DR. SCHVARCZ TIBOR

Full text search

DR. SCHVARCZ TIBOR
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az országjelentés, amelyre Csáky András hivatkozik, nem tartalmaz gyógyszervonatkozásban Magyarország számára negatív kitételeket. Nem tudom, honnan vette a sajtó. Szép és jó dolog mindig az országjelentésre hivatkozni, csak amíg nincs meg a megfelelő fordítás, addig mindenki azt olvas ki belőle, amit akar.
Az ügyelet vonatkozásában kétségtelenül benne van a költségvetésben a 10 milliárd pluszforrás, a gyógyszeráfa vonatkozásában pedig 11 milliárd forinttal megnövelt kassza szerepel.
Állandóan a gyógyszerár-emelkedéssel és az elbocsátással riogatják a lakosságot, tisztelt képviselőtársaim. Nem tudom, hogy aki ismeri az egészségügy helyzetét, az miért mondja, hogy ezek a fedezetek csak azzal teremthetők elő, ha létszámot csökkentenek, tehát elbocsátanak. Köztudott, hogy ápolónő és orvos vonatkozásában hiány van az egészségügyben, és bárki legyen a fenntartó, a tulajdonos, ha pluszbevételeket és OEP-finanszírozást akar elérni, azt személyzet nélkül nem tudja megtenni. Tehát felesleges ilyen kijelentéseket tenni, amelyek felelőtlenek, hogy ezt csak létszámleépítéssel sikerül megoldani.
Abban, hogy mikor mennyi volt az egészségügyre fordítható összegek nagysága és mikor melyik kormányzat idején volt magasabb vagy alacsonyabb, szerintünk nincs mit a mi szemünkre vetni, hiszen az elmúlt időszakot figyelembe véve, a rendszerváltozás óta ekkora nagyságú pénzösszeget egy összegben egyetlenegy kormányzat sem tett az egészségügybe, mint amit béremelés és dologi kiadások, de főleg béremelés vonatkozásában ez a kormány megtett. Kár ezt a dolgot elvitatni tőlünk és bagatellizálni ezt, mert mindig az az effektus lép fel, hogy “na és?”. Talán tényleg azt kellene megnézni, hogy mit lehetne és hol lehetne jobbítani ezen a dolgon, nem lebecsülni az eddig tett intézkedéseket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť