TÓTH ANDRÁS

Full text search

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Nyitray képviselőtársam, legalább pár hónap távlatában a sorrendeket próbáljuk követni és nem összekeverni. Ebben a tárgyban az első módosító indítványt önök adták be, mégpedig az 1994. évi XXIII. törvény módosítására volt egy indítvány, amelyet a parlament leszavazott. Tehát az első kezdeményezés a kormányváltás után az önök képviselőihez kötődik. Mi utána adtuk be, és önök ehhez adtak be ismét módosítást. Ebben a törvénymódosításban annak a törvényjavaslatnak az elemeit kívánják ismét visszaköszönni látni, amit nem fogadott el az Országgyűlés. Ezt csak a tények kedvéért mondom. Semmi gond, önöké az első díj, nem fogom elvitatni, tudomásul veszem, hogy ebben nekünk csak a második hely jutott.
A második elem: én azt gondolom, sok ismérve van ma annak, hogy a közéletben ki milyen szerepet hogyan tud vállalni. Én azt gondolom, hogy ebben az ügyben megintcsak hagyjuk meg a döntést az országgyűlési választásokon a döntést alanyi joguknál fogva magukra vállaló embereknek, választópolgároknak. Ők eldöntik, hogy kit milyen módon miért választanak vagy miért nem választanak. Azt gondolom, az elsődleges az, hogy itt és most Magyarországon 2002-ben egy politikus mit tud programként a közvélemény elé tárni, mit tud megvalósítani, milyen kormányzati politikát tud bemutatni.
Ha ezt mérjük, ennek egy mérése van ma: a közvélemény-kutatási eredmények. Ezek mutatják azt, hogy ezt a teljesítményt nem ítélik rossznak ma az emberek. Tessenek ezt elfogadni, és tessenek ezt is úgy, tárgyszerűen elfogadni, mint ahogy sok egyebet, sajnos, a politikában el kell fogadni. Tudom, hogy forgandó a szerencse a politikában is, de ma ilyen időszak van, tessenek ezt alapként tudomásul venni.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť