DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én azt hiszem, Sasvári elnök úr egy kicsit félreértette azt, amit mondottam volt. Én nem azt mondtam, hogy a Műemlékvédelmi Hivatalban nincsenek szakértők. Azt mondtam, vagy azt szerettem volna mondani, ha nem voltam teljesen világos, hogy adva van egy hivatali szervezet, amely jelen pillanatban a műemlékvédelem ügyével hatósági szinten foglalkozik. Ez a szervezet saját elhatározásából, vagy a miniszteri rendelet folytán, de kiegészítette magát egy olyan szakmai tanácsadó testülettel, amit azt hiszem, Műemléki Tanácsnak hívnak. Ez az egyik dolog. Ez jelen pillanatban létezik.
A másik, hogy jelen pillanatban egy működő intézményhálózattól kíván hatósági jogkört elvonni régészeti tekintetben ez a törvényjavaslat. Ebben az esetben maguk a szakma művelői, a szóban forgó intézményekben, jelesül a múzeumokban dolgozó szakértők voltak azok, akik bizonyos fokig a hatósági jogköröket gyakorolták. Most ezt elvonják tőlük. Ahogyan Lezsák képviselő úr is mondta, ennek a szakmának a megnyugtatása, a szakma iránt tett gesztus volna az, ha... - ebben az esetben, elfogadom, nem egészen elegáns megoldás az, hogy az egyiket törvény hozza létre, a másikat miniszteri rendelet.
Még egyszer mondom: ám emeljük be mind a hármat a törvény szövegébe, én ez ellen nem emelek kifogást, de nem látom azt az esztétikai szempontot, hogy a törvényjavaslat három lába egyenszilárdságú legyen legitimitás szempontjából. Ezt az esztétikai szempontot messze nem látom azonos súlyúnak azzal a szemponttal, hogy itt, akárhogy is vesszük, a szakma művelőitől elvont hatáskört kíván a hivatal a régészet területén gyakorolni, és ennek a hatáskörelvonásának az ellensúlyozására hozzon létre egy olyan szakmai grémiumot, amely ezt tanácsokkal, netán felügyeleti jogkörrel segíti.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť