LEZSÁK SÁNDOR

Full text search

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! 1992 előtt nem tudták kiszűrni a véradók közül a hepatitis C vírussal fertőzött véradókat, emiatt a vér felhasználása során sokan megkapták ezt a súlyos betegséget. Részben balesetet szenvedett vagy műtéten átesett, vérátömlesztésben részesültek kapták meg ily módon a krónikus fertőző májgyulladást, részben azok a vérzékenységben szenvedők, akiknek rendszeresen kell vért kapniuk. Ez utóbbi hemofíliások kilenctizede fertőződött meg hepatitis C vírussal 1992-ig.
A vírussal fertőzöttek közül többen kártérítési pert indítottak, részben csökkent munkaképességük miatt kiesett jövedelmeik pótlása, részben a megemelkedett orvosi kiadásaik költségének fedezése érdekében. A pernyertesek egy részének mintegy 2,5 millió forint egyösszegű kártérítést és havi 14-18 ezer forint összegű járadékot ítéltek meg a bíróságok. A pernyerteseknek bizonyítaniuk kellett, hogy a fertőző májgyulladást nagy valószínűséggel vérátömlesztés útján kapták meg. Az eddig nem pereskedők abban reménykednek, hogy sorsukon államigazgatási döntés révén is segíteni lehetne, hiszen szerencsére nincsenek annyian, hogy helyzetük javítása veszélyeztetné az állami költségvetés egyensúlyát. Mintegy háromezer megfertőződött személyről van ismeretünk, mégis jelenleg úgy tűnik, hogy pereskedniük kell, ha meg akarják kapni a bíróságok által a sorstársaiknak eddig megítélt egyösszegű kártérítést és a járadékot. Miért kényszerítenek ilyen sok beteg embert perek indítására, hiszen nagy valószínűséggel javukra dönt majd a bíróság? Ezzel a kérdéssel Ékes József képviselőtársam a korábbi ciklusban is foglalkozott, és jómagam is írásban feltettem egy hasonló tartalmú kérdést, amire reménykeltő választ kaptam a miniszter asszonytól - ezt szeretném, ha a nyilvánossággal az államtitkár úr ismertetné.
Köszönöm. Várom a válaszát. (Taps az SZDSZ és az MDF soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť