HORVÁTH CSABA

Full text search

HORVÁTH CSABA
HORVÁTH CSABA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Látom elnök úr arcán, hogy rendkívül elégedett, hiszen az előbb egy tömör, ámde lényegre törő beszámolót hallhattunk. Úgyhogy én is ennek szellemében igyekszem rendkívül rövid lenni.
Legelőször Lengyel képviselő úr felvetéséhez szeretnék kapcsolódni. Az a bizonyos szabályozás, ami a társasházak mindennapi életében az úgymond szabálysértéseket kezelné, amikor egy-egy atrocitás merül fel a társasház életében, ezt nem a társasházi törvényen belül kell szabályozni, hanem a szabálysértésekről szóló '99. évi törvény 142. § (1) bekezdésében, és természetesen oda a társasházi törvény kapcsán be is nyújtottuk a szükséges módosító javaslatot. Tehát nyitott kapukat dönget.
Két lényeges módosítóra szeretném fölhívni a figyelmet; az ajánlás 48. számot viselő módosító javaslatára, amely arról szól, hogy az alapító okirat megváltoztatásához négyötödös többség elegendő lenne. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy szükséges, hiszen a jelenlegi szabályozással ez csak teljes tulajdonosi hozzájárulással történhet meg, ami nyilván akadálya lenne a továbbiaknak. Ehhez még egy kapcsolódó módosító került a mai napon beadásra, amely a kisebbségben maradt tulajdonostársaknak egyfajta jogi garanciát jelent. Kérem majd, hogy ezt a tisztelt Ház szavazza meg.
A másik, szintén lényeges pont lenne a 86. ajánlási pont, hogy a lakásokban tervezett építkezéseknél értesíteni kell a közös képviselőt vagy az intézőbizottság elnökét, valamint a falszomszédokat, akik a szabályozásból kimaradtak.
A következő a 104. ajánlási pont, a szervezeti és működési szabályzat, amely előírhatja, hogy a tulajdonostárs köteles a közös képviselőnek vagy az intézőbizottság elnökének bejelenteni a külön tulajdonát bérlő személyek számát; tehát azokat az adatokat, amelyek alapján sokkal könnyebben nyilván tudja tartani a közös képviselő a házban tartózkodó lakók számát, és természetesen ehhez a szabályozáshoz kapcsolódóan fontos majd a lakónyilvántartást megfelelően, pontosan vezetni, ami majd a bűnüldözésben is komoly segítséget jelenthet. Hiszen a legtöbb panasz ezzel kapcsolatban jelentkezik a társasházak problémáinak vázolásánál.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť