NYITRAY ANDRÁS

Full text search

NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Wiener Képviselő Úr! Én már csak önnek címzem szavaimat. Igazából itt a vita későbbi folyása során értettem meg az önök álláspontjának mérhetetlen cinizmusát. Az ugyanis, hogy önök a közhatalmat gyakorlókra szűkítik ezt az egész, semmit nem érő, mert semmilyen következménnyel nem járó procedúrát, és ezenközben - és a cinizmus igazi lényege ez - a közvéleményt befolyásolókat teljességgel kivonják ez alól, uraim ez a következő következménnyel jár: önök azokat fogják majd valamilyen módon megejnye-ejnyézni, akik már ott ülnek azokon a helyeken. Nem előre és nem utólagos következménnyel - következmények nélkül, utólag! És mit tesznek közben? Szépen mentesítik azokat mindenféle átvilágítás alól, akik utána készséggel és örömmel fogják ezeket az embereket szanaszét púderozni, nemzeti hőst csinálni belőlük, elmondani róluk, hogy micsoda nagyszerű emberek, hogy majd a tisztelt választóközönség egy következő megmérettetésre elfelejtsen mindent, amit esetleg ez a semmit nem érő átvilágítás föltárt, és azt mondja, hogy ugyan, hát ezeket a derék jó embereket dehogynem választjuk újra. Majd megválasztjuk újra, egyszer, kétszer, százszor! És tulajdonképpen az egész eljárásnak ez a kitekert logikája, ez a mérhetetlen cinizmusa az, ami engem igazából egész egyszerűen fölháborít.
És vegyék tudomásul, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Ennél még az is jobb lett volna, ha hozzá sem nyúlunk semmihez.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť