DR. GÁL ZOLTÁN

Full text search

DR. GÁL ZOLTÁN
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy ilyen döntés előtt, amit ez a törvényjavaslat tartalmaz, természetesen lehet vitatkozni arról, hogy jó, nem jó, milyen hatásokkal fog járni, hogyan reagálnak egy ilyen változtatásra az érintett emberek. Én ezt egy pillanatig nem vitatom. Ez minden ilyen típusú döntésben benne van, mint ahogy benne volt akkor is, amikor ezt a bűnügyi igazgatóságot létrehozták.
De szeretném világosan megmondani, hogy maradjunk a dolog megítélésében a törvény szövegénél. A törvény világossá teszi, hogy az ORFK szervezetén belül egy önálló szervezet marad, létrejön egy olyan nyomozói kategória, hogy pénzügyi nyomozó, és a helyi szervezetei is függetlenek maradnak a főkapitányságoktól.
Ami pedig a jogállást illeti, a törvény azt tartalmazza, hogy köztisztviselők maradnak. Természetesen elmehetnek a munkahelyükről, de semmi más szabály nem lép életbe ebben az esetben, mint akkor, amikor egy köztisztviselő leköszön az állásáról. Tehát itt ilyen milliárdos végkielégítések nincsenek benne a törvényben. A törvény erejénél fogva a szervezet odakerül, ahova kerül, és egyértelműen kimondja a törvény, hogy a köztisztviselői státuszuk megmarad.
Tehát a törvény hatályba lépésével nem nyílik meg a lehetőség arra, hogy valamifajta végkielégítés címén vagy a mellett váljanak meg a szervezettől - egyébként természetesen megválhatnak. Hogy aztán most egymást mennyire fogja szeretni egy pénzügyi nyomozó meg egy bűnügyi nyomozó, az természetesen más kérdés. Bízom benne, hogy egy egységes szervezet... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - mint ahogy próbáltam indokolni a hozzászólásomban is, hatékonyabbá tud válni, mint ezek a külön-külön végzett nyomozások.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť