PÁNCZÉL KÁROLY

Full text search

PÁNCZÉL KÁROLY
PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Nemzeti Tankönyvkiadó fennállása óta fontos értéke a magyar közoktatásügynek. A felhalmozott szakmai tapasztalatból születő, jó minőségű, igényes kiadványai manapság a tankönyvpiac mintegy 50 százalékát fedik le. A cég 2002-ben közel tízmilliós példányszámban jelentetett meg könyveket, árbevétele várhatóan 4,7 milliárd forint lesz, adózás előtti eredménye pedig meghaladja majd a 450 millió forintot, amely közel 40 százalékkal több, mint az előző évi teljesítmény.
A látványos fejlődés, a kiváló gazdasági eredmények ellenére szeptemberben - a vezérigazgató kivételével - a teljes igazgatóságot és felügyelőbizottságot leváltották. Olyan, a kultúra és az oktatás területén alkotó neves személyiségeket menesztettek, mint például Jelenits István piarista paptanár, dr. Hoffmann Rózsa egyetemi docens - akik a rendszerváltozás óta eltelt mindhárom kormányzati ciklusban helyükön maradhattak -, vagy Závodszky Géza, az ELTE TFK volt főigazgatója, Tóth István György, a Tárki igazgatója, egyetemi oktató. Helyükre, ahogyan azt már az SZDSZ-MSZP-kormányok idején megszokhattuk, pártkomisszárok érkeztek.
Az új igazgatóságba választották Szvák Gyulát, aki postabankos VIP-hitele kapcsán már bizonyított, s akit egyszer már megpróbáltak a Nemzeti Tankönyvkiadó élére kinevezni, ám gazdasági érdekeltségei miatt ez meghiúsult. Szintén megbízást kapott Antal János, az MSZP Villányi úti konferenciaközpont és szabadegyetem alapítványi elnöke, Hriczu Anita, az SZDSZ volt sajtómunkatársa, Magyar Bálint kabinetfőnöke, továbbá Rajkné Kerek Judit, Rajk László SZDSZ-es politikus felesége. A felügyelőbizottság új tagjai között találjuk Petrus Lászlót, Horn Gábor MEH-államtitkár kabinetfőnökét, Székely Gábor történészt, az MSZP közeli Politikatörténeti Intézet tudományos igazgatóját és Perlaki Zoltánt, a XXII. kerületi MSZP prominens alakját.
Miért olyan fontos a Nemzeti Tankönyvkiadó mindkét pártnak, hogy a két párt patikamérlegen mérte ki a kormánypárt-politikai egyensúlyt az irányító testületekben? A választ a költségvetési törvény tervezetében találjuk meg, a jogszabály ugyanis lehetővé tenné a Nemzeti Tankönyvkiadó teljes privatizációját. Jó oka van tehát az SZDSZ-nek és az MSZP-nek, hogy vigyázó szemüket egymás kezére vessék. A kótyavetyénél mind a ketten ott akarnak lenni.
Kérdezem az államtitkár urat: mit szándékozik tenni ön a privatizáció megakadályozása ellen? Számíthatnak-e a pedagógusok és a diákok arra, hogy ön a törvény vitájakor az ő érdekeiket és nem pártja klientúrájának érdekeit képviseli majd? (Az elnök jelzi az idő leteltét.)
Várom a válaszát. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť