DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Őszinte döbbenettel hallgattam ellenzéki képviselőtársaim szónoklatát. Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy önöknek egész egyszerűen egyetlen szónyi mondanivalójuk nincs erről a költségvetésről. Önök kitaláltak néhány, kezdetben talán jól hangzó frázist, amelyeket az elmúlt hat hétben sikerült elkoptatniuk, ezeket ismételgetik, továbbá azt a rendkívül frappáns véleményt fogalmazzák meg, hogy több pénz kéne ám, de mindenre.
Tisztelt Képviselőtársaim! Varga képviselőtársunk ott a pulpituson 15 perces hozzászólásából több mint 7 percet a tegnap elfogadott adótörvények méltánytalan hatásával foglalkozott, hogy mennyivel több pénzt vesz ki ez az adótörvény az emberek zsebéből, majd mintegy egy szuszra és egy lélegzettel figyelmünkbe ajánlotta a Fidesz 1400 módosító indítványát, amely viszont szerény számítások szerint is 800 milliárddal szeretne többet elkölteni jövőre, mint amennyit eredetileg a költségvetés betervezett.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egyszerre követelni azt, hogy vegyünk el kevesebb pénzt az állampolgároktól és fizessünk ki többet, ez egyetlen dolgot jelent, azt, hogy növekedjék az államadósság. Ezt egyébként szintén bírálni szokták önök. Varga képviselő úr azt mondta, többen azt állítják, hogy kérdéses ezeknek a módosító indítványoknak a fedezete. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezeknek a módosító indítványoknak nem kérdéses a fedezete, ezeknek nincsen fedezetük. Az nem tekinthető fedezetnek, ha én úgy gondolom, hogy 26 milliárddal többet akarok valamire költeni, akkor kijelentem, hogy 26 milliárddal több lesz az áfabevétel jövőre. Az sem fedezet, amit Kuncze képviselő úr elmondott, hogy ugyanazt a tételt 10-szer, 15-ször kívánjuk elkölteni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť