TATAI-TÓTH ANDRÁS

Full text search

TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Mielőtt, képviselőtársaim, tisztelt Országgyűlés, tovább folytatják a lesajnálásomat (Derültség.), szeretném Répássy úrnak elmondani, nem kaptam megbízatást arra, hogy itt a törvényt védjem, és kifejeztem, nem vagyok ezzel egyedül, hogy bizonyos területhez nem értek - voltak ezzel így már mások is. Csak, vele ellentétben, én az ügynek az erkölcsi oldalát érzékeltem itt, amit önök műveltek, és ezzel kapcsolatos véleményemet mondtam el. Nincs rászorulva sem a kormány, sem a törvénytervezet, hogy én itt külön a törvénytervezettel foglalkozzam, csak azt a stílust és azt a módszert, amit önök folytattak, azt tartottam visszautasítandónak.
Ugyanúgy megteszem most Hargitai úr megszólalásával: amit a számba akart adni az ügyészségről, én olyat nem mondtam, ami indokolta volna az ő megjegyzését. Én azt mondtam, hogy a legfőbb ügyész nem vádolható azzal, hogy a kormány befolyása alatt áll. (Dr. Hargitai János: Utasításról beszélt, szó szerint utasításról beszélt!) Vagy hogy a kormány utasításai szerint dolgozna. Ezt mondtam, ez így is van. Nem foglalkoztam azzal, természetesen tisztában vagyok a legfőbb ügyész jogi státusával, de amit ön elmondott kioktatólag, nem volt önnek alapos oka arra, hogy ezt mondja.
Tehát én szeretném is magam kivonni ebből a vitából, és folytassák önök a törvény megbeszélését.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť