MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. A természetben annál magasabb rendű egy élőlény, minél fejlettebb az idegrendszere. Úgy gondolom, hogy ez a társadalmakra és az államokra is igaz. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom azt a törvényjavaslatot, amelynek a tárgyalásába kezdtünk.
Az elektronikus hírközlésről szóló törvényjavaslat, az egyidejűleg beterjesztett, postáról szóló törvényjavaslattal együtt, a jelenleg hatályos, hírközlésről szóló 2001. évi XL. számú törvényt váltja majd fel. Mint a miniszter úr expozéjában is elhangzott, a törvények megalkotását elsősorban a távközlési szektorban az elmúlt év során lezajlott folyamatok, az ágazat piacának megváltozott körülményei és nem utolsósorban hazánk Európai Unióhoz való csatlakozása involválja.
Már a bizottsági üléseken is egyetértés alakult ki a tekintetben, hogy a tapasztalatok alapján az egységes hírközlési törvény továbbfejlesztésre szorul. A távközlés piacán nem következett be az a verseny, ami a díjak jelentős csökkenésével hozzájárulhatott volna az információs társadalom kiépítéséhez és az internethasználat térnyeréséhez. Kiderült, hogy a fogyasztói érdekek védelme egyáltalán nem elegendő arra, hogy egészséges ellensúlyt képezzen a monopolisztikus jellegű szolgáltatói oldallal és annak egyes szereplőivel szemben.
Noha a távközlési szektor az elmúlt évtizedben olyan fejlett műszaki és szakmai színvonalat ért el, amely méltán sorolja hazánkat az európai régió vezető távközlési országai közé, mind a vezetékes, mind pedig a mobiltelefon-hálózatokat és az elérhető szolgáltatásokat tekintve, a fogyasztói érdekek érvényesítése terén rendkívül nagy a lemaradásunk.
(11.00)
A távközlési piac megnyitásától az előző törvény megalkotása során elsősorban azt vártuk, hogy megindul a szolgáltatók közötti verseny, az új szolgáltatók és szolgáltatások piacra lépésével nő az előfizetők választási szabadsága, és a szolgáltatások bővülésével csökkennek a szolgáltatási díjak. Ehelyett azt tapasztaltuk, hogy verseny helyett viták és feszültségek alakultak ki a szolgáltatók között, a valódi verseny pedig nem jött létre.
Mindennek következtében állapította meg többek között az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület is, hogy a hatályos szabályozás mellett a fogyasztók költségei nem csökkentek, hanem emelkedtek, nehézkes az egyes szolgáltatások után fizetendő számlák ellenőrzése, a fogyasztók nem vehetnek részt az általános szerződési feltételek kialakításában, és még hosszú ideig sorolhatnám a felmerült jogos kifogásokat.
Mindezen folyamatok következményeként egyre nőtt a lemaradásunk internetpenetráció vagy internetellátottság terén is, ami az uniós átlaghoz képest 2000 és 2002 között ugrásszerűen romlott: a 2000. évi 19 százalékos lemaradás 2002-re már 27 százalékra emelkedett. Sajnálatos módon a szolgáltatói piac legnagyobb szereplője, kihasználva a választások körül kialakult interregnumot, a helyzettel visszaélve visszavonta átalánydíjas tarifáit, és igen nagy kárt okozott ezzel a magyar internetkultúrának és elterjedésének.
Ezért támogatandónak tartom a törvényjavaslat azon célkitűzését, amely szerint az új törvény egyik legfontosabb célja, hogy lebontsa a valódi verseny akadályait, s egyben az eddigieknél hatékonyabb fogyasztóvédelmet valósítson meg. Éppen ezért örömmel vettem a törvényjavaslat mindazon új rendelkezéseit, amelyekből egyértelműen levonható az a következtetés, hogy az új törvényi szabályozás kiemelt figyelmet fordít a fogyasztók, az előfizetők jogaira, érdekeik védelmére és azok hatékonyabb érvényesítésére.
Igen fontos belátnunk azt, hogy a távközlési terület is egy olyan terület, ahol a klasszikus kapitalizmus szabályai nem mindig érvényesülnek, nem mindig alakul ki valódi többszereplős piac, és ezen a piacon nem alakul ki verseny. Tehát ahogy az élőlények világából tudjuk, hogy van központi vezérlés, központi szabályozás és helyi szabályozások, helyi visszacsatolások, ugyanúgy itt is a helyzet megoldására igenis a deus ex machina módszereket, az állami beavatkozás és a piaci helyzetnek a kialakulását elő kell segíteni.
A törvényjavaslat szinte valamennyi rendelkezése a fogyasztók helyzetének javítását, elérhető árú és mind magasabb minőségű hírközlési szolgáltatással való ellátását célozza. Gondolok itt a közvetkezőkre: a jogszerű szolgáltatói magatartásokat kikényszeríteni képes, erős jogosítványokkal rendelkező nemzeti hírközlési hatóságot létrehozó szabályokra. A törvény erős hatósági jogosítványokat kíván adni a Hírközlési Felügyelet utódjának, a nemzeti hírközlési hatóságnak. Az új hatóság a korábbinál lényegesen nagyobb bírságokat és jelentősebb szankciókat szabhat majd ki annak érdekében, hogy a piaci szereplőktől kikényszerítse a jogszabálykövető magatartást.
Gondolok a számhordozhatóság és közvetítő szolgáltató választás biztosítását előíró rendelkezésekre. Bizonyára sokakat érint majd a mobilszám-hordozhatóság bevezetése 2004 májusától. Szintén új eleme a törvényjavaslatnak a helyi szolgáltatóválasztási lehetőségek megteremtése, ez az eddigi szabályozásokból teljesen hiányzott.
Gondolok a gazdaságilag kedvezőbb helyzetben lévő piaci szereplőket terhelő kötelezettségekre és az internet elterjedését ösztönző szabályokra. A nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony hazai internetpenetrációra tekintettel a javaslat kiemelt figyelmet fordít az internetszabályozás átláthatóbbá tételére, a szolgáltatás kibontakozását elősegítő új szabályok bevezetésére és nem utolsósorban árának csökkentésére. Gondolok az egyetemes szolgáltatás körére és az ehhez nyújtandó szociális alapú támogatási rendszerre.
További új eleme a szabályozásnak, hogy az egyetemes szolgáltatások kötelező körében megjelent a funkcionális internetelérés biztosítása. A közvetítőszolgáltatók az internetszolgáltatás elérésére irányuló hívásokra is szakosodhatnak, továbbá az előfizetői hurok átengedésére kötelezett szolgáltató a helyi bitfolyam-hozzáférés átengedésére és az ehhez kapcsolódó közös eszközhasználatra is köteles reális ajánlatot tenni a referenciaajánlatában.
Talán még emlékeznek képviselőtársaim azokra az elhangzott kérdésekre, amelyek a faxtovábbítás biztosítására irányultak. Ezért a magam részéről, mivel igen gyakran és örömmel használom magam is az internetet, üdvözlöm a szabályozás ilyen előremutató változását.
Az elektronikus hírközlési törvény - véleményem szerint igen helyesen - változtat a szociálisan rászorulók támogatásának formáján is. Az Európai Bizottság is bírálta az egységes hírközlési törvény egyetemes szolgáltatásra vonatkozó szabályozását, mert az nem a rászorultság alapján tette hozzáférhetővé az egyébként az iparági keresztfinanszírozásból támogatott díjcsomagot az előfizetők számára, ezzel indokolatlan többletterheket is rótt az ágazatra.
A javaslat ezért elválasztja a rászorultak támogatásának kérdését az egyetemes szolgáltatástól, így a fogyatékkal élők és a szociálisan rászorultak külön jogszabályban meghatározott formában juthatnak majd támogatáshoz, az egyetemes szolgáltatás igénybevételéhez. Ennek forrását pedig nem az iparági keresztfinanszírozás, hanem a költségvetés teremti meg a frekvenciahasználati díjból történő átcsoportosítás révén. A bizottsági ülésen elhangzottak szerint egyébként ebben a támogatási formában mintegy 250-300 ezer előfizető részesül majd.
Feltétlenül beszélni kell arról, hogy alapvető, szükséges, de nem elégséges feltétele - ahogy a matematika nyelvével használjuk ezt a kifejezést - az, hogy ismerjük a technológiák szerepét, és mindig a legmodernebb, a legújabban használt technológiákhoz igazodjunk. Retrográd az a helyzet és az a szemlélet, amely régi, idejétmúlt technológiák talaján kialakult normákat és álszabályozást kényszerít a mai modern technológiákra.
Tudjuk jól, hogy valamikor a telefonközpontok nehézkesen működtek, kevés intelligens elemmel rendelkeztek, bár, mondjuk, 1925-ben hihetetlenül modernek voltak az akkori rotariközpontok. De akkor valóban szükség volt a hívásnak a korlátozására, a kapcsolat létrejöttéhez valóban jelentős energiafogyasztás társult, valóban, éppen azért, mert sztochasztikus és statisztikai módszerekkel, az Erlang-formulával méretezték a központokat, ezért korlátozni kellett a beszédet is.
A mai, modern technológiák mellett mindezek a szempontok eltörpülnek. Ma egy összekötő rendszernek, egy hálózatnak, egy telefonközpontnak a költségei nem arányosak a működésnek, a kapcsolatok fenntartásának az idejével, teljesen retrográd például a kapcsolási díj használata, retrográd az időméréses számlálás vezetékes rendszerekben.
(11.10)
Ma már a mai modern technikai eszközök mellett, a mai technológia talaján egyszerűen meg lehet követelni azt, hogy akár egész Magyarország területén egységes tarifák legyenek, sőt azt is meg lehet követelni, hogy egy átalánydíjjal bármely két előfizető bármilyen hosszú időn keresztül össze legyen kapcsolva.
Ezt azért mondtam el, mert az egész szakma és különösen az érdekelt szolgáltatók, még ezekben az 1925-ös technológiai állapotokhoz igazodó tarifális normákban gondolkoznak, kicsit cinikusan, mert egyszerűen nincs más emögött, mint hogy minél jobban növeljék a bevételüket, és ezzel a jövedelmüket, adott esetben extraprofitjukat. Úgy gondolom, hogy a mai modern technológiák talaján megkövetelhetjük azt, hogy az ország területén egységes, olcsó elérési lehetőség legyen, lehetőleg átalánydíjas alapon. Bár nem célja ennek a törvényjavaslatnak, hogy ezt így kimondja, de a törvényjavaslat és a törvény talaján ezeket a követelményeket a szolgáltatók felé megjeleníthetjük és elvárhatjuk.
A javaslat szerinti intézményrendszerben új résztvevőként jelenik meg a hírközlési fogyasztói jogok képviselője, aki köteles kivizsgálni az előfizetői bejelentéseket, továbbá bejelentés esetén vagy hivatalból is eljárhat az előfizetők elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabályban foglalt jogaival kapcsolatos jogszabálysértések megszüntetése érdekében.
Ezért örömmel üdvözlöm azt, hogy a hatékonyabb fogyasztóvédelem érdekében végre törvényi szinten szabályozzuk a szerződéses feltételeket. Amint már említettem, véleményem szerint a hatályos hírközlési törvény a verseny kialakulásában bízva nem fektetett különös hangsúlyt a fogyasztóvédelemre. Ezért külön ki kívánom emelni, hogy a most tárgyalt javaslat törvényi szintre emeli a szerződéses feltételeket, részleteiben állapítja meg a fogyasztók jogait és kötelezettségeit, az előfizetői szerződés kötelező tartalmi elemeit, a szerződés megkötésének, módosításának és megszűnésének szabályait, a szolgáltatónak a szolgáltatás keretében biztosítandó kötelezettségeit, továbbá az előfizetői panaszok kezelésének szabályait, valamint az előfizetők jogorvoslati lehetőségeit. Kiemelendő továbbá, hogy különösen a telefonszolgáltatás számos kötelező kiegészítő szolgáltatási elemmel bővült az uniós elvárásoknak megfelelően.
Összegezve tehát úgy vélem, hogy a javaslat legfőbb erénye, hogy a hírközlési ágazati verseny élénkülésének, elmélyülésének legfőbb haszonélvezőjévé a fogyasztót teszi. Ő lesz az, aki saját igényeihez és lehetőségeihez képest a piaci szereplők bővülő köréből és szolgáltatási készletéből választhat majd reményeink szerint, és eldöntheti, mely szolgáltatót kívánja igénybe venni helyi, belföldi vagy nemzetközi hívások céljára, nem lesz kénytelen csupán megszokott mobilszáma változatlanul maradása miatt eredeti szolgáltatójához hűségesnek lenni, ingyen kérhet majd havonta tételes számlát. Ez is egy abnormális helyzet, hogy külön kell fizetni azért, hogy részletes számlát kapjunk. Gondoljuk meg, ha egy közértbe bemegyünk, és ott külön díjat kérnének azért, hogy a pénztárgép részletes számlát ad nekünk, nem is szólva arról, hogy belépési díjat is kellene fizetnünk, meg egyéb más díjakat, hogyha a telefon módjára épülne fel az árazási rendszer. Továbbá a díjvitájával kapcsolatban nem a fogyasztónak kell bizonyítania, hogy a számla összege azért olyan magas, mert illetéktelenek hozzáférhettek a szolgáltatói hálózathoz.
A javaslat megteremti annak a jogi lehetőségét is, hogy a hatóság kiemelt figyelmet fordítson a versenyt akadályozó árképzés kiszűrésére, és a megemelt bírságolási tételek valódi visszatartó erőt jelentenek, és nem válik a Hírközlési Felügyelet nevetségessé a milliárdos összegekben gondolkozó szolgáltatók előtt, és a jogszabályokban foglaltak megsértőivel szemben valódi büntetésekkel és bírságokkal tudjanak eljárni. A hatóság erősebb jogosítványokkal rendelkezik majd a szolgáltatók árképzési gyakorlatának az alakításában is. Reményeink szerint ezen intézkedések révén, a nagykereskedelmi árak közvetlen befolyásolási lehetőségén keresztül a kiskereskedelmi árak is megközelíthetik végre az uniós átlagot.
Amint már említettem volt, a hatályos ágazati törvénnyel szemben a javaslat tartalmaz az internethez való hozzáférés elérhetősége és megfizethetősége érdekében is új szabályokat. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslat elfogadásával a funkcionális internet a bárki által megfizethető áron elérhető egyetemes szolgáltatás része lesz. Úgy vélem, a tudásalapú információs társadalom korában ez természetes kell hogy legyen. Tisztában vagyunk azzal, hogy az internettel és az informatikával szemben kialakult fogyasztói attitűdök magától ettől a törvényalkotói aktustól nem változnak meg egyik napról a másikra, azonban arra lehetőséget kell teremteni, hogy aki akar, reális áron képes legyen internetezni, s ezt biztosítja a javaslat. Ennek megfelelően egyértelmű számunkra, hogy az elektronikus hírközlési törvény elfogadása, majd hatálybalépése nem valósítja meg ugyan egy csapásra az információs társadalmat, hanem annak nélkülözhetetlen kereteit, illetve alapszabályait határozza meg.
Külön ki kell emelnem a javaslatnak azon dicsérendő sajátosságát is, hogy az új uniós szabályok átvételét nem szolgai módon teszi meg, hanem a hazai ágazati piaci viszonyokra leginkább megfelelő megoldásokat alkalmaz, az eddigi tapasztalatok figyelembevételével. Szerény szakmai észrevételem van a törvényjavaslat címével kapcsolatban: én az “elektronikus” szót ebben az esetben redundánsnak tartom, már csak azért is, mert az elektronikán túlfejlődött már a hírközlés, gondoljunk csak az üvegszálas kábelekre, vagy gondoljunk olyan, még nem ismert számtalan technológiai lehetőségre, amely nem direkt elektronikus módszer. Ha egy jelzőt akarnánk, akkor talán a “digitális”-at lehetne, de sokkal egyszerűbb, hogyha simán hírközlési törvénynek fogjuk nevezni.
Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a magyar társadalom számára igen jelentős törvényt konszenzussal alkossuk meg. Hiszen közös célunk a társadalom szolgálata, és hosszú távon együtt kell működnünk a patkó mindkét oldalán. Jó lenne, ha olyan konstruktív vita alakulna ki mindkét oldalon, amely előreviszi az információs világ fejlődését, és felvértezi a magyar társadalmat a nemzetközi munkamegosztásban való sikeres részvételre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és elősegíti…
