DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 2001. augusztus 20-án véget ér a millenniumi év, amelynek során a magyar állam megalapításának és fennállásának ezeréves évfordulóját ünnepeljük. (Folyamatos zaj.)
Az ünnepségsorozat kiemelkedő eseménye volt a Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szóló 2000. évi I. törvénynek az elfogadása, a Szent Korona és a koronázási jelvények Országházba történt átszállítása 2000. január 1-jén. Azon az estén és éjszakán - mit sem törődve a nagy hideggel - magyarok tízezrei jöttek el ide, hogy láthassák a Szent Koronát. Az érdeklődés a mai napig sem lanyhult: a magyar nép végeláthatatlan tömegben, megható buzgalommal tiszteleg a Szent Korona előtt. A nemzet csattanós választ adott e törvény ellenzőinek: a milliós zarándoksereg a lábával szavazott és szavaz a törvény mellett. Én azt hiszem, ez az igazi népszavazás.
A millenniumi esztendő hatalmas változást hozott a nemzeti jelképek használatában is. 2000. augusztus 20-a óta minden középületet - legyen az iskola, kórház, hivatal vagy laktanya - a Magyar Köztársaság zászlajával kell feldíszíteni. Az éjjel és nappal fennen lobogó piros-fehér-zöld zászlók a nemzeti büszkeség méltó kifejezői.
Hazánkban alig van olyan falu vagy város, amelyik ne tartana számot a kormány által adományozott millenniumi emlékzászlóra. A települések népe - s ez nekünk örömteli meglepetés, míg az örök fanyalgóknak keserű csalódás - mindenütt emelkedett, szinte áhítatos lélekkel fogadja a zászlókat mint becses ereklyéket.
Tisztelt Országgyűlés! Az ünnepi esztendőben már eddig is sokat tettünk azért, hogy a nemzet önbecsülését erősítsük, és méltóképpen emlékezzünk meg a mögöttünk hagyott ezredévről. Mindez azonban nem lenne teljes, ha megfeledkeznénk történelmünk azon nagyjairól - de ugyanígy azokról a honfitársainkról is, akiknek nevét a történelemkönyvek nem őrizték meg -, akiknek a hősi önfeláldozása nélkül ma nem létezne Magyarország, és nekünk nem lenne hazánk.
A kormány ezért javasolja, hogy törvény örökítse meg ama magyar hazafiak emlékét, akik az elmúlt ezer évben a haza szabadságáért, függetlenségéért és fennmaradásáért fegyverrel vagy anélkül harcoltak.
A hazáért való kiállás vérzivataros történelmünkben mindig hitet és önfeláldozó elszántságot követelt. Ennek az állításnak az igazolására hosszas magyarázat helyett hadd forduljak az irodalomhoz és hadd idézzem Gárdonyi Géza nyomán az egri vár hős védői kapitányának, Dobó Istvánnak az esküjét:
"Az egri vár erős, de ott a szolnoki példa, hogy a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében. Ott pénzen fogadott idegen zsoldosok voltak. Itt mindenki a hazát védi. Ha vér kell, vérrel. Ha élet kell, élettel. De ne mondhassa azt ránk a jövendő nemzedék, hogy azok a magyarok, akik 1552-ben itt éltek, nem érdemelték meg a magyar nevet."
"Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet, minden gondolatomat, minden csepp véremet. Esküszöm, hogy ott leszek minden veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be a testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!"
Tisztelt Ház! Hány és hány magyar, Árpád honfoglaló vitézeitől Szent László katonáin, a muhi és a mohácsi sík hősein, a '48-as honvédeken és a két világháború bakáin át az '56-os forradalom pesti srácaiig és Tóth Ilonáig tett és tartott meg ilyen esküket!
(16.20)
Mindezek közül tömörségében is a legkifejezőbb a Magyar Királyi Honvédségben szokásban volt tiszti eskü. Egykor az ifjú hadnagyok, kardjukat egyszerre kirántva csak annyit kiáltottak: "A hazáért, mindhalálig!"
Tisztelt Ház! E törvényjavaslat elsősorban azokról szól, azok előtt tiszteleg, azoknak állít szándéka szerint örök emléket, akik esküjükhöz híven fegyverrel a kézben, parancsot teljesítve estek el a hazáért. Hadd hajtsak fejet most előttük a keleti front poklát megjárt, orosz fogságban elhunyt nagy költőnk, Gyóni Géza Hazatérés című versének egy rövid részletével: "Te már elérted, halott katona, / Amit mi jaj-jaj mindhiába várunk: / Téged takar a béke bársonya, / Már mind valóság, mi nekünk csak álmunk."
Tisztelt Országgyűlés! A kormány meggyőződése szerint a magyar hősök emlékének megörökítése az utókornak olyan kötelessége, amely önbecsülésünk, nemzeti azonosságtudatunk megtartásának alapvető feltétele. Az önök előtt fekvő törvényjavaslat előkészítőit és benyújtóját ez a megfontolás vezérelte. A kormányt e szándékában megerősítették a különböző társadalmi szervezetek és polgárok hasonló kezdeményezései is. A törvényjavaslat kifejezi a nemzet választott képviselőinek tiszteletadását a hősök előtt, akik emlékét törvényben örökíti meg: a hősök emlékének ébrentartására május utolsó vasárnapját a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánítja.
A kormány fontosnak tartja, hogy a hősök emlékének ápolására egy konkrét nap jelöltessék ki, mert ez teremt alkalmat az évenkénti rendszeres megemlékezésre. A javaslat ezért nem jogi, de erkölcsi követelményként írja elő, hogy a magyar hősök emlékünnepén az állami szervek, a helyi önkormányzatok, az egyházak, a társadalmi szervezetek és a magánszemélyek méltó ünneplés keretében róják le hálájukat a nemzet hősei előtt.
Az emlékünnep időpontjának megválasztását történeti előzmény indokolja. A korabeli Országgyűlés 1924-ben a XIV. törvénycikkel megörökítette az első világháború hősi halottainak emlékét, és május utolsó vasárnapját a hősök emlékünnepévé avatta. Az elmúlt években jelentős társadalmi igény volt ennek felelevenítésére, és szinte minden településen meg is ünnepelték a hősök napját.
A javaslat által megválasztott időpont tehát egy korábbi ünnep felidézése, és annak szélesebb értelemmel való felruházása, hiszen immár a bármely korban a hazáért küzdött hősök emlékének ápolását szolgálja.
Az emlékünnep időpontja egybeesik a gyermeknappal. Kétségtelen, ha egyazon napra két ünnep esik, előfordulhat, hogy az egyik esemény háttérbe szorul. Itt azonban alapvetően más a helyzet. E két ünnep éppen a lelki összekapcsolódásra teremt lehetőséget. Az egyik esetében a múltról, a másiknál pedig a jövőről van szó. Egy nép egymást követő nemzedékeinek végeláthatatlan láncolatát titokzatos kapcsok fűzik egymáshoz. Aligha tévedünk, ha azt hisszük, ez a láthatatlan kötelék tartja egyben, s teszi néppé a sokaságot. Az egyes ember és a nép is az elődeitől veszi a példát, a követésre szóló mintát, s nehéz helyzetekben az erőt, a bátorítást tőlük nyeri.
A gyermeknek magától még nincs annyi belátása, hogy ezt az igazságot felismerje. Mi, mai felnőttek, anyák és apák vagyunk az a láncszem, amelynek erősen kell tartania, különben a lánc, amelynek folytonosságáról elődeink ezredévnél is régebben híven gondoskodtak, éppen nálunk szakadna meg. Erősen kell hát fognunk lelki értelemben is egyik kezünkkel apáink, nagyapáink, s minden ismert és már ismeretlen ősünk kezét, másik kezünkkel pedig fiaink, lányaink kezét szorítjuk, s nem is engedjük el soha. Hatalmas felelősség, s egyben magasztos hivatás szülőnek lenni. Isten adjon erőt mindnyájunknak, hogy ezt a hivatást zaklatott korunkban híven tölthessük be! A jövendő kettős ünnep, a hősök emlékünnepének és a gyermeknapnak az egybeesése, a múlt és a jövő jelképes találkozási pontja, egyben szülői felelősségünknek is hű megjelenítője lesz.
Hazánk történetét súlyos csapások, külső támadások sorozataként is leírhatjuk. Sajnálatos, de nem zárhatjuk ki, hogy hasonló megpróbáltatások a jövőben is érik majd a magyarságot. A nemzetünk iránti kötelességünk nemcsak arra terjed ki, hogy a haza hívó szavára tartalékos katonaként, eskünk szerint csatasorba álljunk, ha kell. A magyar jövő iránti felelősségünk arról is gondoskodni, hogy fiaink hazafias szellemben nevelkedjenek, és lélekben készüljenek fel a haza védelmére. Szükség van ezért arra, hogy olyan alkalmakat teremtsünk, amikor gyermekeink magukba szívhatják azoknak a magyar hősöknek a tiszteletét, akik kardjukkal megszerezték, és ezerszáz éven át, vérük hullatása árán megtartották ezt a hazát nekünk, mai magyaroknak.
Mindezt megrendítő erővel fejezte ki egy beszédében Mindszenty József bíboros, aki nem karddal, de a kereszt erejével ugyancsak derekasan, hősként harcolt a magyar szabadságért. Így szólt a hercegprímás: "Az élők hazudnak, a holtak nem hazudnak. Amire intenek, rendületlenül követjük. Hűek leszünk hazánkhoz, az ősök hitéhez és erkölcséhez. Ez a mi erőnk, reményünk és vigasztalásunk." A kormány szilárd meggyőződése, hogy ezt az összefüggést az állam és a társadalom szervezetei, illetve honfitársaink közül mind többen felismerik, és élnek a naptári egybeesés adta lehetőséggel, vagyis az együttes ünnepléssel.
Tisztelt Országgyűlés! A javaslat nem feledkezik meg arról sem, hogy a magyar hősökről a honfoglalás millenniumán, 1896-ban is méltóképpen megemlékeztek, ezért fejet hajt a budapesti Hősök terén található millenniumi emlékmű állítói előtt. A javaslat figyelmet fordít arra, hogy a Hősök terének állapota összhangban legyen az emlékmű által kifejezett szellemiséggel és méltósággal. A Hősök tere nemcsak az idegenforgalom kitüntetett pontja, hanem diplomáciai események és állami megemlékezések színhelye is.
Sokak véleménye az, hogy a tér mai állapota gyakorta nem méltó a hősök iránti tisztelet és kegyelet érzéséhez. A törvényjavaslat ezért a fővárosi önkormányzatnak felhatalmazást ad a Hősök terére vonatkozó, a tér kiemelt műemléki minőségével, emlékhelyi jellegével összhangban álló közterület-használati szabályozás megalkotására. Hangsúlyoznom kell, hogy ez a fővárosi szabályozás természetesen nem írhat elő a gyülekezési jog tekintetében korlátozást, ez ugyanis alkotmányellenes volna.
Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy a magyar hősökről való megemlékezés olyan, a mának szóló, s nem a múltba meddőn révedő nemes cél, amely szükségessé teszi a törvény megalkotását, és szervesen illeszkedik a millenniumi esztendő megemlékezéseinek sorába. Annak bizonyítására, hogy e törvényjavaslat valóban a mához és még inkább a magyar jövőhöz szól, ismét a költőhöz, ezúttal Illyés Gyulához fordulok: "Ne feledd a tért, ahol elestek ők, a földet se feledd. Bárhol hulltak el ők, fajtánk hű férfijai, az a föld szent ügy hős helye lett. Ne feledd hát a teret, hol bár a lebírt had bár legutolsó hátvéde ledőlt, míg nem feleded, nem nyugszanak ők. Nem holt, nem letiport sereget emészt el ott vagy akárhol a sírhant. Új hont érlel a föld."
Tisztelt Ház! Erősen remélem, hogy a törvény vitájában és elfogadásakor ugyanaz a nemzeti egység fog kifejezésre jutni, mint amelynek fényes megnyilvánulása volt a magyar zászló kitűzéséről szóló törvényjavaslat egyöntetű támogatása.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényjavaslatot vitassa meg, és fogadja el.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz, az FKGP és az MDF soraiban.)
