DR. SCHVARCZ TIBOR

Full text search

DR. SCHVARCZ TIBOR
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az egészségügyi reform kapcsán szeretnék egy módosító javaslatunkra utalni, mert elhangzott, hogy az egészségügyi reform nem folytatódik, megtorpant. Egy olyan módosító javaslatot adtunk be, amely lehetővé teszi a gyógyászati segédeszköz kölcsönzésének a bevezetését, ezáltal az egészségügyi szolgáltatások a felhasználókhoz közelebb kerülnek.
Ennek a módosító javaslatnak a másik része arról szól, hogy a gyógyászati segédeszköz kasszán belül élesen elkülönítjük a kötszereket egy jelentős nagyságrendben. Ez azt jelenti, hogy először a magyar társadalombiztosítási költségvetésben nevesítetten szerepelnek a kötszerek a gyógyászati segédeszköz mellett. Ez eddig mindenütt így volt Európában, csak Magyarországon nem volt ez külön nevesítve, és egy elég jelentős összeggel kerültek a kötszerek megnevezésre. Tehát már nem keveredik a fogalomtárban és a finanszírozásban a kötszer és a gyógyászati segédeszköz fogalom. Ez lehetővé tesz egy korszerűbb betegellátást, és lehetővé teszi azt, hogy a korszerű kötszerek felírására sor kerülhessen, ne a hagyományos kötszereket használjuk, hanem a korszerűbb, sokkal jobb, hatékonyabban használható anyagokat.
Azt hiszem, ez egy pici, de jelentős része annak, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a reformokban kis lépésekkel haladunk előre.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť