DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A vita végéhez közeledve volt idő az eddigiek során sokat töprengeni ezen az egész törvényjavaslaton. Megértem a tárcának azt az elképzelését, hogy az Unió által felkínált jelentős pénzforráshoz hozzá akar jutni, ez nemzetgazdasági érdek. Azt hiszem, 1999 márciusában az Unió berlini csúcsán elhatározták az Unió költségvetését 2006-ig, és ebben a költségvetésben - csak a durva adatokat mondom - a mezőgazdaság 44 milliárd euróhoz juthat hozzá, a Kohéziós Alapból 18 milliárd euróhoz és a Strukturális Alapból 193 milliárd euróhoz.
(11.10)
Ennek a 193 milliárd eurónak 12 százaléka az oktatásra és a képzésre fordítható. Ez az összeg jelentős, ezért az az elképzelés, hogy ebből a 12 százalékból minél többet kapjunk, nemzetgazdaságilag helyes, és a regionalitással sem lenne baj, ha a mindenféle kapcsolati rendszer, ahogy a képviselőtársaim az előbb elmondták, jól működne, de ez nem működik jól.
A továbbiakban, amikor is a törvényjavaslatról kívánok szólni, erről a 4086. számú törvényjavaslatról, hadd nosztalgiázzak egy kicsit. A sok éve, eddig jól működő szakképzési támogatási rendszert nem lenne jó szétverni vagy annak pozitívumait gyengíteni. Tudniillik az nemcsak az oktatási intézmények számára volt igen jó, hanem a gazdálkodó szervezeteknek is előnyös volt. Szakközépiskolai vezetői munkám során többször tapasztaltam, hogy a vállalkozók, akik hozzájárulással támogatták az intézményt, segítséget kértek a dolgozóik képzéséhez, és ez a segítség sokszor a tanár kollégáinknak nagyon jó, kényszerű önképzés is volt. Ezt a segítséget az iskola minden alkalommal biztosította.
Ugyanakkor a szakképzési hozzájárulás bevezetése a szakképző intézményeket arra ösztönözte, hogy folyamatos kapcsolatot hozzanak létre a régiókban tevékenykedő vállalatokkal, hiszen nem volt mindegy számunkra, hogy az adott vállalat kinek fizeti a hozzájárulást, nekünk vagy más szakközépiskolának. Ez a kapcsolat lehetővé tette, hogy sok gyakorlati tapasztalatot szerezzenek a szaktanárok, azt az oktatásban is hasznosítsák. Előnyös ez a kapcsolattartás azért is, mert az iskolák a vállalatok igényeinek figyelembevételével finomították a szakmai tananyagot, és végső soron az iskoláknak ez a folyamat motiváló erő a képzés színvonalának javításában is.
A törvényjavaslat az általános indoklásban rögzíti, hogy az Unió által a jövőben nyújtható támogatások strukturált tervezése és finanszírozási kereteinek kialakítása érdekében szükséges a szakképzési alaprész átalakítása és kibővítése fejlesztési és képzési alaprésszé. Egyet lehet érteni azzal, hogy a gyorsan változó világban, amikor a piaci igények szerkezete rövid időn belül átalakul, olyan munkaerőképzést és fejlesztést kell megvalósítani, amely gyorsan reagálni tud a piac diktálta igények kielégítésére.
A tudásalapú társadalomban a hagyományos termelési tényezők másodlagossá válnak és az emberi tudás válik alapvető meghatározóvá. Az amerikai központi bank bebizonyította, hogy az elmúlt száz évben a termelés súlya csökkent, ugyanakkor értékük meghússzorozódott. Ezt az értéknövekedést egyértelműen a tudás biztosította. Kialakult a minőség forradalma, és a százszázalékos minőség lassan már nem álomnak tűnik. Amerikai szakértők igazolták, hogy ha az USA-ban az elektromos művek csak 99 százalékos minőséggel dolgoznának, akkor az amerikaiak havonta hét órát sötétségben töltenének el. Lehet, hogy ennek a fiatalok örülnének, de az én korosztályom már kevésbé.
Az idő is átértékelődött. A termelési ciklusidő jelentősen csökkent. Gyorsabban kell reagálni a gazdasági, társadalmi folyamatokra. Mindez magas szintű tudást igényel a dolgozóktól, ezért nem elégséges csupán a munkaerő képzése, hanem annak folyamatos továbbképzése, átképzése a dolgozók tudásának fejlesztése alapvető feladat. Ezért ha ezen törvényjavaslat ezt a célt szolgálja, amit én elmondtam, akkor nincs gond, de a képviselőtársaim elmondták azt is, hogy nagyon sok helyen sok problémát is rejt ez a törvényjavaslat.
Tények igazolják, hogy a középfokú és a felsőfokú szakképzés intézményrendszere közeledik egymáshoz. Nagyon sok középiskola, például a hajdúszoboszlói szakközépiskola átvette a budapesti gazdasági főiskola képzésének egy részét, és kihelyezett osztály működik ott. Így indokolt az az igény, hogy a szakképzési hozzájárulás teljesítésének és az alaprészből való támogathatóságának a teljes szakképzési felsőoktatási területre ki kell terjedni.
Megnőtt a felsőoktatásban végzettek aránya egy évtized alatt, és ez tovább emelkedik. Ez valóban indokolja, hogy a szakképzési feladatokat ellátó felsőoktatás a szakképzési hozzájárulásból támogatható legyen. Én ezt már mondtam, csak azon vitatkoztam a kormánypárti képviselőtársaimmal, hogy itt egy hatásvizsgálatra feltétlenül szükség lenne.
A gond számomra is ugyanaz, mint amit több képviselőtársam említett, hogy nem következik-e be ezáltal a sok pénzügyi problémával bajlódó középiskolák ellátási színvonalának csökkentése. Jól tudom, hogy csak a központi költségvetésből biztosított és az önkormányzatok által többször megnövelt pénzforrás nem elegendő a pénzigényes szakképzés színvonalának fenntartásához és fejlesztéséhez. Ezért a jövőben a tárcának figyelemmel kell kísérnie, hogy a törvény milyen hatást vált ki a hozzájárulás elosztásában a középfokú és a felsőfokú intézmények között. Lehet, hogy a szakképzési hozzájárulás mértéke, amely most az elszámolt, kifizetett bérköltség 1,5 százaléka, nem elégséges a finanszírozáshoz. Véleményem szerint ha a gazdálkodó szervezetek munkájuk során meggyőződnek a szakképző intézmények színvonalas tevékenységéről, akkor nem elleneznék a szakképzési hozzájárulás mértékének esetleges növelését.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A vitában a képviselőtársammal emlegettem, hogy nem mindegy, mennyi a bérszint. Csak pár számot hadd mondjak. A KSH a 2000. évi nettó kereseteket mutatta ki: Budapesten 69 426 forint, Fejér megyében 56 323 forint, Hajdú-Biharban 46 512 forint a nettó kereset. Nyilván az 1,5 százalék is ehhez igazítható.
A törvényjavaslat 7. §-a a következőket rögzíti: szakképző iskolának, illetve felsőoktatási intézménynek fejlesztési támogatásként tárgyi eszköz is átadható, amely a javaslatban meghatározott mértékig jogszabályon alapuló eszközátadásnak minősül. Középiskolai munkám során többször megtapasztaltam, hogy egyes gazdálkodó szervezetek olyan eszközöket terveznek átadni az iskoláknak, amelyek már erkölcsileg elavultak. Ez viszont az iskolának sem kedvező, mert ilyen eszközökkel korszerű oktatást nem lehet biztosítani. A szakképzési hozzájárulás mértékének növelése a jövőben szerintem indokolt, mert a magyar nemzetgazdaság csak így tud eleget tenni az egyre éleződő versenykihívásoknak, azoknak a kihívásoknak, amelyekről a beszédem elején szóltam.
Még azt a megjegyzést szeretném tenni, hogy Lezsák képviselőtársam több helyen jogosan bírálta a törvényjavaslatot, mégis azt mondta, hogy támogatják ezt. Annyit tennék még hozzá, hogy ha jelentős módosításokat tehetünk és a kormány ezeket a módosításokat elfogadja, akkor mi is megadjuk a támogatást, de akkor tegye meg a kormány, hogy a módosító javaslatainkat elfogadja.
Köszönöm szépen. (Csizmár Gábor tapsol.)
