TÓTH ANDRÁS

Full text search

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Demeter úr egyik felszólalásában ideidézte a mi jogérzékenységünk kapcsán az MSZMP-t, amelyről nem tudom, hogy ebben a Házban volt-e valaki, baloldali képviselő, aki azt mondta, hogy demokratikus párt lett volna, vagy annak a jogérzékenysége bármifajta normaként szolgált volna. Én nem tudok erről, tehát nem tudom, hogy miről vitatkozik. (Demeter Ervin: Azt szolgálták, államtitkár úr, maguk szolgálták!)
Képviselő Úr! Ezt a kérdést föl lehetett volna tenni az előző kormány volt MSZMP-tagjainak is, ha már ilyen síkra visszük ezt a vitát. Én egyet tudok mondani: annak a '89-es, '90-es baloldali, MSZMP-ből MSZP-t alakító társaságnak a tagjaként én a mai napig büszkén vállalom azt a tevékenységet, amit a rendszerváltásban kifejtettem, azt a politikai és jogi érzékenységet, és azt gondolom, ezt kell szembeállítani azokkal a kérdésekkel, amelyek Magyarországon 1989 óta lezajlottak.
Természetesen lehet mindenkinek a politikai útját kritizálni direkt vagy indirekt módon, én annyi pártban nem tudtam megfordulni, mint ön, de hát ez az ön problémája, én ezzel nem kívánok foglalkozni. Magyarul, én azt gondolom, hogy az ilyen felhangok helyett érdemesebb lenne a konkrét módosításokról beszélni, és ezek a módosítások, én azt tartom, amennyiben az Országgyűlés tárgyszerű vitát folytat, a hátralevő időszakban még korrigálhatók. Oly módon korrigálhatók, hogy kapcsolódó módosító indítványok révén az adott koncepció keretei között egy végrehajtható, olyan törvény alakul ki, amely valóban a társadalmi célokat szolgálja, valóban a tisztánlátáshoz járul hozzá, és nem politikai attakokra, nem politikai felhangokra épülő szándékokat kíván kielégíteni.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť