DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hadházy képviselő úr módosító indítványához, illetőleg az általam elmondottakhoz szeretnék még néhány szót hozzátenni. Értem képviselő úr módosító indítványának szándékát, hogy mintegy egyenszilárdságúvá kívánja tenni a törvényt, amikor a kulturális örökség elemeit felügyelő hivatali szervezetet azonos minőségű grémiumokkal és jogilag azonos megalapozottságú grémiumokkal kívánja kiegészíteni. Nem is zárkóznék el az elől, hogy egy csatlakozó módosító indítványban inkább a Műemléki Tanácsot és a műtárgy... - nem tudom én, micsodát is beemeljük a törvénybe.
Mindazonáltal nem kéne azt elfelejteni, hogy a Műemlékvédelmi Hivatal jelenleg is működik, és emellett működik a Műemléki Tanács. Ezzel szemben az ásatásokat, illetőleg általában a régészetet felügyelni jelen pillanatban a múzeumi hálózat hivatott hatósági jogkörrel. A törvény éppen ezt a hatósági jogkört kívánja elvonni a múzeumoktól; vagyis azoktól a helyektől, ahol ez a szakértelem megvan.
Nem látszik tehát feleslegesnek a törvényjavaslat benyújtójának eredeti szándéka, hogy ezt a hatáskörelvonást legalább egy olyan testületnek a felállításával ellensúlyozza, amely ebben a kérdésben szakmai illetékességgel rendelkezik.
Lezsák képviselő úr Erkel Tibor képviselő úr javaslatához egy kiegészítést tett, amelyet én megfontolandónak tartok a magam részéről. Mindazonáltal érdemes elgondolkodni azon, hogy egy nagy értékű, mondjuk, nemesfémből készült lelet esetében az állam büntető igényének érvényesítése vagy a lelet megmentése a fontosabb-e. Ismert az a módszer külföldön is, hogy a nemesfémből készült lelet megtalálójának - teljesen függetlenül attól, hogy milyen módon találta meg - az adott lelet nemesfémértékével azonos összeget kifizetnek annak érdekében, hogy ne tegyék érdekeltté a lelet megsemmisítésében és nemesfémként való értékesítésében. Ezt mindenképpen javasolnám megfontolásra.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť