DR. KISS ELEMÉR

Full text search

DR. KISS ELEMÉR
DR. KISS ELEMÉR, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök, hogy ellenzéki képviselőként szorgalmazza azt a közigazgatási-területfejlesztési reformot, amely a kormány programjában szerepel. Határozott elképzelésünk az, hogy a közigazgatási reform keretében regionális önkormányzatok alakuljanak, amelyek lehetővé teszik, hogy a központi hatalom hatáskörének jelentős csökkentésével, tehát egy decentralizációs folyamattal működő, erős, főként a területfejlesztésben nagyon hatékonyan működni képes régiók alakuljanak ki a mai statisztikai régiók helyett.
Ezt természetesen 2006-ban lehet először létrehozni, abban az esetben, ha politikai konszenzus alakul ki a kormánypártok és az ellenzék között; reméljük, hogy ezt 2003 tavaszán-nyarán sikerül legalábbis egy tárgyalássorozat eredményeként megteremteni, és akkor ki lehet dolgozni ennek a rendszerét. Ha nem sikerül, illetőleg azalatt az időszak alatt, a 2006-ig terjedő időszakban, a kormány elhatározott szándéka, hogy a területfejlesztési törvény módosításával és kormányintézkedésekkel erősíti a regionális fejlesztési tanácsok szerepét, megerősíti az ottani apparátusokat, és erősíti a kistérségek szerepét a területfejlesztési kérdések vonatkozásában.
Ez lehetővé teszi azt, hogy megfelelő módon készüljünk fel a strukturális alapokból és a kohéziós alapból nyújtandó európai uniós támogatások fogadására és felhasználására.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť