DR. AVARKESZI DEZSŐ

Full text search

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója azt kérte az Országgyűléstől, hogy utasítsa el az ügyrendi bizottság állásfoglalását, amely szerint az Európa tanácsi parlamenti közgyűlésbe való delegáláskor egy, az előző ciklusban meghozott állásfoglalás szerint járjon el a Ház. Ez a bizonyos állásfoglalás, a 69/1998-2002. ÜB számú általános érvényű állásfoglalás négy elemet tartalmaz.
Az első elem arról szól, hogy az Országgyűlés elnökének hatáskörébe tartozik a választási jogkör gyakorlása során a választással kapcsolatos javaslat előterjesztése. Ezt végül is senki sem kifogásolta, és nem is lehet találni semmiféle különbséget az általános helyzet és az konkrét helyzet vizsgálatakor, amely szerint ez ne vonatkozhatna erre az esetre is.
A második része az, amit vitattak az ügyrendi bizottság ülésén, és Vidoven képviselőtársunk vitatott itt a Házban is, amely arról szól, hogy ha a választás tárgya olyan testület tagjainak megválasztása, amelynek létszámát jogszabály nem határozza meg, akkor mi a teendő.
A harmadik és a negyedik elem szintén nem vitatható erről az oldalról, hiszen nem ilyen esetről szól. Az egyik az, hogy az Országgyűlés választási jogkörét önálló indítvány előterjesztése nélkül gyakorolja, és itt nem beszél arról, hogy jogszabály létszámot meghatározott-e vagy nem.
A negyedik elem pedig arról szól, hogy a javaslatok megtétele esetén az írásbeli alakszerűség akkor mellőzhetetlen, ha azt a Házszabály vagy más jogszabályi rendelkezés előírja.
Tehát az állásfoglalás négy eleméből három nem olyan esetre vonatkozik, amikor jogszabály nem határoz meg létszámot. Összesen egy olyan elem van, amelyik valóban erről szól. Ennek ellenére a Ház gyakorlatában más kérdésekben is előfordul, hogy ezt az állásfoglalást alkalmazzuk, ugyanakkor azokban az esetekben sem ír elő törvény kötelező létszámot. Ilyen például az állandó bizottságok tagjainak a megválasztása, amikor senkinek eszébe nem jutna, hogy külön terjesszünk be egy határozatot a létszámról, hanem a létszámról vagy megegyeznek a frakciók - és ez történt most legutóbb is, illetve ez történt '94-ben is -, vagy nem tudnak megegyezni, és akkor a kormánypárti frakciók ráerőltetik az akaratukat a kisebbségre. Ez történt '98-ban - erre a régebbi képviselők jól emlékeznek. Tehát ez az általános érvényű állásfoglalás működik akkor is, ha nem határoz meg törvény létszámot.
A Fidesz-frakció azt kéri, hogy az Országgyűlés úgy változtassa meg az előterjesztést, amely szerint önálló indítvány előterjesztése útján megalkotandó országgyűlési határozattal kell rendelkezni arról, hogy a pártok delegálása a pártok képviselőcsoportjait milyen arányban illeti meg. Úgy gondolom, hogy részben azok a tartalmi érvek, amelyeket Eörsi Mátyás előbb elmondott, illetve amit Csiha Judit elnök asszony elmondott, elég indokul szolgálhatnának e kérés elutasítására, de hadd idézzek még egy tekintélyes jogász szakembert, Salamon Lászlót, aki a következőket mondta az eredeti ügyrendi állásfoglalás meghozatalakor: "Elfogadhatatlannak és megalapozatlannak - inkább így mondanám, mert ez jogi szakkérdés - tartom teljes mértékben azt, hogy személyi kérdésekben önálló indítványban kellene dönteni, azaz olyan természetű országgyűlési határozatban, amelynek a megtárgyalása kétolvasatos tárgyalást tesz lehetővé: általános és részletes vitát. Személyi kérdésekben soha nem döntöttünk így.
(15.10)
Amikor létszámkérdéseket kellett megállapítani, akkor sem volt ilyen vita, például a parlamenti bizottsági struktúrát sem kétolvasatos eljárással tárgyaltuk meg."
Az a ritka eset fordul elő, amikor abszolút egyetértek Salamon László képviselő úr jogi okfejtésével, és ez alapján kérem, hogy a tisztelt Ház utasítsa el a Fidesz-Magyar Polgári Párt kérését.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť