KELLER LÁSZLÓ

Full text search

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én szeretném megköszönni Balsay képviselő úrnak azt a bizalmát, amit kifejezett a hozzászólásában. Ezért fel is hívnám az ellenzéki képviselők figyelmét arra, hogy Balsay képviselő úr volt az egyetlen hozzászóló az ellenzéki oldalról, aki világosan látja azt, hogy már a módosító javaslatok, például az ajánlás 9. pontja, visznek a megoldás felé, ami majd a zárószavazással fog végül is beteljesedni. (Babák Mihály: Messze van!)
Balsay képviselőtársam megszólalása kapcsán szeretném továbbfűzni a gondolatot: borzasztó nehéz helyzetben van az éppen szolgálatát végző kormány, amikor egyszerre kell, mondjuk, négy nagyon fontos kérdést megoldania: a hiányt olyan mértékben mérsékelni, mint amilyen mértékben most az szükséges - erről már Kuncze Gábor képviselőtársam szólt. Ugyanakkor figyelmet kell fordítani a bérek felzárkóztatására - mi nem azon az állásponton vagyunk, mint amin Gémesi képviselő úr volt, aki kifogásolta, hogy a közalkalmazottak béremelése olyan mértékű, mint amilyen mértékű.
(16.10)
Mi igenis szükségesnek tartottuk azt az 50 százalékos béremelést, szükségesnek tartottuk a szociális fordulatot, és még ehhez párosul egy adómérséklés. Így együtt ez a négy tényező persze nehéz helyzetbe hozza az adott év költségvetését. (Babák Mihály: Ezt vállaltátok!) Ezt vállaltuk, és éppen ezért nem is vagyunk a folyamat végén. A folyamat végén tessék majd minősíteni azt, hogy meddig jutottunk! (Babák Mihály: 2003-ról beszélünk. Ne beszélj mellé!) Mert meggyőződésem, hogy mindazok a problémák, amelyek orvoslására már a módosító javaslatokat benyújtottuk, és még további módosító javaslatok kerülnek benyújtásra, azok igenis azt jelentik, hogy ezt a négy nagyon fontos célt meg fogja valósítani a 2003-as költségvetés. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Egy következő hozzászólásban tudok a fogyatékosokkal kapcsolatos kérdésről beszélni, mert sajnos a két perc ennyire ad lehetőséget.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť