PETTKÓ ANDRÁS

Full text search

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Belügyminiszter Asszony! Az IKEA építkezése nagy vihart kavart az elektronikus és írott sajtóban. Egy alkalommal személyesen vettem részt az Örs vezér teriek már rendszeressé váló reggeli, problémamegoldást kereső találkozóin, ahol az IKEA képviselői a hívás ellenére soha nem jelentek meg.
(12.50)
Az Örs vezér terén 1500 ember állítja, hogy a telkek értékesítésével együtt állampolgári és emberi jogaikat is eladták. Az állampolgárok szomorú sorsát valamilyen módon orvosolni kell. Mivel a legutóbbi információim szerint az ÉMI szakemberei megállapították, hogy az építkezés következtében a társasház öregedése felgyorsult, a tiltakozó lakók képviselői mindenkit megkerestek már ügyükben.
Tisztelt Miniszter Asszony! A következő kérdések fogalmazódtak meg az IKEA ügye kapcsán bennem. Miként lehet, hogy egy kerületi önkormányzat Budapest egyik központjában úgy értékesítsen egy telket, amely konkrétan Zugló polgáraié, hogy abba semmiféle beleszólási jogot nem biztosít a tulajdonosoknak, Zugló polgárainak? Miért nem állandóan működik a Miniszterelnöki Hivatal panaszvonala; ha valaki betelefonál, miért nem válaszolnak rá? Miért nem üzemeltet a Belügyminisztérium panaszvonalat, hogy a lakosság az önkormányzatokkal kapcsolatos problémáit, észrevételeit a Belügyminisztériumnak be tudja jelenteni?
Az érintettek semmiféle betekintést nem nyertek az első fokú építési hatósági engedélyezési dokumentációba. Jelenleg azt sem tudják, hogy tulajdonképpen Zugló önkormányzata mit és mennyiért adott el. Nem készült forgalomtechnikai tanulmány, nem lett megvizsgálva a beruházásnak a BKV-buszvégállomásra tett hatása sem. Az egész Örs vezér teret a hetvenes években tervezték, az akkori negyed ennyi forgalomra, némi tömegközlekedésre, de nem a napi 7-8 ezer gépkocsi IKEA-bevásárlóközpontban történő váltott parkolására. Erre senki sem gondolt. Nem készült az épületről az építkezés megkezdése előtt előzetes állapotfelmérés. A lakásokban is érezni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a gépkocsi-kipufogógáz szagát, így valószínűsíthető, hogy környezetvédelmi tanulmányterv sem készült az IKEA építkezésével kapcsolatban.
A miniszter asszony felügyelete alá tartoznak az önkormányzatok, így kérem az ön válaszát, mert Magyarországon a demokrácia nem a mindenkori hatalomé, hanem a választópolgároké. (Taps az MDF padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť