HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hatalmas utat tettünk meg az elmúlt 12 esztendőben, és az én fejemben, az én gondolkodásomban ez a mostani lépés, amire készülünk, egyenértékű és hasonló a rendszerváltáshoz. Ugyanaz a bizsergő izgalom, a várakozás izgalma tölti el az én lelkemet is, és gondolom, honfitársaim lelkét is, hogy mit hoz nekünk a jövő.
Nagy utat tettünk meg, hiszen 12 évvel ezelőtt még más rendszerek tagjai voltunk, a NATO távoli álom volt számunkra, hiszen a Varsói Szerződés tagállama voltunk, és a KGST-n belül próbáltunk életteret és életerőt teremteni magunknak. Hála istennek, ezen túl vagyunk, és túl vagyunk máson is. Túl vagyunk egy olyan vitán, amely meghatározó volt, és ennek a vitának az eredményeképpen elmondhatjuk, hogy az uniós csatlakozás vonatkozásában a parlament politikai pártjai között és általában a politikai élet felelős szereplői között nincs nézetkülönbség. Nincs más lehetőség hazánk, országunk, nemzetünk boldogulása szempontjából, mint az uniós csatlakozás, ebben egyetértünk. A vita a csatlakozás módozatában, a felkészülés módozataiban van, és ha okosak és értelmesek vagyunk, akkor ez egy alkotó vita lehet, egy olyan alkotó vita, amelynek győztesei nem a politikai pártok, hanem az egész magyar nemzet.
Mit várunk mi az európai uniós csatlakozástól? Két dolgot bizonyosan. Az egyik egy több mint 80 esztendős nemzeti tragédia megoldását jelentheti, hiszen Európában az egyetlen olyan ország vagyunk, amely saját nemzetével határos. Trianonra gondolok, Trianonnak és a mi sérelmeinknek más megoldását, mint az egységesülő Európát, én és a Magyar Demokrata Fórum nehezen tudunk elképzelni.
(12.00)
Természetesen várjuk azt is, hogy egy olyan rendszerhez, egy olyan gazdasági, politikai és szociális rendszerhez csatlakozzunk, amely a harmadik évezred Európájában a magyarságnak és Magyarországnak olyan helyet szán, és olyan helyet teremt, amelyre ez a nemzet és ez a nép elmúlt ezeresztendős történelme okán méltó és megérdemli.
Nézzük meg e vitanap keretében a teljesség igénye nélkül, hogy vajon az elmúlt 12 esztendőt és az elmúlt éveket jól használtuk-e ki, a felkészülés lehetőségeit úgy aknáztuk-e ki, hogy valóban, amikor aláírjuk a szerződést, a lehető legjobb kondícióban tegyük ezt meg. Négy dologról szeretnék beszélni: a törvényi háttér, a jogharmonizáció megteremtéséről, a gazdasági feltételek biztosításáról, a közigazgatás és az adminisztráció felkészültségéről és végül talán a legfontosabbról, a politikai gondolkodás és a közgondolkodás minőségéről, illetve annak minőségi változásáról.
Azt hiszem, a törvényi háttér vonatkozásában nincs okunk panaszra. Az a jogharmonizációs folyamat, amely az előző éveket jellemezte és amely mindig lépést tartott a kihívásokkal, azt hiszem, hogy a javunkra írható, a parlament javára írható. Az előző ciklusban fogadtunk el olyan törvényeket, amelyekkel talán meg is előztük Európát, számos olyan országot, amelyet célnak tekintünk, hiszen csak egy példa, az elektronikus aláírás számos európai országban nincs törvényileg elfogadva és alkalmazva, nálunk már ennek a lehetőségei is megvannak. Azt hiszem, hogy e téren igazán nem lehet okunk panaszra.
A gazdasági feltételek megteremtése egy másik terület, ott már azért vannak bajok és vannak hiányok, amelyeket sürgősen és gyorsan pótolnunk kellene. Az előttem szólók és különösen Varga Mihály képviselőtársam, volt pénzügyminiszter hosszan ecsetelte, hogy milyen hiányosságokat mutat az ez évben beterjesztett költségvetési törvénytervezet, hiszen ez a törvénytervezet az uniós csatlakozás előtti utolsó költségvetésünk, és bizony ennek a költségvetési törvénytervezetnek nagyon kevés elemére lehet ráfogni azt, hogy vállalkozásbarát, hogy vállalkozásösztönző, és hogy igyekszik azokat a feltételeket megteremteni, amelyekre szükségünk van az eredményes csatlakozás szempontjából.
Az utolsó esztendő, ez lesz talán a bázisév, aminek alapján nagyon meghatározó lehet a pozíciónk, hogy a csatlakozás során milyen eredményeket tudunk a magunk javára és számlájára írni.
Az a folyamat, amely az előző kormány idején a Széchenyi-terv során elindult, ami ebben testesült meg, sajnálatosan megszakadt. Annak idején, a kormányváltás idején mostani kormánypárti politikusok gyakran hivatkoztak, hogy igen, de majd jön a nemzeti fejlesztési terv, és az pótolja, kiváltja, végre egy olyan adósságot fog pótolni, amelyet az előző kormány elmulasztott. Mára világosan látszik, a két dolog nem ugyanaz, de tudtuk ezt mi négy esztendővel és három esztendővel ezelőtt is, hogy két külön dologról van szó.
A nemzeti fejlesztési terv azt fogja lehetővé tenni, hogy az uniós alapokhoz, a kohéziós és strukturális alapokhoz a régiók hozzáférjenek. Viszont ennek a fejlesztési tervnek a köréből számos olyan kis- és középvállalkozó maradt ki, akiknek lehetőséget, életteret a Széchenyi-program és a Széchenyi-terv biztosított. Egy példán keresztül szeretném ezt bebizonyítani és megmutatni. A több mint százoldalas nemzeti fejlesztési tervben az idegenforgalom, amely egyébként a nemzeti jövedelem 12 százalékát adja, körülbelül 300 ezer munkahelyet jelent, és az egyik kitörési lehetőség a magyar gazdaság számára, egy fél oldalt kapott ebből a százoldalas anyagból. Amikor a bizottsági üléseken kérdéseket tettünk föl, és többek között én azt, hogy ez hogy lehet így, akkor bizony az előterjesztők nem nagyon tudták mire vélni ezt a kicsiny terjedelmet, persze én tudtam a választ.
Az idegenforgalom mint olyan, az európai uniós alapokban nem támogatott célként jelenik meg, ilyen lehetőség a nemzeti fejlesztési terv számára nem nyílik. Ha eltörlik és megsemmisítik a Széchenyi-programot és a Széchenyi-tervet, akkor ez azt jelenti, hogy számos kis- és középvállalkozó, aki az idegenforgalomból él, ott munkahelyeket teremt, a versenyhelyzetet, esélyegyenlőséget e téren is növeli, lehetőségek nélkül marad. Tehát a kettő nem váltja ki egymást, itt nem egy vagy-vagy közelítéssel kell élnünk, hanem az is-is közelítéssel. Mert az egyik program lehetővé tette és igyekezett lehetővé tenni, hogy a kis- és középvállalkozók olyan kondícióba kerüljenek a csatlakozás idejére, hogy hátrány őket a lehető legkevesebb érje, a másik pedig más alapokhoz való hozzáférést jelenti.
De legalább ilyen problémákat látok a közigazgatás és az adminisztráció területén és vonatkozásában, ahol meglehetősen nagy az elmaradás. Ennek, mondhatnám, történelmi okai is lehetnek, hiszen a jövedelmi különbözőségek miatt, a versenyszféra elszívó hatása miatt bizonyos kontraszelekció figyelhető meg és tapasztalható az adminisztráció terén, amely a munka minőségében tetten érhető. Ezért volt nagy jelentőségű az előző kormányzat idején az az életpályaprogram, a köztisztviselői életpályaprogram és a főtisztviselői kar megteremtése, amely ott is adott lehetőségeket az értelmes, tenni akaró tisztességes embereknek. Ezt feltétlenül folytatni kell, mert az uniós csatlakozás egyik legnehezebb pontja lehet, ha a közigazgatás és az adminisztráció nem készül fel kellő mértékben a csatlakozás idejére, és nem vált gondolkodási sémáin.
Mindjárt itt vagyunk a közgondolkodás és a politikai gondolkodás síkján. Magyarország földrajzilag és kulturálisan is Európa közepén ugyan, de két kultúra határán terül el. A két kultúra két különböző gondolkodásmódot jelent. A bizánci gondolkodás egy statikus gondolkodásmód, amely általában arra törekszik, hogy a fennálló rendet, a fennálló rendszert valahogy rögzítse, valahogy stabilizálja, és ehhez keményen ragaszkodik. Nagyon erős ennek a fajta gondolkodásmódnak az érdekérvényesítő képessége. Az a fajta dinamikus gondolkodás, ami Nyugat-Európát jellemzi, a fejlődés egyik alappillére és alapfeltétele, a változásokra, a kihívásokra való azonnali rugalmas és felkészültséget tükröző válasz.
A politikai közgondolkodás változásának azért van nagyon nagy jelentősége, mert a politikai elit, a parlamenti pártok mintaként működnek, és ahogy mi gondolkodunk itt a parlamentben, úgy fognak gondolkodni az állampolgárok a mindennapjaikban. Törvényeket fogadunk el, és az európai uniós csatlakozás nem ellenzék és nem kormányoldal vállalkozása és vállalása, hanem ez egy közös nagy feladat és nagy vállalás; talán Szent István óta a legnagyobb vállalás, úgyhogy itt egy egészen más gondolkodásmódot kell bevezetni. Sajnos, ennek a nyomait én nagyon kevéssé látom, hiszen nem jó dolog az, amikor a miniszterelnök úr arra hivatkozik a bevezetőjében, hogy az előző esztendőkben a mezőgazdaság milyen nagy károkat szenvedett el; nem jó dolog az, ha az azt megelőző miniszterelnök úr, akár fenyegető hangot megütve azt mondja, hogy ha az ellenzék nem csatlakozik, akkor megvannak a feltételek, hogy a csatlakozást akkor is kikényszerítsék. Nem jó az, hogy törvényeket hozunk meg ma is úgy, a tegnapi napon is például, hogy csak a kormányoldal, és elutasít minden olyan javaslatot, amit a jobbítás szándéka vezérel.
Itt van előttünk a költségvetés. A költségvetés nem jó, nem azt a célt szolgálja, amit a csatlakozás előtti utolsó esztendőben szolgálnia kéne. Itt van lehetőség kormányoldal és ellenzék számára, hogy pont e törvény vitája kapcsán a kormányoldal - befogadva az ellenzéki jobbító szándékú javaslatokat - megmutassa, hogy szándéka van, célja, hogy együttműködve teremtsük meg az uniós csatlakozás olyan feltételeit, aminek nem politikai pártok lesznek a kedvezményezettjei, hanem amelynek az egész magyar nemzet lehet a kedvezményezettje.
Kívánom, hogy az Országgyűlés minden tagját ez a felelősség hassa át, és ebben az utolsó esztendőben ez a gondolkodásmód jellemezze az Országgyűlés minden tagját! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
