DR. CSAPODY MIKLÓS

Full text search

DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Önök a választási kampányban kijelentették, hogy hatalomra kerülésük esetén megszüntetik az Országimázs Központot - ez már megtörtént -, költségeit pedig az éhező gyermekek javára fordítják. Valami hasonlót a miniszterelnök úr is mondott székfoglaló beszédében. Most eltekintek attól, hogy a valóban szerencsétlen sorsú gyermekek támogatását és hazánk külföldi jó hírét így összekapcsolni bizony átlátszó demagógia.
Igen nagy kárnak és bajnak tartom, hogy talán gyűlöletek, de bizonyosan nagyon erős indulatok is vezették ezeket a kijelentéseket. Sajnos az is igaz, hogy 1994 lopakodó nyarán is egyetlenegy miniszterelnöki, szinte már II. József-i tollvonással szűnt meg még az a gyenge kezdeményezés is, amelyet az Antall-Boross-kormány idején létrehozva megpróbáltuk megtenni mindazt, amit minden, valamit is magára adó európai kormány tesz nemzete érdekében - és amit természetesen az önök új kormányának is tennie kell.
Interpellációmban most kérdezni és kérni is szeretnék öntől valamit. Kérdezem, hogy valóban fel kívánják-e számolni az Országimázs Központot. Időközben - interpellációm megfogalmazása óta - ez a kérdés sajnos költői kérdéssé vált, mégis nézzék el nekem, kérem, mert azért teszem fel, mert mindig is szívemen viseltem a "Magyarország torz tükre a nagyvilágban" kérdéskört, és azt is, hogy tegyünk valamit ez ügyben.
Kérdezem tehát, hogy ha a Miniszterelnöki Hivatalban - és azt hiszem, így keretes a fogalmazás - át is alakítják a munkamegosztást, akkor kiöntik-e majd a gyereket is a fürdővízzel. '94-ben, amikor szót emeltem a hasonlók ellen, az volt a szociálliberális válasz, hogy nem kell semmiféle iroda meg hivatal, egyszerűen csak jó politikusok kellenek, olyanok, akik jól politizálnak, és akkor majd javulni fog hazánk képe is a nagyvilágban. Hagyjuk most, hogy mindez másként lett, én inkább azt kérdezem, milyen valódi, intézményesített formája lesz majd mindannak, amit egykor Klebelsberg Kunó kezdett magyar kultúránknak a nagyvilág előtti bemutatásával. Ez a kérdés.
Amit pedig kérek, az az elmondottak folytatása. Arra kérem önt, miniszter úr mint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy értse meg és lássa át a kormánnyal együtt: nekünk, magyaroknak is szükségünk van arra, amire a franciáknak, a németeknek, az angoloknak és más európai nemzeteknek és kormányoknak. Szükségünk van arra, hogy okosan koordináljuk, megszervezzük nemcsak önmagunkat, de a nagyvilág előtti külképünket is, mindazt, amiről már sokszor elmondtam, hogy nem elég magyarnak lenni, annak is kell látszani. És nemcsak a 10 millióért, hanem mind a 15-ért, egyszóval közös önmagunkért.
Hogy miért? Mert ez áll érdekünkben és becsületünkben Európában.
Köszönöm, elnök asszony. Miniszter úr, várom válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť