KELLER LÁSZLÓ

Full text search

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 9. pontjához szeretnék hozzászólni. E módosító javaslat segít azon a helyzeten, amelyet egyébként az Állami Számvevőszék is szóvá tett. Az Állami Számvevőszék viszont - erre szeretném felhívni a figyelmet - a módosító indítványokról szóló ajánlást nem minősítette, tisztelt Kovács Zoltán képviselő úr.
(15.50)
Nyilvánvaló, hogy a benyújtott törvényjavaslatot állt módjában minősíteni, és éppen ezért olyan kijelentéseket tenni, amilyeneket Gémesi képviselő úr megtett, hogy itt a politikai ígéret nem került betartásra, ilyent nem lehet tenni, képviselő úr! Várjuk meg a részletes vitát, várjuk meg a szavazásokat a módosító javaslatokról, s legyen vége majd a zárószavazásnak is, és majd akkor lehet minősítő kijelentéseket tenni.
Most a problémákról érdemes beszélni. Például arról érdemes beszélni, hogy az elmúlt időszakban vajon miért nem tudott az autópálya-építés megjelenni a központi költségvetésben, csak az úgynevezett Simicska-költségvetésben. Miért nem volt itt a Ház előtt az autópálya-építés költségvetése? (Tóth István: Erről is beszéljünk!) Erről kellene beszélni, így van, képviselőtársaim. Most megjelenik az autópálya-építés és megjelenik a közútkezelők támogatása is. És arról kellene, Gémesi képviselő úr, beszélni, hogy négy éven keresztül, amikor az adóerő-képességen keresztül olyan mértékben szorították meg az önkormányzatokat, önöket is, másokat még jobban - Gödöllőn kívül az én választókörzetemben szinte minden nagyobb települést rendkívüli módon sújtott az adóerő-képesség miatti elvonás -, most tulajdonképpen többek között azért is vagyunk nehéz helyzetben, mert eddig még az adóerő-képességen a részletes vita eddigi pontjáig nem tudtunk változtatni, de ez nem jelenti azt, hogy bizonyos korrekciók esetleg nem kerülhetnek figyelembevételre. De az alapvető probléma az volt, hogy négy éven keresztül egyfolytában az adóerő-képességen keresztül szorították a városokat, és most pontosan azok a városok vannak nehéz helyzetben, amelyeknek az önök szorítása következményeit kell most is elviselniük, de ezt a korrekciót el fogjuk végezni. (Közbeszólás:1400 kistelepülés van!) Arra itt van... (Zaj. - Az elnök kikapcsolja a mikrofont. - Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť