DR. LAMPERTH MÓNIKA

Full text search

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Szerintem egy költségvetést olvastunk, csak önök mást akarnak látni benne, mint ami ténylegesen benne van. Képviselő úr nem figyelt pontosan arra, amit mondtam az előbb.
Azt mondtam, hogy a bérek fedezete rendelkezésre áll a normatívanövekményben, a személyi jövedelemadó helyben maradó részének megnövelésével és a gépjárműadó 100 százalékban való helyben hagyásával.
Képviselő úr ismeri az önkormányzati finanszírozási rendszert, így pontosan tudja, hogy az önkormányzatoknál a saját bevételek aránya hosszú évek óta dinamikusan nő. Az önkormányzati finanszírozási rendszerben a központi támogatás és a saját bevétel szolgálja együtt a feladatellátást. Ilyen a finanszírozási rendszer. Egy ilyen nagyarányú növekedésnél, mint amit a közalkalmazotti béremelés jelent, ami örvendetes, ami az önkormányzatoknak is jó, ami minőségi változást jelent, mert végre tisztességesen meg vannak fizetve a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, ezért azt gondolom, hogy ebben a finanszírozási rendszerben így fedezetként korrekt módon van meghatározva.
Azoknál a kistelepüléseknél, amelyekről ön beszélt, ahol vélhetően ez a növekmény sem biztosítja a fedezetet, ezzel komolyan kell foglalkozni. Egyetértek önnel abban, hogy ennek a kérdésnek, ennek a problémának a megoldását támogatni kell. Ezért a parlamenti vitában, a bizottsági vitában elhangzott javaslatokat én mérlegeltem, és jó szívvel fogom támogatni a kormány nevében, hogy a kiegyenlítő mechanizmusra és a feladat egyes településeknél megjelenő ellátatlanságára a konstrukciót megtaláljuk, és a költségvetésben erre garanciák legyenek.
De mondom még egyszer, globálisan, a költségvetés egészének szintjén a béremelés fedezete rendelkezésre áll, a számok ezt bizonyítják. Egyes önkormányzatoknál szükség lehet korrekcióra, erre a kormány készen áll. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť