MOLNÁR LÁSZLÓ

Full text search

MOLNÁR LÁSZLÓ
MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nem olyan régen néhány kapcsolódó módosító indítványt nyújtottam be a sajátjaimhoz is, ezért a vitában elhangzottakra annyiban szeretnék reagálni, hogy a szervezeti rendszer egyértelműsége érdekében a pénzügyminiszter - ha úgy tetszik - belenyúlási lehetőségét kizárva a hatósági munkát tekintve, illetve azt a bizonyos negyedéves beszámoltatást, ami az anyagban szerepel, pontosítottuk annyiban, hogy a PSZÁF-hez került piaci, a pénzügyi szektort érintő vélemények továbbítása, ami a Pénzügyminisztérium munkáját segítené. Tehát ilyen megfogalmazás van, konkrétan nyilván ez megvan.
Ami elhangzott: személyekkel a vitában nem foglalkoztam, nem is nagyon akarok. Egyetlenegy megjegyzésem van: a parlament nem vizsgálja az elnök felelősségét, az én tudomásom szerint a rendőrség vizsgálja. Sajtóhírek szerint gyanúsítottként szerette volna már meghallgatni, amit az ügyészség nem engedett - ezt csak szerettem volna közbevetni.
Az ingatlanszövetkezetek kérdéskörével kapcsolatban: a Baumag-elnök, Balázs úr jelentette ki nem olyan régen a nyilvánosság előtt, hogy vizsgálta őket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. Az 1218/2003. számú határozatában le is írja; a Baumag Szövetkezettel szemben folytatott eljárás megszüntetéséről szól ez a határozat. Mindent rendben talált a felügyelet. Akkor kérdem én, hogy az a több tízezer betétes, aki most nagyjából 40 milliárdot követel, hol fogja érvényesíteni a kárát.
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť