DR. HORVÁTH JÁNOS

Full text search

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! A Magyar Fejlesztési Bank reformjáról szóló törvény, amely előttünk van, máris olyan megvilágítást és kritikát kapott itt, az Országgyűlés színe előtt, amit gondolom, hasznos említeni, mielőtt rátérek az előkészített hozzászólásomra.
Tisztelt Ház! Azt hiszem, egyetértünk abban, a kormányoldal és az ellenzéki oldal, hogy van itt egy közös nevező a felszólalások kapcsán, és ez a közös nevező az, hogy szeretnénk, kívánatosnak tartjuk átláthatónak látni, átláthatónak tudni, tisztának tudni.
Fáj az nekem - gondolom, másoknak is -, hogy elhangzanak olyan szavak, talán inkább csak olyan félmondatok, amelyek a gyanúsítás gondolatát vagy érzését hozzák. Nem tesz jót a közéletnek, a nemzet önérzetének, nem tesz jót a hírünknek a világban, ha gyanúsítgatunk. Persze hogy nagyon fontos, hogy a tisztasághoz ragaszkodjunk, és azt mondjuk ki. Ezt a törvényt én úgy szeretném látni, és úgy szeretném segíteni láttatni a tisztelt Házzal, hogy ez lehet instrumentuma az átvilágításnak és a tisztánlátásnak. Ha a képviselőtársaim közül vannak, akik nem így látják, kérem, jöjjenek, adjanak módosító javaslatot, ezzel a szándékkal legyen átlátható és tisztán mutatható mindenkinek, magunknak és az országnak.
Amikor azt halljuk, hogy kormányzati bank, ez egyfajta beárnyékoló gyanúsítás, vagy hogy a korrupciót támogatják - itt most idézek félmondatokat az előttem szóló képviselőtársaktól -, vagy amit Bauer Tamás képviselő úr mondott, hogy "nem akar a kormány prudens pénzpolitikát". Hát ez megint csak micsoda? Azért nem akar, mert nem tudja, vagy azért, mert rossz szándéka van vagy hátsó szándéka van? Megint a gyanúsítás! Aztán azt mondani, hogy "a korrupció melegágya" - tovább idézek. Mástól, kitől is hallottam, igen tisztelt képviselőtársaim, a kifejezést, hogy "szervezett felvilág"? Micsoda hozzáadás a magyar nyelvkincshez: "szervezett felvilág"!
Szeretném, ha visszatérnénk oda, emlékeznénk, amit a bevezetőben ma reggel az államtitkár úr mondott. Úgy hallottam, hogy Tállai András államtitkár úr mondanivalójának, mondhatnám, a refrénje az volt, hogy "könnyen áttekinthető". Igen, ez nem egyszerű ügy, de hogy áttekinthető legyen, és könnyen áttekinthető legyen, azért kell olyan törvényt hoznunk, és azért hozzuk és adjuk össze bölcsességünket és tudásunkat. Még egyet említek Font Sándor képviselő úr szavaiból, ez az "átláthatóság".
Tisztelt Ház! Ezzel a szándékkal módosítom azt a felszólalásomat, amit mint házi feladat ide hoztam, nevezetesen úgy módosítom és prezentálom az Országgyűlésnek, hogy javaslok egy olyan közgazdasági, gazdaságpolitikai eszközt, amely révén igenis elérhető az átláthatóság.
(11.20)
Mondhatnám, hogy egy instrumentuma az átvilágításnak; politikai szóval mondjuk azt, hogy átvilágítás. A gazdasági szférában igen-igen nagy szükség van erre ma is, holnap is, és különösen, ahogy hallom, halljuk, amikor visszaemlékezések történnek az elmúlt évekre, tíz esztendőre vagy akár többre. Most a jövőbe nézünk, tehát olyan törvényt alkossunk, amely nem teszi lehetővé, lehetetlenné teszi a gyanúnak még a gyanúját is! Lehetséges ez?
Képviselőtársaim, azt mondom, hogy igen! Korábban hallottuk, Kurucsai Csaba képviselő úr azt mondta, hogy ő a jogász tudásával és instrumentumával szól a témához, és a közgazdasági részt ráhagyja a közgazdászokra, a más politikai részeket inkább a gazdaságpolitikusokra. Nos, ha egy ilyen munkamegosztást veszünk és tekintünk, akkor valóban engedtessék meg, hogy a gazdaságpolitikának azzal a részével foglalkozzam a felszólalásomban, ami egy közgazdasági analízis.
Ugyanis létezik a közgazdaság-tudományban az elmúlt tíz-húsz-harminc esztendőnek a fejleménye, egy olyan mechanizmus, amelynek révén ki lehet szűrni bármilyen kölcsön névértékéből - most egy kifejezést használok - a juttatásértéket; mindjárt illusztrálom egypár percen belül. Ez a modell, amit javasolok - módosító indítványt szeretnék benyújtani -, azt mondja, hogy tegye a törvény kötelezővé, hogy minden egyes esetben, amikor a Magyar Fejlesztési Bank vagy annak valamelyik instrumentuma kölcsönt ad bárhol is, ahhoz a kölcsönadási szerződéshez csatoltassék egy olyan nyilatkozat, egy olyan szakértői vélemény, amely kiszámítja a matematika és a pénzügytan eszközeivel, hogy mennyi abban a támogatásérték, a juttatásérték.
És akkor a vita nem arról fog szólni, hogy kinek milyen szándékai, kinek milyen rokonai vannak, hanem akkor a számok tükrében lehet vitatkozni, hogy több legyen-e a kamatkedvezmény vagy kevesebb, hamarabb vagy később legyen a lejárat, vagy a türelmi idő hogy alakuljon. Mert ezt mindenki, kormánypárti, ellenzéki, ilyen vagy amolyan egyformán teheti, mert a matematika olyan, hogy ott a politikai értelmezés nevetségessé válik.
A modell tehát lehetővé teszi ezt. Alkalmazása már a nemzetközi gyakorlatban létezik. Például majdnem minden országban a világon az export-import bankok alkalmazzák ezt. Mert amire a Magyar Fejlesztési Bank készül, ami a missziója, a feladata, az sokban hasonlít ahhoz, amit az export-import bankok végeznek már évtizedek óta. Elég sokat foglalkoztam ezzel az írásaimban, többféle esettanulmányban is. Tehát nem kell kitalálnunk valamit, hanem mintegy adaptálnunk, átvennünk onnan, ahol ez már megvan és működik.
Idézek egy világos példát arra, hogy igen, a juttatás hogyan jelenik meg. Idézzük fel azt, hogy a versenypiaci kamat például 15 százalék. Ha valaki 15 százalék helyett 10 százalékos kamattal kap hitelt egyéves felhasználásra - feltételezve, hogy 100 millió forintos kölcsönről van szó -, az nyilvánvalóan 5 millió forintos juttatást élvez. Tehát az az 5 százalék kamatkülönbség a piaci kamatláb és a kedvezményezett kamatláb között megér 5 millió forintot. Ha két éven át van életben ez a hitel, akkor 10 millió, és így tovább; ha változik a névérték, aszerint; vagy ha változik a különbség a piaci kamat és a koncessziós kamat között, az is modifikálja, változtatja a juttatásértéket. De ez nem kell hogy misztérikus legyen, ezt lehet látni, ki lehet számítani.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy pionírnak érezhetjük magunkat, ha egy olyan törvényt hozunk, amiben előírjuk azt, hogy ennek a törvénynek az alkalmazása megkívánja szakszerű számítás odacsatolását. Nem lesz ez azért teljesen pionír, mert amikor hídépítésről van szó, nyilván, ha arra szavaznánk meg kölcsönt és hídépítési törvényt hoznánk, ott megkívánnánk, hogy a statikus mérnökök és hídépítők igenis a maguk tudománya szerint végezzék a munkájukat, vagy ez történik az orvostudomány műszerei kapcsán is - tehát az Országgyűlés törvényhozásában ilyesmit mi csinálunk.
Azt javaslom most, tisztelt Ház, hogy ebben a témában, a Magyar Fejlesztési Bankról törvényt alkotni, iktassuk ezt be. Gondolkozzunk rajta - ha szabad ilyen professzori tanácsot adnom -, és akkor rájövünk, hogy mindnyájan jobban érezzük magunkat. Mert nem kell másokat gyanúsítani, és nem kell magunknak attól tartani, hogy gyanúsítva leszünk. Ha igen, ha valaki azzal jön elő, akkor azt mondjuk, tessék megnézni, itt a számítás: minden egyes tranzakcióhoz, minden egyes kölcsönadás szerződéséhez oda van csatolva. Azt meg lehet nézni? Meg kell nézni! Lehetőség szerint közzé is tenni!
Nem banktitok, tisztelt Ház! Ez nem banktitok! Ez szerződés, ami mindenkire tartozik. Ha a banktitok léte vagy nemléte ügyében értelmezési kérdés merül föl, akkor értelmezzük most, tisztelt Ház, foglalkozzunk ezzel, és kérjük meg a kormányt és mindazokat a bizottságokat, akiknek ez a hatáskörébe tartozhat. De azt hiszem, nem szükséges további példákat felidézni, hogy demonstráljam: igenis van egy juttatásérték minden egyes kölcsön esetében, és azt jó tudni! Nemcsak hogy jó tudni, kötelező tudni! És ha elérkeztünk odáig, akkor elérkeztünk oda, hogy egy automatikus átvilágítása kezdődik ennek a gazdasági szférának, gazdasági életünk ezen részének; automatikusan átvilágítódik. Mondhatjuk azt is, hogy a közhírré tevés - vagy bármilyen más politikai kifejezést használhatunk -, ahhoz, hogy az emberek, azok, akik a tranzakcióban részt vesznek - a bank, a kölcsönvevő, a környező emberek, a versenytársak -, tehát mindenki tudja, hogy miről van szó, és nem lehet gyanúsításokkal befelhősíteni, beködösíteni a helyzetet.
Van ennek a pénzügytechnikai és makroökonómiai számításnak még egy előnye. Az, hogy tudván, hogy mennyi a juttatásérték - 5 százalék, 10 százalék, 15 százalék; a számok megmondják -, ennek tudatában a kormány vagy az, aki a Magyar Fejlesztési Bankot irányítja, azt is meg tudja mérni, hogy ez a juttatás milyen következményekkel jár. Mert az, hogy mennyire fejlődik majd valahol az élelmiszeripar vagy valami más, nemcsak attól függ, hogy mennyi pénzt költünk rá - ennyi meg annyi milliót névértékben -, sokat rá lehet költeni névértékben, és le lehet tékozolni! De ha tudjuk, hogy mennyi a juttatásértéke, akkor annak a hatását lehet szemrevételezni, és úgy kiértékelni, hogy mennyire sikeres vagy mennyire még nem sikeres és további módosításokra és erősítésekre szorul az intézmény.
(11.30)
Tisztelt Ház! Tudom az időkorlátot. Szeretném tanácsolni, hogy a törvényhozásban ne féljünk a tényektől, a számításoktól, és ne féljünk rábízni a szakemberekre a témákat. Néha rábízzuk az orvosra, néha rábízzuk a mérnökre, most bízzuk rá a pénzügyi (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) szakemberre a pénzügyi számításokat.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Keller László: Simicskára!)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť