LEZSÁK SÁNDOR

Full text search

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum álláspontját Font Sándor képviselőtársam az általános vita kezdetén nagyon határozottan rögzítette: elutasítjuk ezt a törvényjavaslatot. Rendkívül rossz előjelnek tekintjük, hogy az uniós csatlakozás előtti hónapokban szinte politikai provokációnak tekinthető javaslatot erőltet a kormányzat, és nem is törekszik a minimális közmegegyezésre. Ez rossz előjel, káros következményeit megint azok fizetik meg, akiknek állami védelmét éppen most kellene megerősíteni, mert a kisbefektetők, a kisvállalkozók tízezrei valóban fokozott, nem pedig lefokozott védelmet érdemelnek.
Annak, hogy mégis beadtunk egy módosító javaslatot, az az oka, és az ajánlás 8. pontjában szerepel ez a módosító javaslat, hogy felhívjam a képviselőtársaim figyelmét egy fokozott veszélyre. Ugyanis nem véletlenül alakult ki a személyes felelősségre építő államigazgatás gyakorlata a polgári demokráciákban. Az úgynevezett kollektív vezetés csak a felelősség elhárítását és az intézkedési lánc összezavarását segíti elő. Ez az előterjesztés a felügyeleti tanács formájában a rossz emlékű kollektív vezetés, azaz a kollektív felelőtlenség modelljét akarja visszacsempészni az államigazgatásba.
Volt már arra példa az ország történetében, hogy az egypártrendszer propagandistái azt sulykolták a közvéleménybe, illetve államjogi vizsgák idején ezt kérték számon a diákoktól, hogy a szocialista tábor országainak az úgynevezett kollektív vezetése magasabb rendű, azaz igazságosabb és hatékonyabb, mint az úgynevezett kapitalista országok egyszemélyes vezetésű államigazgatási modelljei. Ennek az elvnek a tükrében magasabb rendű, hatékonyabb intézmény volt a jellegtelen Elnöki Tanács a mai államfői posztnál, és állítólag magasabb rendű, hatékonyabb intézmény volt a kollektív szervezetként működő és szavazó Minisztertanács is a mai, személyében felelős miniszterelnök intézményénél.
Azt is hangsúlyoznunk kell, hogy ezek az állítólag kollektív elven működő döntéshozó szervek valójában valamennyi volt szocialista országban az egyszemélyes vezetést szolgálták, illetve az ilyen vezetés tényét leplezték. Látványosan rossz döntés esetén a kollektív testület bukott, és nem pedig a felelős, a valóban felelős. A világon mindenütt megbuktak ezek a felelősséget elrejtő, kollektív vezetési formák az államigazgatás területén, azaz súlyos precedenst teremthet ennek a rossz emlékű vezetési formának a felélesztése. Ma a bevezetés indokául ugyanazok a fals érvek szolgálnak, mint amilyenekkel évtizedekkel ezelőtt is indokolták a szocialista korszak állítólag magasabb rendű kollektív vezetését.
Hangsúlyozom tehát, hogy a történelem által meghaladottnak vélem a felügyeleti tanács bevezetésének ilyetén gondolatát. Ez a látszólag apró változtatás a pénzügyi államigazgatási szerkezetben az egész mai, a személyek felelősségén nyugvó államigazgatási rendünk működését teszi kérdésessé és hiteltelenné. Természetesen a rádió hallgatói nyilván hozzáteszik azt a gondolatot is, hogy valóban, a személyeket viszont felelősségre kell vonni, de azokat, akik valóban elkövették azokat a bűnöket, cselekményeket, amelyek ellenében kellene fokozottan védeni a kisbefektetőket.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť