ÉKES JÓZSEF

Full text search

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a válaszát, államtitkár úr. És ez a herendi porcelánmanufaktúra kérdésében valóban megnyugtató válasz volt.
A további privatizációval kapcsolatban csak a figyelmet szerettem volna felhívni, hiszen ebben, úgy érzem, Keller úrnak is lesz majd ténykedése, hiszen ahol állami források kerültek be egy rendszerbe, azok általában nem privatizálhatók. Ezt szeretném mindenképpen hangsúlyozni, és erre szerettem volna figyelmet felhívni.
A másik kérdéskör: a nemzeti kinccsel kapcsolatban, tehát az iparművészet fellegváraival kapcsolatosan: több levelet írtam minisztertársainak és rajtuk keresztül államtitkártársainak. Itt említhetném az ajkai kristály áldatlan helyzetét, amelyben kértem a Gazdasági Minisztérium és több miniszter segítségét, hiszen a forint erősödése 93 százalékos exporttevékenységnél válságos helyzeteket alakíthat ki.
Nagyon megnyugtató a herendi kérdés, és ebben a kérdéskörben az MDF az álláspontját is e szerint fogja változtatni.
Még egyszer nagyon köszönöm a válaszát. (Szórványos taps az ellenzék soraiból. - Béki Gabriella tapsol.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť