BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Szabad Demokraták Szövetsége ezt a törvényjavaslatot elutasítja, alapjában véve nem ért vele egyet. Nem ért egyet azzal a szellemiséggel, amely ebben a törvényjavaslatban megfogalmazódik. Mécs Imre már elmondta, hogy ebben a formájában ezt a törvényjavaslatot károsnak tartjuk.
Nem arról van szó, hogy ebben a társadalomban ne kellene tiszteletben tartanunk azoknak a millióknak az érzéseit, akiknek szülei ma már kevésbé, inkább a nagyszülei a két világháború poklában áldozatul estek. Nem arról van szó, hogy ne kellene büszkén emlékeznünk azokra, akik a magyar történelem szabadságharcaiban és függetlenségi harcaiban hősiesen helyt álltak. Ezt tesszük. Ezt tesszük minden alkalommal, amikor nemzeti ünnepeinken - három is van, amit az Országgyűlés nemzeti ünneppé nyilvánított, március 15-e, augusztus 20-a, október 23-a - vagy a többi emléknapon, június 16-án, október 6-án a magyar társadalom évről évre megemlékezik a hősökről és az áldozatokról.
Ez a törvényjavaslat azonban nem erről szól, mint ahogy nem erről szóltak e kormánykoalíció korábbi hasonló történeti kezdeményezései. Ez a törvényjavaslat arról szól, hogy egyfajta történelemszemléletet, amely jelen van a magyar közéletben és amit a jelenlegi jobboldali kormánykoalíció képvisel, hivatalos, egyedül üdvözítő történelemszemléletté tegyen, mint ahogy erről szóltak a koronatörvény és a többi emléknaptörvény is, amit ez a kormánytöbbség elfogadtatott ezzel az Országgyűléssel.
Miféle történelemszemléletről van szó? Amikor a demokratikus Magyar Országgyűlés 1990-ben megalakult, akkor azzal, hogy az első beszédet (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Idő! Idő! - Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Rendes hozzászólás!) Vörös Vincére, az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőjére bízta - akiről éppen ma emlékeztünk meg halálát követően -, akkor ezzel és Vörös Vince beszédével azt juttatta kifejezésre, hogy az új Magyar Országgyűlés azzal az újrakezdéssel vállal közösséget és folytonosságot, amit 1945 jelentett, az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulása jelentett, és nem vállal folytonosságot a Horthy-kor és az azt megelőző korok - Bibó kifejezését használva - zsákutcás politikájával.
Kiderült azonban már az első ciklusban - kezdve Antall miniszterelnöknek a Hadtörténeti Múzeumban tartott beszédétől, Raffay államtitkár úrnak az országzászló helyreállítására tett kezdeményezésén keresztül a Horthy-temetésig -, hogy a magyar jobboldal nem tanult a második világháború poklából, és azzal kíván folytonosságot vállalni, ami ezt a társadalmat a két világháború szörnyűségeibe belevitte.
(18.00)
Akkor még a Fidesz azt mondta, hogy számára a Horthy-korszak értékelése ugyanúgy távol eső közömbös kérdés, mint a mohácsi vészé. Hatalomra kerülve azonban megváltoztatta ezt az álláspontját, és a jövő választásának kormánya többet beszél a múltról, mint bármely korábbi kormány.
E törvényjavaslat azzal, hogy a május végi időpontot választja; azzal, hogy szövegszerűen átveszi az 1924-es törvény rendelkezéseit; azzal, hogy indoklásában hivatkozik is az 1924-es törvényre, akárcsak a Corvin-koszorú, Corvin... (Közbeszólás az FKGP soraiból: Lánc...), a Corvin-lánc helyreállítása, egyértelműen a folytonosságot vállalja - ami az előző Fidesz, a '90-es évtized első felének Fidesze számára még elképzelhetetlen volt - a Horthy-korszakkal.
Azzal, ahogy Hende államtitkár úr mai expozéjában - ami a szövegben nincs benne - egyértelművé tette, hogy az első világháború, a második világháború magyar szerepvállalásával vállal közösséget. (Dr. Hende Csaba nevet.) - ez elhangzott ma itt, kedves államtitkár úr (Dr. Hende Csaba: Jaj, édes istenem!) -, ahogy Ughy fideszes szónok úr szintén hasonló szellemben fogalmazott, teljesen világos, hogy önök úgy gondolják ma is (Ughy Attila: A keresztény papokra gondolsz?), hogy amikor a magyar kormányok belevitték Magyarországot olyan háborúkba, amilyenek voltak Mária Terézia idején is, de ezek a mai nemzedék számára valóban történelmet jelentenek... - de amilyen volt az első és a második világháború, ahol senki nem Magyarországot védte, senki nem a magyar állam és a magyar nép érdekeiért harcolt, mert a magyar népnek Németország győzelméhez a Szovjetunióval, az Egyesült Államokkal és Angliával szemben semmiféle érdeke nem fűződött; ahhoz fűződött a magyar népnek érdeke, hogy Németország abban a háborúban vereséget szenvedjen.
Aki a keleti fronton a németek oldalán harcolt, nem magyar érdekekért harcolt. 1945-ben Magyarországon ezt mindenki vagy legalábbis nagyon sokan megértették, úgy tűnt, hogy még 1990-ben is értik; e törvényjavaslatból az derül ki, hogy e törvényjavaslat előterjesztői és támogatói ezt ma sem értik, és ma is azt hiszik, hogy aki 1942-ben, '43-ban, '44-ben ennek a háborúnak az áldozatául esett, az Magyarország érdekében esett áldozatul.
Lezsák Sándor itt azt mondta, hogy az nem lehet, hogy értelmetlenül haltak meg azok a százezrek. Nos, tisztelt képviselőtársaim, értelmetlenül haltak meg azok a százezrek; azok is, akik az Isonzónál és Przemýslnél haltak meg, mert magyar érdek ehhez a harchoz nem fűződött, és azok is, akik a Don-kanyarban pusztultak el, azoknak a harcához sem fűződött semmiféle magyar érdek, mert ők a német háborús gépezet ágyútöltelékeként pusztultak el abban a háborúban.
Aki azt gondolja, hogy a második világháború magyar katonái ugyanúgy a magyar történelem hősei, mint a '48-49-es szabadságharc katonái vagy az '56-os felkelés katonái, az azt hiszi, hogy a második világháborús magyar részvétel Magyarország érdekeit szolgálta, holott nem azt szolgálta. Azt gondolom, ha én felteszem az államtitkár úrnak a kérdést (Dr. Fazekas Sándor: Ne tedd fel!), hogy az a katonaszökevény-e a hős, akit a keleti fronton kivégeztek, vagy aki kivégezte, az-e a hős, akkor szeretném tudni, hogy erre mit válaszol. Ha megnézte "A napfény íze" című filmet, ki azok közül az: aki kivégezte, aki megkínozta a másikat, vagy akit megkínoztak? Melyik a hős, és melyik az áldozat, akire emlékezni kell? Erre a kérdésre még egy fél évszázaddal a második világháború után sem lehet megkerülni a választ.
Az ön válasza, államtitkár úr, egyértelmű volt a mai expozéjában, ön azok oldalán áll ma is, akik abba a háborúba belevitték ezt a népet. (Dr. Hende Csaba: Ez már több a soknál, képviselő úr!) Azt gondolom, tisztelt államtitkár úr, hogy ez a szemlélet 2001-ben is elfogadhatatlan. Emiatt e törvényjavaslatot nem lehet elfogadni, ezt a történetszemléletet, amelyet önök erre az országra rá akarnak erőltetni, nem lehet elfogadni. Aki tisztességgel az áldozatokra akar emlékezni, annak nincs szüksége arra, hogy a Horthy-kor politikájával vállaljon egy ilyen törvényjavaslattal közösséget. Lehet rájuk emlékezni, emlékezzünk valamennyien, anélkül, hogy ezt a folytonosságot a Horthy-korszak politikájával elvállalnánk.
Mi olyan módosító javaslatokat fogunk benyújtani, amelyek helyreállítják ennek az emlékezésnek a szellemét; amelyek különbséget tesznek a magyar függetlenségért és a magyar szabadságért való harc és idegen hatalmak érdekei mellett folytatott harc között, mert a második világháború ez volt, tisztelt államtitkár úr, tisztelt képviselőtársaim. Akkor tudjuk elfogadni a törvényjavaslatot, ha e módosító javaslatainkat önök el tudják fogadni, és ezzel összefügg az emléknap időpontjának megválasztása is.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az SZDSZ soraiban.)
