SISÁK IMRE JÁNOS

Full text search

SISÁK IMRE JÁNOS
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Elfogadom. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 2003. október 6-án kérdést tettem fel önnek “Mi lesz az önkormányzati beruházások áfa-visszaigénylésével?” címmel. A kérdésem arra irányult, hogy az adótörvények módosítása milyen hatással lesz a magyar parlament, illetve a Belügyminisztérium által 2003-ban indított 55 új címzett, illetve 77 céltámogatással megvalósuló, döntően önkormányzati beruházás áfa-visszaigénylési lehetőségével.
Kérdésem természetesen érintette a 2003-ban elindított, illetve a kétfordulós közbeszerzési eljárás következtében csak 2004. január 1-je után indítandó beruházásokat is. Ezekben az esetekben tudjuk, hogy az építési napló megnyitására csak 2004. január 1-jét követően van lehetőség.
Ezen egészségügyi, kulturális, szociális, valamint ivóvízbázis-védelmet és szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését célzó beruházások kétféle módon kerültek támogatásra: úgynevezett nettósított, illetve bruttósított formában. Az első esetben áfa nélküli beruházási költséghez kapták a támogatást az önkormányzatok, miután üzemeltetésre átadják a megvalósult művet például egy ivóvíz-szolgáltatást végző cégnek. A második esetben viszont teljes támogatási összeget kapnak az önkormányzatok az áfa összegét is figyelembe véve.
Az első kérdésem arra irányul, hogy ezen két, egymástól eltérő esetben hogyan alakul az általános forgalmi adó visszaigénylési lehetősége az önkormányzatok számára, és mely időszak a meghatározó. A második kérdés azt célozza meg, hogy amennyiben mégis visszaigényelhető lenne az általános forgalmi adó az önkormányzatok esetében, ez csak a cél-, illetve címzett támogatási összegre vonatkozik-e, vagy az egyéb kiegészítő támogatási keretek, mint például a vízügyi célelőirányzat, a területi kiegyenlítő keret, a céljellegű decentralizált előirányzat, a térségi és területi felzárkóztatást szolgáló előirányzatokra vagy a saját erőre is vonatkozik-e.
Az önkormányzatok annak tudatában adták be támogatási igényüket, hogy az általános forgalmi adót a teljes beruházási összegre visszakapják. Kérdezem: így fog-e ez történni?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť