DR. KISS GÁBOR
DR. KISS GÁBOR
DR. KISS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A szóban forgó törvényjavaslat bizottsági vitájának a történései némely pillanatokban igazolni látszottak a benyújtás célszerűségét vitatók aggályait; attól való félelmüket, hogy az ellentétes állásponton lévők érvelése olyan irányt vehet, ami nem jó senkinek, se hívőnek, se nem hívőnek, az egyházaknak és a törvényhozónak sem.
Jóllehet, a vitatkozó felek kölcsönösen biztosították egymást arról, hogy nincsenek bántó szándékaik, mégis nyilvánvalóvá vált, hogy a törvényhozó céljainak, a törvényjavaslat egyes passzusainak eltérő megítélése, vitatása önmagában is értékminősítésre adhat ürügyet és lehetőséget. Annál is inkább, mert a szocialista-szabad demokrata oldalról elhangzott kérdéseket, hogy tudniillik mi lehet a törvényhozó célja azzal, hogy kétharmados konszenzust el nem érő javaslatát előterjeszti, illetőleg, hogy mit akar demonstrálni javaslatának előrelátható elakadásával, kormányoldalról kendőzetlen nyíltsággal válaszolták meg így: "Ha nincs meg a kétharmados akarat, akkor miért visszük mégis a Ház elé? Ha a képviselő úr azt várta volna, hogy a köztisztviselők kimondják azt, hogy a demonstratív szándék is tekinthető értékként, ők ezt nyilvánvalóan nem mondják ki, én képviselőként ezt kimondom. Világosan látnia kell, felfogásom szerint, a társadalomnak, akik a parlamenti vitát követik, ki mit képvisel ebben a kérdésben, éppen ezért én nem félek attól, hogy el fognak szabadulni az indulatok, mert a törvénymódosítás, amit a kormány beterjesztett, erre semmiféle alapot nem ad."
Ez meglehetősen konfrontatív álláspont ahhoz, hogy ne lehetne számítani arra, a társadalom álláspontjának kialakításához némi segítséget nyújtanak majd, s még goromba jelzők alkalmazásával is elégséges hivatkozási alapot szolgáltathat a kormány-előterjesztés még oly szelídre hangszerelt kritikája is. Egy újabban terjedő szokás szerint az opponálóknak az "istentelenség egyenlő erkölcstelenség" bélyegét juttathatja; figyelmen kívül hagyva a második vatikáni zsinat híres dokumentumának az intését, amely szerint, ha a dolgok keresztény szemlélete egyeseknek valamilyen megoldást ajánl, más hívők ugyanarról a dologról jogosan vélekedhetnek egészen másképpen is.
Ellenzéki oldalról néhányan a törvényhozói szándékot illetően, amely az úgynevezett történelmi egyházak előjogainak viszonossági alapú biztosítására vonatkozik, azzal is indokolták fenntartásaikat, hogy a költségvetési törvényhez benyújtott Sasvári-módosítások e szándékuk felől nem hagynak kétségeket. Hiszen szerzőjük ezeket az érintett egyházakkal és a politikai pártokkal való mindennemű egyeztetés nélkül nyújtotta be, ráadásul a költségvetési törvény részletes vitájának lezárulta után. Tartalmilag pedig a deklaratíve társadalmi szerepük által kedvezményezett egyházaknak kritériumként a történelmi honosságot és a 40 ezer körül valószínűsített taglétszámot szabta meg, anticipálva a jelenlegi törvényi kezdeményezést, s ez nemigen látszik összefüggésben lenni az egyházak társadalmi szerepvállalásával.
A törvénymódosítás társadalmi szükségességét az élet nem látszik igazolni, nincsenek olyan mérvű és típusú visszaélések, amelyek szigorításért kiáltanának, amelyeket a hatályos törvények alapján ne lehetne szankcionálni. Ráadásul az előkészítés szakaszában az előterjesztő is tudta még, hogy "a vallásszabadsággal való visszaélés az egyházi státus újraszabályozásával nem oldható meg".
A szándékolt változtatások ellentmondanak az EU ajánlásainak, amely óv a hitek értékítéleten alapuló megkülönböztetésétől. Emiatt aggályosnak látszik a vallás praktikus szempontú, a bejegyzés szerinti definiálása, az egyházak közötti társadalmi szerepnek megfelelő különbségtétel pedig alkotmányossági szempontból támaszt kétségeket.
Nem osztottuk azt a nézetet, hogy a vallás és "álvallás" megkülönböztetésének szándéka állami feladat lenne, s azt sem, hogy a jogi személyiség "adományozása" ne érintené a vallásszabadság és a felekezeti egyenjogúság jogelveit. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a jogi személyiség híján a vallási közösség gyakorlásának joga sérülhet. A szimbolikus státus megvonása sem ártalmatlan intézkedés, az állami értékítélet meglehetősen befolyásoló tényező, értékhierarchiát involvál - ki a különb, ki az igazabb, kinek a léte indokolható a moralitásban -, tehát a tanok minősítésére fut ki, azaz hitelvi szempontokat különböztet meg értékük szerint. Az államnak polgáraira kellene bíznia vallási közösségeik szabad megválasztását.
A javaslatot általános vitára a szocialista és szabad demokrata képviselők nem tartották alkalmasnak.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
