam a vallási közösségek között válogat, és egyeseknek megadja a saját diszkrecionális döntése alapján az egyházi státust, és másoknak nem adja meg. Ez volt Isépy képviselő úr kérdése.
Az én válaszom pedig mint kívülállóé, akinek semmilyen vallási közösséghez semmi köze nincsen, csak különböző vallási közösséghez tartozó polgártársaival rendszeresen beszél, találkozik, érintkezik és figyeli őket, az, hogy ha emberek egy csoportja számára, akik mélyen hívő emberek és egy egyház keretében élik meg ezt, számukra nagyon fontos kérdés, hogy az állam, amelyik az ő államuk, ehhez hogyan viszonyul, akkor az ő méltóságukat, az emberi méltóságukat sérti az, ha az állam közli, hogy míg a másik ember által alapított vagy támogatott egyházat elismeri egyháznak, az övékét nem ismeri el. Az ő emberi méltóságukat sérti, a szabad vallásgyakorlásukat sérti, ha az ő államuk, amelyikről azt hitték eddig, hogy ugyanúgy az ő államuk, mint a másik ember állama, ha az az állam közli, hogy az ő adományuk után az ő egyházuk nem adhat igazolást, amit az adónál le lehet írni, míg a másik állampolgárnak a másik egyház adhat ilyen igazolást. Ez korlátozza az ő szabad vallásgyakorlásukat, sérti az ő emberi méltóságukat. Erről van szó.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť