KOVÁCS TIBOR

Full text search

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Szerencsére a helybeliek tisztában vannak azzal, hogy amit Steinerné képviselő asszony elmondott, annak az igazságtartalma nulla. Ugyanis arról van szó, hogy az említett elkerülő út tervei az autópálya-építéssel kapcsolatban annak idején elkészültek. A megépítéséről, a megépítés leállításáról az előző kormányzat döntött egy kihelyezett lakossági fórumon, ahol Fónagy miniszter úr - többek között Steinerné képviselő asszonnyal is - részt vett. Ott ketten, igen hosszú időn keresztül győzködték a helyieket arról, hogy miért nincs szükség ennek az elkerülő útnak a megépítésére, és miért halasztják el a végtelenségig ennek a megépítését. Ezen a fórumon én is ott voltam: nem aratott nagy sikert sem a képviselő asszony, sem a miniszter úr által elmondott dolog.
Azóta, tisztelt képviselő asszony, az történt, hogy megkezdődött az út építésével kapcsolatban ezen területek kisajátítása, a kiviteli tervek elkészültek. A helyi önkormányzat, illetve a helyi gazdasági társaságok saját erőből is hozzájárultak ennek az útnak a megépítéséhez, és a jövő évben el fog kezdődni, és remélhetőleg már az év végéig be fog fejeződni ennek az útnak az építése.
Az, hogy Mezőkövesden milyen beruházásokat hajtott végre az előző kormány utolsó heteiben vagy napjaiban, milyen forrásokat különített el - ismerve az okokat - Tállai államtitkár úr, a Pénzügyminisztérium e tekintetben rendelkezésre álló utolsó filléreit is ide csoportosította át (Tállai András: Jóra fogja!), a Mezőkövesdet immár minden oldalról elkerülő út megépítése érdekében, ennek ellenére legutóbb, amikor Mezőkövesden volt egy kihelyezett fórum, elmondtam, hogy ez a kormány, annak ellenére, hogy az előző kormány vállalt rá garanciát, teljesíteni fogja a vállalt kötelezettségét, és meg fogja építeni azt az elkerülő utat is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť