IVÁNCSIK IMRE
IVÁNCSIK IMRE
IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt nagyon szépen köszönöm a kormánypárti többség támogatását a bizottságokban, amely a bizottsági többségi véleményekből is kiderült, és nagyon szépen köszönöm az ellenzék képviselőinek az érvelését. Különösen nagy figyelemmel hallgattam azokat az érveket, amelyek az önök legszentebb meggyőződését tükrözték, nem feltétlenül kell, hogy ezekkel egyetértsek. Néha kicsit mosolyogva hallgattam azokat az egybecsengő, ugyanazokat a szavakat használó, inkább a közvéleménynek szóló, hadd mondjam így - és elnézést kérek önöktől, ha ez bántó -, elferdítési szándékkal elmondott gondolatokat, amelyek arról szólnak, hogy virtuális haderőreform, amit imamalomszerűen ismételgetnek, s amelyek arról szólnak, hogy mindaz, amit mi szeretnénk ebben a törvénymódosítási javaslatban, álhumánus lenne.
Én úgy éreztem, hogy a bizottsági többségi véleményekből és a Mécs Imre képviselő úr által elmondott véleményből világosan kiderült, hogy egy átgondolt és koncepciózus reform humánpolitikai lépéseinek az alátámasztásáról van szó. Egy olyan haderőreform határoztatott el, amely nem veheti figyelembe - kérem, könyörögve kérem sokadszor, minden törvényjavaslattal kapcsolatban elmondom itt a Ház előtt -, hogy 2000-ben milyen nagy egyetértés volt egy akkori feltételek mellett meghozott, később már önök által is figyelmen kívül hagyott országgyűlési határozattal kapcsolatban.
Új kihívásokkal szembesültünk. Nincs lehetőségünk arra, hogy lesüssük a szemünket. Nincs lehetőségünk arra, hogy elfordítsuk a fejünket. Egyetlen lehetőségünk van, hogy nézzünk szembe a kihívásokkal, értékeljük az időközben eltelt változásokat, és erre adjunk a kor kihívásának megfelelő válaszokat. Ezt igyekszünk megtenni, és kérjük, hogy ebben tartsanak velünk, hogy gondolkodjunk együtt. Látom, hogy vannak bizonyos elemek, amelyekben előreléptünk. Én abban bízom - mert véltem felfedezni ilyen elemeket -, hogy lehet, hogy lesz a további hónapokban néhány olyan, talán apró dolog, amiben egyet tudunk érteni. Én azt kérem, ha erre módot látnak, tegyük ezt meg.
Csodálkozom, ha a 2236/2003-as kormányhatározattal kapcsolatban valamilyen heuréka érzésük van, merthogy ez egy ismert, nyilvános, mindenki számára hozzáférhető kormányhatározat, olyan, amelyre többször hivatkoztunk, olyan, amely a honvédelmi bizottság ülésén is szóba került. Ha már a honvédelmi bizottságot említem mint lehetséges fórumot, hadd mondjam el itt, a plénumon - és ha valakinek bármilyen kétsége van, könyörögve kérem önöket, az objektivitás kedvéért vegyék elő a jegyzőkönyveket -: nézzük meg, hogy a korábbi honvédelmi reform ügyében hány bizottsági ülésen milyen mélységű, milyen tartalmú, milyen érvrendszerrel és konkrétsággal rendelkező tájékoztatás történt, és szíveskedjenek ezt összehasonlítani azzal, ami a mi kormányunk alatt történt, hány alkalommal voltunk a bizottság előtt, milyen bemutatókat tartottunk, milyen kérdések vetődtek föl, arra milyen válaszokat adtunk. Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen összehasonlítás végeredménye az lesz, hogy a kormánynak bármilyen adóssága lenne a parlamenttel, a honvédelmi bizottsággal szemben azt illetően, hogy nem igyekeztünk bemutatni a reform megkezdésének az indokoltságát, hogy milyen nemzetközi környezetben, milyen kihívásokra válaszolva, milyen konkrét, elkerülhetetlen lépésekre szántuk el magunkat.
Nagyon furcsa érzésekkel hallgattam azt az érvelést, hogy kinek mi fog a nyakába szakadni, hiszen ha bárkinek ezzel kapcsolatban, mondjuk így, rosszallnivalója lenne, én azt hiszem, mi lehetnénk azok, akik mondhatnánk, hogy bizony nem egy könnyű helyzet szakadt a nyakunkba, amivel meg kell birkóznunk. Amikor azt hallom, amikor önök azt mondják, hogy példátlan méretű leépítés történik a honvédségben - most nem tudok mit csinálni, megfordítom az érvelésemet -, akkor azt kell mondanom innentől kezdve, mától, hogy egyetértek önökkel; valóban példátlan méretű, példátlanul kicsiny méretű a leépítés ahhoz képest, ami eddig a rendszerváltás óta végbement változások során történt. (Körömi Attila közbeszól.) Nem nagyon értem, amit Körömi képviselő úr mond, de majd megbeszéljünk külön.
Ezt én nem a mostani kormány érdemének tartom, félreértés ne essék! Azt mondom, hogy eljutottunk a korábbi kormányok fáradozása eredményeként egy olyan állapotba, hogy most már nincs szükség mesterkélt, előre meghatározott létszámcsökkentésre.
(20.00)
Arról van szó, hogy vannak feleslegesnek bizonyult képességek, vannak fölmért lehetőségek, forrásképességek, amelyeket szembesíteni kell a kor igényeivel. Amikor ezt a kettőt egymással szembesítjük, akkor világosan látható, hogy melyek azok a képességek, amelyeket le kell építenünk, meg kell szüntetnünk, és melyek azok az új képességek, amelyek eddig vagy nem, vagy csak részben álltak rendelkezésre. És mindent annak érdekében szeretnénk megtenni, hogy olyan korszerű képességeket fejlesszünk ki, tökéletesítsünk, és tegyünk százszázalékossá, amelyek csírái a mai honvédségben megvannak, és amelyekre száz százalékban lesz szükség a következő években.
Ezek azok a célok, amelyek érdekében tevékenykedünk, amelyek érdekében kérjük az önök támogatását, és amiért idejöttünk ezzel a törvénymódosítási javaslattal, az azt a célt szolgálja, hogy olyan átmeneti humánpolitikai intézkedéseket hozzunk, amelyek felfüggesztve az egyébként korábban általunk vitatott fölfelé vagy kifelé elv érvényesülését, lehetővé teszik, hogy értékes, egy-két év múlva a rendszerben hasznosan tevékenykedni tudó személyi állományt tartsunk a rendszerben, akiktől most az érvényben lévő szabályok miatt kénytelenek lennénk megválni, de ha ezt az átmeneti szabályozást a parlament jóváhagyja, akkor lehetővé válik, hogy ezek a kollégák egy-két-három év múlva ugyanolyan hasznos tagként tovább szolgáljanak a rendszerben, mint ahogy azt a korábbi években tették.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenki meggyőződését mélyen tiszteletben tartva azt kérem, hogy akinek a meggyőződése lehetővé teszi, hogy igennel szavazzon, tegye azt, akinek más meggyőződése a tartózkodást vagy a nem szavazatot teszi csak lehetővé, tegye azt lelkiismerete szerint; én mégis abban bízom, hogy a parlament többsége igennel fog szavazni, és lehetővé teszi azt, hogy az elhatározott haderőreformot az ország javára, a honvédség épülésére lehetővé tegyük.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
