LASZTOVICZA JENŐ

Full text search

LASZTOVICZA JENŐ
LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Szabó képviselő úr elég sok érdekes dolgot mondott. A jóléti rendszerváltást emlegette, amelyet a szocialista kormányzat ígért. Csak azért álltam fel, hogy figyelmeztessem a tévénézőket, miből is áll ez a jóléti rendszerváltás a következő évben.
Mindannyian érezzük, hogy a gazdaság helyzete romlik, nő a munkanélküliség. A forint szintén megingott, a 250 forintos euró tegnap 272 forintosra romlott. Ez is azt bizonyítja, hogy a nemzetközi befektetők, akik hitelezik a magyar gazdaságot, sokkal drágábban adják azt a hitelt, amely a magyar gazdaság fenntartásához szükséges. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek a száz forintja a mai nap már csak kilencven forintot ér. Ezt jó, ha megjegyzi minden nyugdíjas és minden nagycsaládos. Jövőre újra drágulnak az energiaárak, ezt mondta el az imént Göndör képviselőtársunk. A sajtó két-három hete foglalkozik azzal, hogy egy kiló kenyér ára jövőre minimum kétszáz forint lesz. Jövőre drasztikusan nőnek az adók és az illetékek. Akkor kérdezzük, hogy mi ebben a jóléti rendszerváltás.
Ezt önök megcsinálták már a kommunizmus építése során is, hiszen a nyolcvanas évektől hatalmas adót halmoztak fel a nemzet számára, és a Horn-kormány idején is hasonlót cselekedtek. Ezt már harmadszor csinálja a szocialista kormányzat, háromszor adott nekik a nép lehetőséget arra, hogy az országban ezt műveljék, de reméljük, hogy a következő két év után már nem lesz módjuk rá. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť