NÉMETH ZSOLT

Full text search

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Való igaz, hogy nem hét helyről vitatkozunk, mint ahogy azt Eörsi Mátyás képviselőtársunk megfogalmazta, hanem tizennégy helyről. A hét helyet tényleg nehezebb elosztani, mint a tizennégyet. A tizennégy helyet megfelelően, arányosan el lehetett volna osztani, ha meglett volna az a politikai akarat, ami az elmúlt tizenkét esztendőben megvolt.
Hadd emlékeztessek arra - elnök asszonyt is hadd emlékeztessem arra -, hogy egyértelmű jogszokás alakult ki a magyar parlamentben, nem követték a póttagok a főtagok párthovatartozását, tehát az elmúlt tizenkét esztendőben az állandó tagokat, a főtagokat gyakran más párthoz tartozó személyek helyettesítették, mert így tudtuk elérni, hogy ne álljon elő egy olyan helyzet, mint most, hogy 14 helyből - amely Magyarország rendelkezésére áll az Európa Tanácsban - a Fidesznek csak 4 hely jutott. A 14 helyből a Fidesznek csak 4 hely jutott e szerint az arányosítás szerint!
Megítélésünk szerint ez semmiképpen nem tükrözi a tényleges parlamenti erőviszonyokat. S azért nem tartom fölöslegesnek a mostani vitát, mert most is és a jövőben is ilyen kihívások előtt fogunk állni. Ezért a parlament megegyezése, a konszenzus elérése lehetséges lett volna, ha rendelkezésre áll ehhez a megfelelő politikai szándék. Hadd hívjam fel még egyszer a figyelmet a helyzet abszurditására: a Fidesznek - amely gyakorlatilag 49 százalékkal rendelkezik a magyar parlamentben - a 14 helyből 4 hely jutott. Ez elfogadhatatlan a számunkra.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť