DR. GURMAI ZITA

Full text search

DR. GURMAI ZITA
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Miniszter asszony beszédére reagálva két gondolat fogalmazódott meg bennem. Természetesen mi is tudjuk, hogy a Fehér Szalag nemzetközi mozgalmat annak idején férfiak alapították Kanadában, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Magyarországon ennek az ügynek a zászlóvivői, harcosai elsődlegesen a nők és a női civil szervezetek.
Üdvözöljük a mozgalom elindítását, és őszintén reméljük, hogy a közeljövőben a parlament tájékoztatást kap a kormányhivatal és az egyéb kijelölt szervek által megtett intézkedésekről. Szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a nők elleni és a családon belül elkövetett erőszak ügye az egyesült Európa közös ügye.
(8.10)
November 25-e a nők elleni erőszak világnapja volt, erről az Európai Parlament, az Európai Szocialisták Pártja is megemlékezett. Az erőszak megnyilvánulása többnyire zárt ajtók mögött, a magánszféra keretein belül történik, mégsem állíthatjuk azt, hogy magánügy lenne. Az Európai Unió elismeri és támogatja az emberi jogokat, és hozzájárul az erőszak valamennyi formájának kiküszöböléséhez. 1997-ben az Európai Parlament elutasította a nők elleni erőszakot, és a zéró tolerancia elvét hangoztatta és hangoztatja ma is. Olyan határozat született, amelynek keretében az Európai Bizottság kampányt indított abból a célból, hogy az európai közvélemény figyelmét felhívja a problémára, és megoldási módokat találjanak a családon belül elkövetett erőszak megfékezésére. A megelőzést helyezték a középpontba.
Ebben a szellemben született határozati javaslat a női jogok bizottságában a nők emberi jogainak megsértéséről. A határozati javaslat arra ösztönzi a tagországokat, hogy teljes támogatottságukról biztosítsák a jelenlegi és a jövőbeni európai uniós intézkedéseket annak érdekében, hogy sikeres lehessen a küzdelem ezen a területen. Bízom abban, hogy ez itthon is sikerülni fog, bár némi késésben vagyunk. Hiszem azt, hogy a nők elleni erőszakkal szemben, ahhoz, hogy ennek a szelleme áthassa a tárgyalásainkat és intézkedéseinket, nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a két- és többoldalú megállapodásokra egyaránt.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť