MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Én továbbfejlesztem azt, amit Horváth képviselőtársam mondott: minden Démoszthenésznél szebben beszél a tett - hogy klasszikusokat idézzünk. Azt szeretném leszögezni, hogy annyira szerencsétlen volt a magyar történelem, hogy alig vannak olyan időszakok, amikor meg lehet állapítani, hogy valaki úgynevezett jó ügyért vagy később megállapított igaz ügyért harcolt. Azt hiszem, mindig az emberből kell kiindulni, és nem lehet a vulgár marxista értelmezést venni - ami annak idején is feldühített bennünket -, hogy igaz háború, nem igaz háború. Azt, akit a közösség elküldött, aki teljesítette a kötelességeit, aki bátran viselkedett, férfihoz méltóan, igenis hősként kell tisztelni, még akkor is, ha ellenfelünk. Épp azért szépek azok a példák, amelyeket említettem: Verdunnél képesek voltak arra, hogy közös emlékművet építsenek, és most képesek együtt építeni - bár ez is egy koturnusos szó - az Európai Uniót ezek után. Nekünk is el kell ide jutni.
Alig van néhány olyan időszaka a történelmünknek, amikor tényleg lineárisan, tisztán, világosan párhuzamosak voltak a vektorok. A mohácsi vésznél is milyen árulások voltak, de bárhova nézünk a történelemben, mindig szövevényes volt, egyéni érdekek voltak. Azokat, akik a köz érdekében teljesítették a kötelességüket és az egyéni jó tulajdonságokat érvényesítették - bátorság, egyenesség és így tovább -, igenis tisztelnünk kell, mert példát kell adni. Hogyan tudjuk a mi államunkat vagy a mi közösségünket szervezni, ha nem ismerjük el azokat, akik a vállalták a közösséget? De ugyanakkor azokat a bátor férfiakat is becsülnünk kell, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre, Odescalchi herceg - kapásból ők jutottak eszembe -, akik képesek voltak életük kockáztatásával és feláldozásával is megálljt parancsolni, amikor ugyanaz a dolog nyilvánvalóan rosszra fordult. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mind a kettőt hősként tiszteljük, mind a két kategóriát. (Taps.)
