FONT SÁNDOR

Full text search

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott koherenciaindítványokhoz szeretnék természetesen hozzászólni házszabályszerűen.
Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy már maga a cím, ami azt az álságos felületességet tartalmazza, hogy itt a befektetők és a betétesek fokozott védelméről lenne szó, természetesen nem igaz. Értelemszerűen - a pénzügyminiszter úrnak jelzem - nem lehet szakmai vitát folytatni, azért nem lehet, mert kizárólagosan politikai döntés áll e törvény mögött, amelynek önök ilyen hangzatos címet adtak. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van! - Taps az ellenzék soraiból.)
(21.40)
A törvénynek egyetlenegy célja van. Gyurcsány Ferenc eldöntötte, hogy a nyár közepe óta nem a Fideszhez igazítják az elképzelésüket, hanem igenis szembe mernek menni mindennel, mindenkivel, ha kell, a lakáskedvezményeket vonják meg, és ha kell, akkor nekimennek Szász Károlynak (Dr. Szekeres Imre: Ez azért már túlzás!), és elmozdítják azt a személyt, aki nyilvánvalóan egy olyan ügysorozatot tárt föl és indított el, amely a kormány egész időszakán végig fog húzódni, és történetesen lehet, hogy le sem fog zárulni 2006-ig, ahogy ismerjük a várható bírósági eljárásokat. Ennek fényében érthető, hogy ezt a személyt, Szász Károlyt el kell mozdítani.
Ma délutántól olvasható az Index internetes hírújság portálján a Der Spiegel elemzése a közép-kelet-európai országokról és az ottani korrupcióról. Idéznék néhány, az Index portálján is olvasható, de eredetiben még élvezetesebb anyagot. A Der Spiegel megemlíti, hogy a brókerbotrány, amelynek hullámai elérnek a szociáldemokrata Medgyessy Péter kormányáig, sajnálatosan ismét azt mutatja, hogy nem teljesen tisztultak meg a közép-kelet-európai országok a korrupciótól. Folytatom az idézetet: “Korrupció ott van - írja a portál -, ahol a marxisták kormányoznak, mint például Lengyelországban, Romániában és Magyarországon, ahol az államgépezet ugyanúgy működik, mint a régi időkben.” A szerzők úgy ítélik meg, hogy ezekben az országokban ismét kommunista pártok hódították meg a hatalmat, szociáldemokratának adva ki magukat.
Nos, természetesen ennek köszönhető ez a törvény, amelynek azt az álságos címet adták, hogy a befektetők és betétesek védelméről szól. Nem igaz: Szász Károly eltávolításáról szól, az önök új ideológiájáról szól, amellyel szembemennek minden független intézménnyel, amely önökre nézve terhelő adatot hoz föl most és ezek szerint a későbbiekben.
Értelemszerűen nem tudjuk támogatni ezt a törvénytervezetet. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť