ÉKES JÓZSEF

Full text search

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Teljesen egyetértek Pap János képviselőtársammal és a Lezsák Sándor képviselőtársam által elmondottakkal. Arra kérem az államtitkár urat - hisz a környezetvédelmi bizottsági ülésen talán minden egyes kérdésben, minden egyes módosító indítvány tárgyalásánál egyértelmű volt a környezetvédelmi bizottság álláspontja -, hogy valóban, a környezetvédelmi bizottsági ülésen megfogalmazódott módosító indítványokkal szemben kételyeket ne igen támasszanak, és ha lehetséges, akkor a parlament teljes patkója azokat a módosító indítványokat fogadja el. Hiszen fel tudják javítani úgy a géntechnológiai törvényt, ami alapján a parlament által elfogadhatóvá válik, tehát teljes egészében elfogadhatóvá válik. Nem lenne szerencsés, ha a döntésünket úgy hoznánk meg, hogy azzal a pici többséggel születne meg a géntechnológia törvénnyel kapcsolatos módosítók fölötti vita lezárása, hogy a patkó másik részének - amelyik tényleg maximálisan Pap János részéről is szakmailag valóban korrekt álláspontokat próbált megfogalmazni - javaslatai adott esetben nem kerülnének megszavazásra.
Kérem önt arra, hogy valóban a tárcán keresztül ezt próbálják úgy kezelni, hogy javító szándékkal lettek ezek a módosítók benyújtva, és ha ezeket befogadják, akkor egészen biztos, hogy a patkó mindkét oldala a géntechnológiai törvény megalkotását meg fogja szavazni.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť