BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az elmúlt hetek figyelemreméltó gazdaságpolitikai fejleménye, hogy a kormány ismét dönteni készül a Postabank sorsáról. Ismerjük a történetet: a Postabank volt Magyarországon az első magánbank a kereskedelmi bankok között, felelőtlen gazdálkodás nyomán 1997 elején válságba került. Hadd emlékeztessek arra, hogy a válság időpontjában a kormány a bank stabilitásáért szállt síkra, és ebben élvezte többek között az ellenzéki pártok, így a Fidesz támogatását is. Ezt követően a bank helyzete tovább romlott, a felelőtlen gazdálkodás nyomán hatalmas veszteséget halmozott fel. 1998-ban, a választások után az új kormány lecserélte a bank vezetését, és egy igen költséges konszolidációhoz kezdett. Mintegy 180 milliárd forintot fordítottak a bank konszolidációjára, több mint tízszeresét annak az összegnek, ami az előző kormány idején a Budapest Bank körüli ribillió kiváltó oka volt.
A konszolidáció valójában államosítást jelentett; az egykori magántulajdonú kereskedelmi bankból az egyetlen állami tulajdonú kereskedelmi bank vált napjainkra. Amikor a konszolidációt elkezdték, akkor azt hangsúlyozta még a pénzügyminiszter, hogy a cél a konszolidációt követően a Postabank privatizációja, hiszen a hatályos hitelintézeti törvény nem teszi lehetővé, hogy kereskedelmi bank tartósan állami tulajdonban maradjon.
Néhány hónappal ezelőtt az az elképzelés látott napvilágot, hogy a kormány - elvetve a nyílt privatizációs pályázat lehetőségét - a Postabankot úgy, ahogy van, felajánlja az Országos Takarékpénztárnak egyfajta részvénycsere keretében, ami eleve azt jelentette, hogy a konszolidációra költött hatalmas összegnek legfeljebb egy apró töredéke az, ami visszajut az állami költségvetésbe. Minthogy azonban az Országos Takarékpénztár igen alacsony ajánlatot tett csak, hiszen nem volt kivel versenyeznie a Postabankért, a kormány elállt ettől az elképzeléstől, és kiderült, hogy a Postabankot az állami tulajdonú Magyar Postával kívánják egyesíteni.
(19.10)
Amikor én azt kérdeztem már kétszer is a pénzügyminisztertől vagy államtitkártól, hogy miért, akkor erre nem kaptam választ.
Hogy miért ezt az eljárást követték, erre választ adott Orbán Viktor miniszterelnök úr a Magyar Televízióban adott, havonta rendszeresen vetített interjújában március 13-án, és a következőt mondta. "Ezek után, hogy az OTP ajánlata nem volt elfogadható, az a kérdés állt előttünk, hogy eladjuk-e másnak, más magánbanknak. A más magánbanknak való eladás azt jelentené, hogy egy külföldi kézben lévő banknak kellene eladni, mert Magyarországon az OTP-n kívül lényegében minden bank külföldi kézben van, és ezzel én személy szerint nem értettem volna egyet. Tehát úgy döntöttünk, hogy inkább nem adjuk el, hanem akkor az állam megtartja."
Tisztelt Országgyűlés! Arról van tehát szó, hogy a miniszterelnöknek az volt az álláspontja, hogy ne kerüljön egy külföldi magánbank kezébe a Postabank. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a magyar adófizetők, a magyar költségvetés elesik attól, hogy a konszolidációra költött 180-200 milliárd forintnak egy részét legalább visszakapja. Ez a hátránya. A további hátrány, hogy az állam tulajdonába kerül egy bank, ehhez módosítani kívánják a törvényes szabályokat, a hitelintézeti törvényt, hogy ezt lehetővé tegyék.
Van-e a dolognak valami előnye? Van-e előnye annak, hogy ha egy kereskedelmi bank nem kerül külföldi tulajdonba? Meggyőződésem, hogy nincsen, a miniszterelnöknek erre nincs magyarázata. Az, hogy egy bank mennyi pénzt fizet, hogyan gyűjt betéteket, hogyan nyújt hiteleket, kinek az érdekét szolgálja, mennyiben szolgálja a magyar társadalom érdekét, ebből a szempontból ugyanúgy közömbös az, hogy a részvényesek hazaiak vagy külföldiek, mint egy péküzem vagy egy textilgyár vagy egy cementgyár esetében.
Világos, tisztelt Országgyűlés, hogy a kormányt csak az vezeti, hogy ő tartsa kezében ezt a bankot.
Köszönöm szépen. (Dr. Hack Péter tapsol.)
