DR. CSÁKY ANDRÁS

Full text search

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A nyár végi időszak évről évre egyre több honfitársunknak okoz igen keserű napokat, közismert, hogy egyre inkább növekszik az országban az allergiás betegek száma, és ezek között is a parlagfűre, pollenre allergiások száma. El lehet gondolkozni azon is, hogy az idegenforgalmi bevételek csökkenése milyen módon függ össze azzal a ténnyel, hogy Európának ennek a térségében Magyarország az egyik ilyen legfertőzöttebb ország ebben a tekintetben. Tény és való, hogy törvény írja elő, hogy az egészségre káros növények irtása a tulajdonosok számára kötelező, és elég borsos tételek, 10 ezertől 1 millió forintig állnak rendelkezésre a hatóság számára, hogy érvényt szerezzen a törvénynek. Azonban nagyon jól tudjuk, hogy ez sok eredményt nem hozott.
(12.50)
Úgy gondolom, a legjobb példa a példamutatás; sokkal jobb, mintha szigorú törvényekkel próbálnánk az állampolgárokat rávenni arra, hogy környezetüket ebből a szempontból is tisztán tartsák.
Kérdezem az államtitkár urat, hogy mikor utazott utoljára vasúton. Hisz’ ha vasútra ülünk, és az országban utazunk, akkor a parlagfű-színtenyészet hihetetlenül szép példáit láthatjuk a MÁV-állomásokon, a MÁV vasútvonalai mellett a partokon. Tudom, hogy nem lehet ezt most számon kérni a kormánytól, csak szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy nagyon jó lenne, ha az állami vállalatok is a saját területükön körülnéznének, és nagyon jó lenne, ha (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) példát mutatnának az állampolgároknak.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť