BECSÓ ZSOLT

Full text search

BECSÓ ZSOLT
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Én Szabados Tamás képviselő úrral szemben megértem Domokos László képviselő úr fájdalmát, ugyanis hasonlót érzek én is Nógrád megyében.
Ugyanis ha nem tekintjük a választási kampány során az MSZP-s politikusok részéről megfogalmazott ígéreteket felelőtlennek, akkor nem tekinthetjük felelőtlennek azokat a módosító indítványokat sem, amelyeket ezen ígéretek alapján, bár ellenzéki képviselők nyújtottak be a költségvetéshez. Például Nógrád megye esetében címzett támogatási körben: Érsekvadkert óvodarekonstrukció; Karancskeszi iskolarekonstrukció; Szirák, Pásztó, illetve Mátranovák szennyvízberuházás; és nem utolsósorban pedig a balassagyarmati kórház-rekonstrukció folytatása - ezek voltak azok a javaslatok, amelyeket teljes mértékben lesöpörtek.
Még egy gondolat mindahhoz, amit Domokos László képviselő úr elmondott, és ami az önkormányzati szférát érinti: sajnálatos módon nemcsak a területi kiegyenlítő keret nem emelkedik az elmúlt évhez képest egyetlenegy forinttal sem, hanem hasonló módon nem emelkedik a CÉDA-keret sem, és nem emelkedik a vis maior-keret sem - azt gondolom, az önkormányzatok szempontjából, teljesen mindegy, hogy ellenzéki vagy kormánypárti, ez teljes mértékben elfogadhatatlan.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť