DR. HARGITAI JÁNOS

Full text search

DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Még az előbbi polémiához, ami Fodor Gábor és Csapody Miklós között alakult ki, hadd fűzzek egy adalékot. Idézzük itt ezeket az Európában megfogalmazott dokumentumokat, és következtetéseket akarunk levonni önmagunkra nézve, hogy most hogyan kell eljárnunk.
Csak egy ízelítő arra, hogy milyen sokszínű az európai világ, és hírforrásként azt a folyóiratot használom, amibe Hack Péter úr előszeretettel publikál, úgyhogy a hitelességét ennek a hírforrásnak én nem vonom kétségbe. Azt mondja, hogy a francia parlament felsőháza megkezdte egy Európában példátlan szigorú vallási közösségek elleni törvény tárgyalását, amelyet a nemzetgyűlés tavaly júliusban már el is fogadott, és ennek alapján a francia államhatalom minden különösebb indokolás nélkül betilthat bármely, a szövegben megnevezett vallási csoportot. Egyébként 173 vallási csoportra utal ez a törvény, köztük a baptistákra. Tehát ez is egy francia gyakorlat. A szenátus most tárgyalja ezt a törvényjavaslatot; használom - még egyszer mondom - hírforrásul ezt az újságot.
A másik, ezzel szögesen ellentétes példa Németországban: Németországban alkotmányellenesnek minősült a kormánynak az az intézkedése, amely alapján megtiltotta, hogy a Jehova tanúi egyházként legyenek nyilvántartásba véve.
Tehát azokból a dokumentumokból, amire mi itt előszeretettel hivatkozunk, nem következik egy kikövezett út, amit járnunk kellene, van a magyar jogalkotónak mozgásszabadságra. Az ezekre a példákra való hivatkozás egyébként az én mondanivalóba, amit majd a tíz percben kívánok elmondani, semmilyen szinten nem illik bele, mert azt gondolom, hogy amikor '90. évi IV. törvényt vizsgáljuk vagy most a módosítást, akkor ilyen kérdések fel se merülnek nálunk.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť