SISÁK IMRE JÁNOS

Full text search

SISÁK IMRE JÁNOS
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Én bíztam benne, hogy az önkormányzatok nem kapják meg azt a bizonyos karácsonyi áfacsomagot, de úgy látszik, hogy ebben sajnos tévedtem. Önök folyamatosan azt ismételgetik, hogy az önkormányzatok hány milliárd forinttal kaptak többet.
Tisztelt Államtitkár Úr! A költségvetés általános és részletes vitájában ezt már egyszer megvitattuk egymással, ön is pontosan tudja, hogy 133,8 milliárd forintot ígértek az önkormányzatoknak az első körben, ehhez képest 88,9 milliárd forintot építettek be a költségvetésbe. Ezt követően a 44,5 milliárdos pótkeret a Belügyminisztérium által külön keretben kért tömegközlekedési normatívával és az EU-támogatásokra rendelkezésre álló saját forrással együtt lett odaadva az önkormányzatoknak. Most viszont azt a 22,5 milliárdot, amit a normatívába beépítettek, egy karikacsapással, kérem szépen, elvették az önkormányzatoktól. Kérem tisztelettel, ez egy olyan karácsonyi ajándék, ami egyértelműen az önkormányzatok teljes ellehetetlenítéséhez vezet.
Köszönöm a szót. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť