DR. WIENER GYÖRGY

Full text search

DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Úgy látom, hogy a Demeter Ervin képviselőtársammal, korábbi miniszterrel folytatott vitámnak nincs vége. Sajnos ő az általános vita záró szakaszában már nem volt jelen, de gondolom, hogy a jegyzőkönyvben elolvasta mindazokat az ellenérveket, amelyeket az általa is jegyzett módosító indítványokkal kapcsolatosan felhoztam.
Utaltam arra, hogy mindazok a javaslatok, amelyeket Demeter Ervin és Kovács Zoltán előterjesztenek, ellentétben állnak a ma hatályos alkotmánnyal, és politikailag is teljes mértékben célszerűtlenek. Egyébként Demeter Ervin úr is elismerte azt, hogy a javaslatainak egy része alkotmányellenes, ám felszólított minket arra, hogy kezdjünk hozzá egy alkotmánymódosításhoz, amelynek alapján az előterjesztései, indítványai alkotmányossá válnának.
Felhívnám a figyelmét arra tisztelt képviselőtársamnak, hogy egy olyan, a nemzet érdekében teendő jelentős lépés esetében is, mint például az európai uniós csatlakozás, az alkotmánymódosítás egy rendkívül hosszú egyeztetési folyamat eredményeként tud végbemenni, és egy ilyen esetben, amikor nem általános nemzeti érdekről, hanem egy meghatározott politikai oldal céljairól van szó, nem lehetséges a konszenzust megtalálni.
Márpedig, ha eleve tudjuk azt, hogy a beterjesztett indítványaink nem alkotmányosak, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy a saját módosító, illetőleg kapcsolódó módosító indítványainkat sem vesszük igazán komolyan. Tudjuk azt, hogy nem vagyunk többségben, hogy a másik oldal leszavazza, de ha mi lennénk többségben - mármint az önök oldala -, abban az esetben is ez a fajta javaslat, amelyet önök tesznek, nem állná ki az alkotmányossági próbát, hiszen, mint jeleztem, nemcsak az alaptörvény konkrét rendelkezéseivel, hanem az egész alkotmányos rend (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) szellemével szemben állna.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť