RÉVÉSZ MÁRIUSZ

Full text search

RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Azt gondolom, hogy megint durva vádak hangzottak el. Helyes lenne egyébként, ha név szerint említené a képviselő úr ezeket az embereket, mert ez, hogy “holdudvar”, eléggé ingoványos terület.
De igazán nem ehhez kívánok hozzászólni - azt hiszem, a felszólalás önmagát minősíti -, hanem ahhoz a kérdéshez, ami a leglényegesebb vita a vezérszónoki körök után: hogyan is ítéljük meg a magyar gazdaság 2001-es teljesítményét? A mostani kormánypártok azt mondják, hogy ez a teljesítmény, ez a 3,8 százalékos gazdasági növekedés rossz adat, mert jelentősen csökkent az előző évekhez viszonyítva negyedévről negyedévre.
A kormánypártok viszont azt mondják, hogy nem tudunk elvonatkoztatni attól a helyzettől, amelyben a magyar gazdaság van. Éppen a képviselő úr mondta, hogy a magyar gazdaság egy nyitott gazdaság, exportorientált gazdaság. Nem kell ahhoz közgazdásznak lenni, hogy mindenki megértse: nyilvánvaló, hogy ha azokban az országokban, ahova exportálunk, és amelyektől nagyon nagy mértékben függünk, hogy milyen mértékben tudunk exportálni, ha azokban recesszió van, akkor ez a magyar gazdaságba is valamilyen módon be kell hogy gyűrűzzön. Annak ellenére, tisztelt képviselő úr, hogy recesszió volt ezekben az országokban, és hogy jelentős forintfelértékelődés ment végbe, ennek ellenére a magyar export 7,7 százalékkal tudott növekedni az említett évben. Azt gondolom, hogy önmagában ez az egy adat, összevetve az egész gazdasági környezettel, azt mutatja, hogy jó pályán jártunk, és szerintem erre a teljesítményre egész Magyarországnak büszkének lehetne és kellene lennie. És azt hiszem, hogy ez a kérdés.
Önök folyamatosan úgy tesznek, mintha a magyar gazdaság az ég egy világon semmilyen kapcsolatban nem lenne a világgazdasággal és az európai gazdasággal, mintha nem lenne összefüggés, és azoktól teljesen függetlenül tudna működni. Tisztelt Képviselőtársaim! Ne nézzék a választókat butának (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), pontosan tudják, hogy ez nincs így. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť