SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az új koalíciós kormánynak van egy víziója; egy olyan víziója, hogy Magyarország versenyképes, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődési pályán lévő gazdasággal csatlakozik - reményeink szerint mielőbb - az Európai Unióhoz, mégpedig oly módon, hogy az ezeket az eredményeket elért állampolgárok az elért eredményükből méltányosan és racionálisan részesülhetnek. Ez a vízió, azt gondolom, osztható nemcsak a kormánypárti politikusok és a kormánypárti választók soraiban, hanem minden racionálisan gondolkozó magyar választópolgár között.
Ahhoz azonban, hogy ide elérjünk, nem kis utat kell megtennünk. Mert, tisztelt képviselőtársaim, noha a mai parlamenti vitanapnak ugyan az a címadó kérdése, hogy "Merre tart Magyarország?", azért anélkül, hogy az elődök teljesítményét rosszindulatú kritika tárgyává tennénk, tanácsos megvizsgálni nemcsak azt, hogy hová tart, hanem azt is, hogy honnan is indult, hol tartott abban a helyzetben, abban az időpontban Magyarország, amikor az új kormány hivatalba lépett és átvette az ország irányítását.
Ha ezt megnézzük, akkor nem a legszívderítőbb kép tárul elénk. Kétségtelen tény, hogy az elmúlt két évben jelentős recesszió uralkodott a világgazdaságban, és mindez nem múlhat el hatás és nyom nélkül a magyar gazdaságban sem. De természetesen nemcsak a világgazdasági recesszió, hanem bizonyos kormányzati ügyetlenségek is okozták azt, hogy bizony a 2002. évi kormányváltás pillanatában az ország rosszabb, bizonyos szempontokból sokkal rosszabb helyzetben volt, mint a '98-as kormányváltáskor, és különösképpen rosszabb volt a helyzet ahhoz képest, amit a '96. év negyedik negyedévétől a 2000. év első félévéig tartó, jelentős felívelésű gazdasági pályánk alapján remélhettünk, gondolhattunk.
Mert hiszen aki 2002 májusában átvette a kormányzati feladatokat és a kormányzati felelősséget, azzal találta magát szemben, hogy ebben az időpontban a gazdaság legáltalánosabb mérőszámául szolgáló GDP csak 2,9 százalék volt, szemben a négy évvel ezelőtti kormányváltás pillanatában megismert 5,8 százalékkal. Ez év május végén már tudtuk, hogy a folyó fizetési mérleg akkor 1,4 milliárdnyi euró hiányt mutatott, szemben az előző teljes évi 1,2 milliárdnyi euróval. 2002. május végén az államháztartás hiánya 500 milliárd forint volt, szemben az előző évi hasonló időszak 146 milliárd forintjával, és az ipari termelés mínuszban volt, szemben az előző évek, az előző jó pár év 10-16-18 százalék közötti ipari termelési eredményével.
De ezeknél a nem igazán kellemes makrogazdasági mutatóknál talán még zavaróbbak és még nagyobb gondot jelentenek bizonyos nagyon rossz gazdasági tendenciák. Ezek közül azt emelném ki, hogy a reálbérek tulajdonképpen a hazai össztermeléstől, a GDP-től, a gazdasági növekedéstől teljesen elszakítottan alakultak 2000 óta. 2000-ben egy igazi megszorító csomagnak volt tanúja és szenvedő részese Magyarország, hiszen miközben volt egy 5,8 százalékos GDP-nk, emellett összesen 1,2 százaléknyi reálbér-növekedést engedett meg az akkori kormányzat. Majd ezt követően 2001-ben, vagy vegyük 2002 első negyedévét - mint a legaktuálisabb adatot a kormányváltás előtt -, az összesen 2,9 százalékos GDP mellett már 12 százalék volt a reálbér növekedése. Mindenki számára egyértelmű, hogy ez egy tarthatatlan helyzet; ilyen hektikusan, a gazdasági teljesítményünktől ennyire függetlenítve és ennyire elszakítottan nem alakulhatnak egy normál, kiegyensúlyozott gazdasági helyzetben lévő országban a reálbérek.
De nemcsak a reálbér-alakulás tendenciája volt hihetetlenül elfogadhatatlan és egészségtelen a kormányváltás pillanatában - ami miatt egyébként a versenyképességünk a '95-ös szintre zuhant vissza -, hanem az is riasztó volt, hogy az összességében nagyon lecsökkent beruházások mögött lényegében már nem a vállalkozók és nem a magántőke állt, hanem az állam. Ez olyan, mint amikor Münchhausen báró annak idején a saját hajánál fogva próbálta magát kihúzni a bajból.
Nagyon-nagyon hátrányos volt a gazdasági tendenciáink közül a külföldi beruházások alakulása is. Ez év első negyedévében, ez év első öt hónapjában összesen 120 millió eurónyi friss pénz, külföldi tőke érkezett az országba, amikor jól tudjuk, hogy jó kétmilliárd eurónyi friss pénzre évente ennek az országnak nagy szüksége van. Ehhez képest öt hónap alatt 120 millió érkezett. Ez azt jelenti, hogy van min változtatnunk; és kell is változtatnunk, mert egyébként, mielőtt bárki nagyon kétségbe esne, le kell szögeznünk, hogy a magyar gazdaság sikerre ítélt, mint ahogy azt a gazdasági és közlekedési miniszter úr többször, több helyen elmondta már. Sikerre ítélt, hiszen a gazdasági szerkezetváltás ebben az országban nagyrészt megtörtént, az exportszerkezetünk és a külpiaci orientáltságunk hasonló bármely európai uniós vagy nyugati országhoz. A technológiánk szerkezete szintén hasonló ehhez.
(12.10)
A vállalkozói önállóságunk, az, hogy a vállalkozóink hozzászoktak ahhoz, hogy a mi gazdaságunkban verseny kell hogy uralkodjon, és ez elfogadottá vált a körükben, ez szintén jelentős tényező. Az a kreatív gondolkodás, amelyre oly gyakran büszkék vagyunk, szintén azt jelenti, hogy nincs nagy baj, van egy adott helyzet, ez, mondjuk, tekinthető egy hullámvölgynek, és ebből kell kilábalnunk, reményeink szerint minél gyorsabban, minél hatékonyabban és minél előbb.
Azt gondoljuk, hogy amikor ezt szeretnénk, ezt kívánjuk megtenni, akkor sok dolog lényeges, de két dolog az, ami nagyon lényeges, hogy a vállalkozókat olyan pozícióba hozzuk, hogy legyen lehetőségük, kedvük ismét beruházni ebbe az országba, és ismét aktívan részt vállalni a magyar gazdaság egészségessé tételében, és hogy jó közlekedési infrastruktúra alakuljon ki ebben az országban. Ahhoz, hogy a vállalkozók, a beruházók jó helyzetbe kerülhessenek, segítenünk kell jó programokkal, jó elképzelésekkel a hazai kis- és középvállalkozóinkat, és ennek egy négyéves koncepciója már kidolgozásra került, és vita alatt van az illetékes minisztériumunkban.
A másik ugyanilyen lényeges dolog, hogy a friss pénzt jelentő külföldi beruházókat visszacsalogassuk ebbe az országba, mert nem normális állapot az, hogy az a Magyarország, amely valamikor a térség első számú tőkevonzó országa volt, most már csak a negyedik, hogy nem igazán akarnak jönni jelen pillanatban a külföldi beruházók, hanem sokan közülük, akik már megtelepedtek, azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy továbbállnak az országból. Ezen változtatnunk kell. Azért, hogy ezen változtathassunk, dolgozzuk ki azt a beruházásösztönzési csomagtervet, amit a kormány nem túl rég, két-három héttel ezelőtt, pontosabban szeptember 6-án elfogadott, és ami persze egyelőre még egy jó, kompakt, kerek lírai mű, ami a szándékainkat, a törekvéseinket mindenképpen tartalmazza, és reményeink szerint a költségvetési vitát követően megfelelő pénzforrás-allokációval is ki lesz töltve.
Ezen beruházásösztönzési csomagtervünknek a fő célja az, és ez lényeges válasz arra a kérdésre, hogy merre tart Magyarország, hogy növeljük az ország tőkevonzó képességét; hogy az ide beruházók a nyereségüket fejlesztési célból visszaforgassák és újabb beruházásokat hozzanak létre; hogy regionális vállalati központok alakuljanak ki hazánkban; hogy a regionális különbségeket, a regionális egyenlőtlenségeket, amelyek ebben az országban sajnos nagyon élesen megvannak, csökkenthessük ezzel; hogy a beszállítói klaszthálózatok - vagy köznapi nevén talán már elterjedt szóval: klaszterek - nagyobb tömegben, nagyobb elánnal, nagyobb sebességgel jöhessenek létre, és ezáltal magyar kis- és középvállalkozók aktív részesei lehessenek esetleges külföldi nagyobb beruházók tevékenységének is; hogy a kutatás-fejlesztés és innováció kimozduljon egy bizonyos tehetetlen állapotából; és hogy az átláthatóságot és a kiszámíthatóságot növeljük a gazdaságunkon belül.
Ez a beruházásösztönzési csomagterv olyan, mint egy háromlábú szék, vannak benne adó jellegű támogatások, vannak benne közvetlen támogatások, és vannak a beruházói közérzet- vagy bizalomnövelés fejlesztésére szolgáló intézkedések.
Az adó jellegű támogatások sorában megemlíteném, sajnos időm előrehaladtával inkább csak felsorolásszerűen tudok ezekre kitérni, milyen új fejlesztési adókedvezmény van az adó jellegű támogatásaink között: adómentes fejlesztési tartalék, tegnap erről sok szó elhangzott az adótörvény vitája kapcsán, hiszen ez végül is a kis- és középvállalkozók lehetőségei közé is átkerült; aztán a vállalati K+F, az innováció támogatása; a felnőttképzés, tegnap az adótörvények vitája során erről is sokat beszéltünk; és az eho mérséklése, amiről tegnap szintén sok szó esett.
A közvetlen támogatások jelentik az igazi újdonságát a beruházásösztönzési csomagtervünknek, hiszen ennek keretében kívánunk olyan telephelyeket létrehozni, amelyek a beruházók igénye szerint kerülnek kiképzésre, és idáig ilyen Magyarországon nem volt. Ugyancsak külső infrastruktúra-fejlesztéssel, mármint az ipari telepük határán kívüli infrastruktúra-fejlesztéssel kívánunk segítségére lenni az itt beruházóknak.
A felnőttképzés, szakképzés és foglalkoztatás során ahhoz kívánunk támogatást adni, hogy az ide beruházó, esetleg nálunk eddig még nem honos technológiát megvalósító beruházók a saját igényeik szerint tudjanak munkaerőt kiképezni és oktatni. Informatikai fejlesztések kedvezményezése tartozik ide.
A versenyképes beruházások továbbra is nemhogy támogatásra kerülnek, hanem a tervezett elképzeléseink szerint a támogatásintenzitás növelésre kerül, tehát jelentősebb támogatást fogunk ennek kapcsán folyósítani, mint az eddigiek során. Környezetvédelmi célok adókedvezményezése került ide a közvetlen támogatások fejezetei közé.
A harmadik fejezete ennek a beruházásösztönzési csomagtervnek, ami talán az előző kettőhöz képest bizonyos szempontból kisebb jelentőségűnek tűnik, de aki találkozott, beszélgetett külföldi beruházókkal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), jól tudja, hogy annál lényegesebb; hogy a beruházáshoz szükséges jókedvet, a beruházói közérzetet javítsuk, számos intézkedést tartalmaz erre vonatkozóan is a beruházásösztönzési csomagtervünk. (Az elnök ismét csenget.)
Tehát, tisztelt képviselőtársaim, Magyarország, úgy gondoljuk, jó irányba tart, amikor az új kormány által kidolgozott elképzeléseket kívánja a gyakorlatba átültetni és az előttünk lévő években megvalósítani.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
